2020.11.30.
Balekavatás és leánykifőzés – Így avatták felnőtté régen a fiatalokat
Rivalizáló leánybandák, birkózó fiúk, mulatságok hajnalig - Retró ügyességi próbák, amelyek során a fiúk legénnyé válhattak, a lányok pedig eladósorba kerülhettek.
A rituális szertartások, a ruhák és az életkorhoz kötődő szokások mind segítették a fiatalokat abban, hogy a serdülőkorból átléphessenek a felnőttek világába. Így vált anno fiúból legény, lányból pedig nagylány.
Csak a rátermettek válhattak legénnyé
Dédapáink idejében a serdülőkorból a felnőttkorba való átmenetet sok helyen a legényavatás jelentette. Az ifjakat az egy korosztállyal előttük járó legények avatták fel vezetőjük, a legénybíró irányítása alatt. Az átmeneti rítus merített egy kicsit a céhes avatás, egy kicsit a lovaggá ütés és a keresztelők hagyományaiból is.
Receptajánló:
Falusi túrós pogácsa
Falusi káposztaleves
Falusi almás pite
A legényavatást a Nyugat-Dunántúlon, a Kisalföldön, Erdélyben és a Felföldön gyakorolták, de máshol is kifejezésre juttatták a fiú férfivá érését. A legények ünnepi öltözéke, az első mulatságban való részvétel, a templomban a legények közé ülés, vagy az aratóbandába kaszásnak szegődtetés is mind azt a célt szolgálta, hogy kifejezésre juttassa a legénnyé válást.
A legényavatást egy próba előzte meg, ahol a fiatalok bizonyíthatták, alkalmasak-e a legényjogok birtoklására. A próba a serdült rátermettségét, alkalmasságát mérte, ami falvanként eltérő volt: aki jól tudott kaszálni, képes volt megrakni a szekeret, egy nehéz követ fel tudott vinni a völgyből a hegyre, vagy a legénybíró által kijelölt másik legényt le tudta győzni birkózásban, mehetett a legényavatásra.
Ha a fiú kiállta a próbát, a szüleitől pénzt kért, és elment a kocsmába, ahol megváltotta a legénybírónál a legénysorba lépését. Ezt áldomásfizetésnek, a legényavatást magát pedig sittyó-áldomásnak, balekavatásnak is hívták. A legények közül keresztapát választott magának, aki a fiú fejére egy pohár bort öntött, s ezzel teljes jogú legénnyé vált. A fiatalok hajnalig mulattak, majd a felavatott legényt ahhoz a lányos házhoz kísérték, akinek már titkon udvarolt.
A legényavatás sok helyen aprószentek napján, farsangkor, vagy a helyi búcsú napján történt. Akit felavattak legénynek, joga volt dohányozni, kocsmába járni, a lányos házakat meglátogatni, de az illendő magatartásra a legénybíró mindig ügyelt.
A leánybandák rivalizáltak egymással
A serdülőkorból kinőtt lányokat is felavatták, amikor eladósorba kerültek, az avatások pedig a legények szervezte alkalmakhoz és a munkákhoz kötődtek. A leányoknak sokkal szilárdabb, jobban körülhatárolt erkölcsi szabályai voltak, mint a legényeknek, így az ünnepségük is mértéktartóbb volt.Receptajánló:
Debreceni mézes sütemény
Barackos-tejfölös sütemény
Almarózsa 2.
A leányavatás, vagy más néven a leánykifőzés legismertebb rituális avatási szertartásai közé a húsvéti korbácsolás és leánycégér tartozott. A korbácsolás valójában jelképes vesszőzés, aminek célja nem a lányok verése, hanem a termékenység biztosítása volt. A leánycégér egyfajta életfa volt a ház előtt, ami jelezte, hogy a háznál eladósorban lévő lány lakik: az apa egy oszlopot ásott a ház elé, amire forrásvízzel teli cifra korsót helyeztek, és kukoricacsővel körül aggatták, ami az élet továbbadását szimbolizálta. A lányoknál a rituális szertartások helyett inkább a korosztályváltást kísérő szokások felvétele jelentette a nagylánnyá érést: az ünnepeken, a templomi ülésrendben a nagylányok közé ültek, valamint a nagylányok ruháját és hajviseletét hordták.
Nagylánynak számított az a lány is, akit a legények meghívtak a mulatságba, vagy a nagylányok a fonóba, tollfosztóba. Az iskolát kijárt lány a 14. születésnapján megvendégelte szülei házában a nála egy korosztállyal idősebbeket, akik onnantól maguk közé fogadták. Nagylányként a hozományát neki kellett megszereznie akár napszámosként, akár az otthoni gazdaságban tevékenykedve.
Külön leánybandákba csoportosultak az iparos, a gazda- és a cselédlányok, és a csoportok mindenhova együtt mentek: sétálni, fonóházba, bálba és táncolni is. Ha egyikük férjhez ment, segédkeztek az előkészületekben, és a nyoszolyólányok is a leánybanda tagjai közül kerültek ki. A különböző falurészek lánybandái nem barátkoztak, sőt, rivalizáltak: nem volt ritka, hogy belenyírtak egymás hajába, ruhájába.
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
Így manipulálják az éttermek az étkezésünket - a meleg fény...
Tudod, miért nem rendeled az étteremben azt, amit valójában szeretnél? És mitől gondolsz egy ételt minőséginek? Trükkök, amikkel szinte minden étteremben találkozhatsz.
Ételek, amiket nagyanyáink örömmel falatoztak
Volt idő, amikor a szalonna láttán nem a koleszterin, a tehéntejtől nem a laktóz érzékenység és a fehér kenyérről sem a kalória jutott az emberek eszébe.
Gyerekkori nyarak ízei - Ezeket ettük 40 éve a tikkasztó...
Emlékszel mennyire szerettük a tojásos nokedlit friss zöldsalátával és a behűtött egresmártást? Neked mi a kedvenc nyári ételed gyerekkorodból?
A 3 nosztalgikus innivaló, amit gyerekkorunkban inkább megettünk
Neked is ragacsos volt a szád a Limotól? Te is kanalaztad a Bedeco kakaóport? Gyerekkorunkban nemcsak az Gabi fogkrémet kóstoltuk meg, hanem az innivalókat is megettük.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept































