2026.05.27.
Miért eszünk a Balatonon hekket, aminek semmi köze a magyar halakhoz?
Nyár, vízpart, hekkezés. Ez a három dolog kéz a kézben jár, mondhatnánk, az idők kezdete óta. Persze jobb, ha nem mondjuk, a hekk ugyanis hatvan egynéhány éve jelent meg a magyar gasztronómiában, pedig valójában semmi köze nincs a Balatonhoz. Na, de mégis, hogy lett akkor ez az ízében egyébként nem túl izgalmas hal a balatoni strandgasztró sztárja? Miért emlegetjük úgy, mintha öröktől fogva ezt ettük volna, mióta világ a világ? És egyáltalán, miért épp a hekk? Kajatények sorozatunkban ezúttal egy balatoni mítoszról rántjuk le a leplet.
Nem szokásom mindig, mindenhez kenyeret enni, de a hekkezést úgy tudom elképzelni, hogy ülök a vízparton, csípnek a szúnyogok, hideg a hosszúlépés, és ott van előttem a hal, egy szelet kenyér, meg némi kovászos uborka, mert valami savanyúság mindig kell. Egy csipet ez, egy csipet az, ha jól sáfárkodom a javaimmal, minden egyszerre fog elfogyni. Pedig nem vagyok különösebben halas típus, és talán nem is a hal itt a lényeg, hanem maga a hangulat.
Hogy nyár van, hogy kicsit nagyobb a szabadság, hogy tovább van világos, hogy a vízparton ülve minden jobban esik, az import hekken át a némileg túlárazott pálcikás jégkrémig.

Balatonföldvári büfé, 1960
Fortepan / Bauer Sándor
A magyar tenger egy Argentína és Chile partjai mellől érkező hal gyarmatává vált
Van azonban egy nehezebben magyarázható jelenség. A magyar ember, ha egy kérdésre egynél több helyes választ lehet adni, azonnal megtalálja a módját, hogy csapatokra osztódjon, és késhegyre menő vitát folytasson, vagy egyszerűbben szólva, leüvöltse a másik fejét, így védve a maga igazát. Itt van ugye mindjárt a halászlékérdés, és alighanem csak az isteni szerencsén múlt, hogy eddig komolyabb vérontás nélkül megúsztuk a bajai kontra szegedi vitát. Ki-ki úgy védi a magáét, mintha az élete múlna rajta, és a vita addig tart, ameddig meg nem állapítják, hogy a másik a hülye, vagy ameddig meg nem érkezik az ügyeletes gasztrookos, aki elmondja, hogy ez az egész paprikás, tésztás, nem tésztás bohóckodás egy vicc, de bezzeg a mediterrán hallevesek! Na, azok igen! Onnantól lehet őt utálni.
Szóval van nekünk egy ilyen nemzeti ügyünk, de azt, hogy a mi nagy, magyar tengerünk (ez az állandó megalománia is megőrjít) egy Argentína és Chile partjai mellől érkező hal gyarmatává vált, különösebb balhé nélkül tudomásul vettük, sőt, most már tulajdonképpen szeretjük is.
Félreértés ne essék, nincs nekem bajom a hekkel, de mikor olyan kényesek vagyunk a saját portékánkra, hogy sikerült épp ezt a bástyát ilyen könnyen feladni?**

