2023.07.17.
10 közönségkedvenc, amit meg KELL kóstolnod idén a Balatonon
Örömteli, hogy a Balaton gasztronómiája ma már ott tart, hogy nemhogy vadászni kell az értékelhető éttermeket, de már parázs viták bontakozhatnak ki, hogy egy adott hely vonzáskörzetében egy igazán jó pizzabárt, felturbózott strandbüfét vagy gourmet éttermet válasszunk. Vita helyett íme 10 vitathatatlanul jó étel a Balaton körül.
- A Bitang Burger „egyszerű” sajtburgere
A burgerforradalmon jóval túl vagyunk, a helyére került ez a műfaj is, és nem akar minden második vállalkozó „kézműves burgerezővel” nagyot kaszálni. Ezzel az áldásos folyamattal együtt valamelyest letisztult a pálya, és kitűnnek belőle azok a műhelyek, ahol tényleg a tökéletes hamburgereknek szenteli magát a csapat. Éppen erről vallanak az alsóörsi Bitangok is az ars poeticájukban: „Éttermünk nem gyorsétterem, minőségi alapanyagokkal dolgozunk, és mindent frissen készítünk.”
Egyszerűen hangzik, mégis vadásznunk kell az ilyen helyekre. Ajánlhatnánk szinte mindet a hét burgert/szendvicset kínáló étlapjukról, a Bitang Burgerben például a 150 grammos húspogácsát egy adag pulled porkkal fejelik meg. Mi mégis a sajtburgerüket emelnénk ki, mert egyszerűen zseniális, hogy ilyen attrakciót képesek okozni egy „sajtburesszel”. Természetesen a Bitang-szósz kerül bele.

Bitang Burger, sajtburger / forrás
Alsóörs, Endrődi Sándor u. 24/A
- Hideg kovászosuborka-leves a Casa Christában
A Casa Christa a pandémia alatt nyitott meg egy óvatos soft openinggel, tavaly óta pedig valódi sikk eljutni erre a paradicsomi helyre. Pécsely felett járunk, és nem véletlenül nincsen utca és házszám, ez a béke és nyugalom szigete, saját birtokkal, egymástól távol eső, tökéletesen felszerelt lakokkal, amelyeket régi présházakból alakítottak át. A Michelin-csillagos éttermekben edződött séfpáros, Kovács Edit és Gerstmayer Benjámin haladó szellemű ínyenckonyhát visznek, és ne feledjük, hogy a Casa Christa étterme nyitva áll, nem csak a szállóvendégek előtt. A tejfölhabbal és sonkával tálalt, hűs kovászosuborka-leves a tavaly nyári siker után újra az étlapon.

Hideg kovászosuborka-leves, Casa Christa / forrás
Balatonszőlős, Izabella út
- Tojásos nokedli ráolvadó Matuzsálem sajttal a Szőlősi Kocsmában
Füred vonzáskörzetében rendhagyó módon még egy balatonszőlősi helyet ajánlunk. A Szőlősi Kocsma persze nem egy kocsma, hanem egy kis ínyenc bázis, étterem, borbol – és persze életérzés. Már évek óta nyitva a hely, de a konyhája most erősebb, mint valaha, tavaly télen ugyanis leigazolták Krasznai Norbert séfet, aki korábban a Nagymező utcai Fleischer Restobarban és a Société Budapestben is főzött. Az új konyhafőnök nyárra bevezetett tojásos nokedlijének immár híre ment, a fantasztikusan lágy nokedlire szállingózó hóként olvad rá a Tekeresvölgyi Sajtmanufaktúra svájci mintára készülő, hosszan érlelt, markáns ízű matuzsálem sajtja – és az ecetes saláta sem maradhat el mellőle. A Szőlősi Kocsmában Krasznai Norbert keze alatt a legegyszerűbb borkísérők vagy a lecsó is igazi kulináris élményt nyújtanak.

Tojásos nokedli, Szőlősi Kocsma / forrás
Balatonszőlős, Fő utca 10.
- A Taco Truck burrito tálja
Egy büfékocsi is bekéredzkedik az északi part legjobbjai közé: a Taco Truck a bringások benzinkútja, egy nagyon helyes kis placc a mexikói ízeknek szentelve. Ha kikeverednénk egy kicsit a főtt kukorica, lángos, palacsinta Bermuda-háromszögből, valóban jólesnek a mexikói konyha üdítő ízei sok-sok zöldséggel és salsákkal. Idén már mexikói burgerrel is megfejelték a kínálatot, mi pedig csak azért ajánljuk a nacho chips-szel kísrt burrito bowlt, hogy ne kelljen igazságot tennünk a tacos-burrito-quesadilla tengelyen. Mindhárom mexikói klasszikusban remekelnek ugyanis!

Taco Truck, burrito tál / forrás
Szigliget, Balatoni körút 11.
- Sertéspörkölt kis piros fazékban a Vitorlás Bisztróban
Hogyan is lehetne definiálni a keszthelyi Vitorlás Bisztrót? Hagyományos bisztrónak nem mondanánk, hiszen a strandon egy faházat kell keresnünk, ami előtt a szabad ég alatt falatozhatunk. Sokkal több mint strandbüfé vagy megszokott étkezde: kiváló konyhát visznek mindenfajta erőlködés nélkül. Nem akarnak kényszeresen csatlakozni a legújabb ételtrendekhez, viszont bátran étlapra tesznek zalai dödöllét pirított hagymával vagy lecsós csirkét puliszkával, és kis piros lábasban érkezik a gulyásleves, a halászlé és a sertéspörkölt is, amihez házi tarhonya jár.