Hekkezés a padon, a Balatonon, 1958
Fortepan / Cuckyeager tumblr
Egyszer volt, hol nem volt egy Balaton
Érdekes tény, hogy a Balaton sem volt mindig mindenkié. Most sem az, mert a tóparti nyaralást koránt sem engedheti mindenki engedheti meg magának, de maradjunk annyiban, hogy elvileg mindannyiunk számára hozzáférhető a vízpart. A XIX. században azonban még három nemesi család osztozott úgy a tó környékén, mint a vízfelületen, de a környék alapvetően mezőgazdasági térségnek számított, nem üdülőövezetnek. Aztán jött a XX. század, és főleg az első világháborút követően, a Balaton környéke lett az elit nyári pihenő- és találkozóhelye. Az a társasági élet, ami évközben főleg Budapesten zajlott, nyáron átkerült a Balaton partjára. Arisztokraták északra, polgárok, entellektüelek délre.
Majd beköszöntött a szocializmus, és az államosítás időszaka, a Balaton pedig hirtelen a dolgozó nép, na meg a pártelit szolgálatába állt. Egy országnak jelentette a szabadságot egy balatoni beutaló, de keleti és nyugati oldal legális találkozási pontja is itt volt.
Argentin hekk a Balatonon, azaz a megoldjuk okosba’ filozófiája
A balatoni vendéglátás megannyi hibája, rossz beidegződése egyébként ebből az időszakból származik, a megoldjuk okosba’ filozófiája jóformán mindenre rátelepedett. A korszak ételkínálata meglehetősen egyhangúnak bizonyult a tó körül, a gulyás, pörkölt, rántottminden szentháromsága uralkodott itt is, de hát a vendégek így is, úgy is jöttek, anélkül is pörgött az üzlet, hogy bárki megpróbált volna kreatív lenni. Pedig hát adott volt a vízpart, lehetett volna ez a vidék a halas fogások fellegvára is.
A balatoni halakat eladták külföldön
Süllő, illetve a süllő 1.5 kg-nál nagyobb változata, a fogas, harcsa, keszeg, csupa ízletes, értékes balatoni hal, amiből jóformán mindenkinek jutott, csak annak nem, aki a Balaton környékén evett volna belőlük.
Ezeket a helyi fajtákat ugyanis kifogták, majd jó pénzért exportálták. Van az a mondás, hogy valaki, vagy valami itthon világhírű, hát ezek a halak, kis túlzással, mindenhol világhírűbbek voltak, mint nálunk. Kellett tehát a megoldás, mert olyan, hogy vízpart és nincs egy tisztességes halétel, nem létezik. A magyar halakat nagyrészt exportálták, ami maradt, drága volt, a kereslet meg csak nőtt.
A megoldás: a hekk!
Egy viszonylag olcsón beszerezhető, a Dél-Atlanti-óceánból származó, szálkaszegény, ragadozóhal hozott megnyugvást. Ez volt a hekk. Érdekesség, hogy az elnevezés a hal angol nevéből, vagyis a hake-ből származik, de szokták csacsihalnak is nevezni.
A tengeren túlról, fagyasztva érkező hekk mellett szóltak a következők:
- viszonylag egységes méretű volt,
- mivel kevés benne a szálka, nem kellett sokat bíbelődni vele,
- gyorsan-könnyen lehetett panírozni,
- aztán kisütötték, és már lehetett is csipegetni.
A legtöbb büfé tábláján ráadásul balatoni hekk néven futott, és valahogy addig-addig mondogattuk, hogy ez a miénk, hogy végül úgy is lett. Hiába nincs sok köze hozzánk, a csacsihal eggyé vált a balatoni nyarakkal, csak úgy, mint a hűtőtáskában hurcolt szendvics, a pléden napozás, Ötvös Csöpi, meg a vállalhatatlan diszkóélmények.
Igazából sokkal izgalmasabb, ízletesebb halak akadnak nála, de olyan régóta van már velünk, hogy most már egyrészt árulás lenne lecserélni, másrészt az elmúlt bő hatvan évben olyan erős lett a nosztalgiafaktor, hogy talán már nem is azért esszük, mert annyira szeretjük. Hanem azért, mert ott van benne a gondtalan, könnyed balatoni nyarak emléke, mikor a nyár beköszöntével tényleg minden gondunkat, bajunkat elhajítottuk, és másfél-két hónapon keresztül az volt a legnagyobb dilemmánk, hogy hol strandoljunk, meg milyen fagyit együnk.

Halsütő, 1974, Balaton
Fortepan / Szalay Zoltán
Így készül a legfinomabb sült hekk
Most már hiába siratjuk a régi, szép időket, a hekk jött, a többi hal ment, és bár egy ideje már elkötelezett és nagy tudású szakemberek kötözgetik a balatoni vendéglátás sebeit, az örökségünk egy részétől már biztos nem fogunk megszabadulni.
Úgyhogy, ha már úgy alakult, hogy a hekk bevette magát a magyar néplélekbe, nézzük, hogy kell jól elkészíteni, hogy aki legközelebb ezt kéri a büfésoron, az tudja, mire kell figyelni!
- Először is, a halat megmossuk, besózzuk, alaposan befokhagymázzuk, majd harminc percig pihentetjük. A hal és a fokhagyma szerelme az égben köttetett, és ebben az esetben is tökéletes párost alkotnak. Ha engem kérdeztek, mindig lehet egy-két gerezddel több az előírtnál.
- Miután kipihente a fáradalmakat, paprikás lisztben panírozzuk (úgy érdemes számolni, hogy két evőkanál liszthez menjen egy púpozott teáskanálnyi paprika. Aki extrázni akarja, az a paprikát felezze, és fele füstölt, fele sima arányban keverje a liszthez).
- Forró, bő olajban kell aranybarnára sütni, hogy a hús omlós legyen, a külseje pedig ropogjon. Fontos, hogy nem szabad túl sokat forgatni, mert akkor a hal szétesik, aztán lehet vele ebéd előtt kirakósozni.
Strandos hekk
Hekk sütve fóliás burgonyával
A legomlósabb sült hekk kovászos uborkás remuládmártással
Szerintem egy szelet kenyér, és némi kovászos uborka a legjobb társaság hozzá, de lehet tálalni mellé sült krumplit, majonézes krumplisalátát, vagy valamilyen könnyedebb, zöldséghangsúlyosabb salátát is akár, elrontani biztos nem fogja.
Címlapkép: Fortepan / Szalay Zoltán
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Lekváros linzer
Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk
Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...
A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.
További cikkek
Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát
Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Az étrend, amitől az LDL-koleszterinszint is csökkenhet, és a zsírmáj...
Az egészséges étrendekről legtöbbször a mediterrán étrend jut eszünkbe, pedig van egy északi változat is, amely hasonló alapelvekre épül. Az úgynevezett északi étrend a Dániában, Finnországban, Izlandon, Norvégiában és Svédországban hagyományosan fogyasztott élelmiszerekből merít, és a szezonális, helyi alapanyagokat helyezi előtérbe.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Hagyományos lencsefőzelék
Amikor Turós Emil kopott szakácskönyvéből főztem, mindig rácsodálkoztam, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen ízletes ételek készülhettek. Ma már nem csodálkozom, és ha egy klasszikus ...
Még több top recept
Friss receptek
- Lekváros linzer
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
Még több friss recept

