Vitorlás Bisztró, sertéspörkölt / forrás
Keszthely, Városi Strand, Csík Ferenc sétány 3.
- Sós karamelles tarhonyapuding a Tiki Beach Bisztróban
A Tiki évek az élmezőnyben szerepel az Év Balatoni Strandétele versenyeken, volt már az Év felfedezettje, és tarolt a kaporolajos-lazacos kovászosuborka-levesükkel és malacfül salátájával is. Az Orbán Zsuzsi és Juhász Attila alkotta házaspár (egyik) gyermeke, a Tiki szépen cseperedik: nem bizonyult egynyári mutatványnak a strandbisztrójuk. Egy laza, vidám hely zenével kísért estékkel, komolyan vett konyhával a zamárdi szabadstrandon. Az Tiki-strandételek mellett immár pizzákkal is várnak, és évek óta sláger náluk egy speciális desszert: tarhonyapuding sós karamell öntettel. Ha furcsának is hangzik, megkóstolva egyáltalán nem furcsa!
Zamárdi, Margó Ede sétány
- Erdei rét pizza a Kis Nápolyban
Forest meadow, vagyis Erdei rét néven fut ez a sárgára-földszínűre hangolt szépség Balatonszemes – és az egész környék – legjobb pizzériájában. A költői elnevezés lírai gondolatokat is takar, így szól a vallomás: „Erdő-mező, Játék az illatokkal. Ismeritek azt az érzést, amikor a zivatar túra közben feleleveníti az illatokat? Mi ezt az aromaközeget próbáltuk visszaadni a pizzán.” E néhány mondat hűen tükrözi a balatonszemesi Kis Nápoly hozzáállását a gasztronómiához: őrült maximalisták, akik egy olyan komfortételt is, mint a pizza, igazi gourmet hozzáállással közelítenek meg. Nápolyi pizza alert a déli parton.

Kis Nápoly, Erdei rét pizza / forrás
Balatonszemes, Kikötő
- Marhakolbászos casarecce a Völgyhíd Konyhában
A Völgyhíd stílusát és hitvallását hűen tükrözi, hogy némileg kiesik a balatoni fősodorból, de a konyha nívója nagyon is indokolja a figyelmet. Kávézót, street foodost és éttermet is visznek a rendhagyó panorámával bíró helyszínen, a Kőröshegyi völgyhíd alatt. Pillók Attila séf érdemei elvitathatatlanok, de ironikus módon mégis egy puritán előétel kapcsán hallottuk először a Völgyhíd méltatását: Horváth Péter szóládi pék kovászos kenyerét Maldon-sós vajjal teszik úgy az asztalra, hogy a vendég abba sem akarja hagyni. Mi most azonban egy olasz komfortételt ajánlunk tőlük, jelezve, hogy ilyen az, ha egy átlagosnak tűnő étel átlagon felüli elbánásban részesül. Casarecce, marhakolbász, paradicsom néven találjátok meg az étlapon.

Völgyhíd Konyha & Rét, casarecce / forrás
Kőröshegy
- A Port mákos gubája
A déli part egyik remek konyháját viszik a szálláshelyként és étteremként is funkcionáló Portban, ahová természetesen nem csak szállóvendégeket várnak. A balatonmáriafürdői kikötőben pazar panoráma mellett élvezhetjük az ízeket a tehetséges séf, Berki Zsolt tolmácsolásában. Ha ránk hallgattok, a vadraguleves és a balatonfenyvesi Angus-steak után hagytok egy kis helyet egy desszertnek is, a mákos gubájuk ugyanis egy költemény. Nem a szottyos megszokott, hanem egy meringue-ekkel kirakott gyönyörű, játékos és nagyon finom alkotás.

Port, mákos guba / forrás
Balatonmáriafürdő, Bernáth Aurél sétány
- Sertésdagadó, kelchips, kaporhab a Lokal 47-ben
Csillag Richárd munkásságára kiemelten érdemes odafigyelni. Az egykori Bocuse d’Or commis Kéthelyen, a Kristinus Borbirtokon valósítja meg azt, amiről egy ideális világban a vendéglátásnak és étkezésnek szólnia kellene: helyben megtermő, nagy gondossággal előállított élelmiszerekből alkot parádés fogásokat. Társa ebben Gelencsér Janka, akivel termelői piacot is szerveznek Nagykanizsán, egész pontosan 47 kilométerre a birtoktól, innen ered az étterem neve. A Lokal 47-ben minden étel egyfajta vallomás. Vallomás a birtokról, a környékről, a vidékről. A small plate koncepciójú étteremben a könnyed, közös falatozás élménye találkozik a fine dininggal, az étlap pedig organikusan együtt halad a természet adta finomságokkal, amelyből Csillag Richárd és csapata a legjobbat hozza ki.

Lokál 47, sertésdagadó, kelchips, kaporhab / forrás
Kéthely, Hunyadi u. 99.
Szerző: Haranghy Orsi
Címlapkép: Vitorlás Bisztró
Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:
- Steak, csúcspizza és paradicsomi kerthelyiség – 7 kiváló étterem Győrben
- 6 halsütő, ahol ropogós, és nem túl olajos HEKKET kapunk
- 6 étterem, ahol nemcsak hogy jót, kiválót ehetünk Egerben
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















