2022.04.28.
Így segíthet a banán abban, hogy egészségesebb legyél
Nem gyakran hozzák összefüggésbe vele, de a banán valójában az immunrendszerre is hat – és nem is kicsit. Így segíthet abban, hogy egészségesebb legyél.
A banán finom, édes, laktató gyümölcs – nem csoda, hogy olyan sokan szeretik. Kevesen tudják azonban, hogy sok síkon tudja megtámogatni az ember immunrendszerét is, így közvetlenül is hozzájárulhat ahhoz, hogy egészségesebb legyél.

Influenzaszezonban is segít!
Elkerülheted vele az influenzát
A PNAS szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a mesterségesen előállított banánlektin influenzaellenes hatást fejt ki az influenzavírus több törzsével szemben. Érdemes lehet több banánt fogyasztanod influenzaszezonban, már csak azért is, mert más egészséges hatásai is vannak, és ezek együttesen támogathatják az immunrendszeredet.
Csökkentheti a vastag- és végbélrák kockázatát
A vastag- és végbélrák a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon mind a férfiak, mind a nők körében, és a vezető halálokok között is ott van. A rezisztens keményítőben gazdag élelmiszerek, mint amilyen a banán is, kisebbé tehetik a kialakulási kockázatot, méghozzá úgy, hogy csökkenti a szervezet gyulladásos folyamatait.

Energiát ad!
Mozgás után segíthet az immunrendszerednek
A PLOS One-ban megjelent 2012-es tanulmány szerint azok a kísérleti alanyok, akik banánt ettek egy 75 km-es kerékpáros időmérő edzés előtt, kevesebb immunrendszer-gyengítő reakciót mutattak az erőteljes testmozgás hatására, beleértve az edzés által kiváltott gyulladások és az oxidatív stressz alacsonyabb szintjét is. Ez azt jelenti, hogy a banán segíthet szabályozni a mozgás utáni immunreakciókat.
Csökkentheti a műtét utáni komplikációk esélyét
A banán lehet a titkos fegyver a műtétek utáni kedvezőtlen események megelőzésében: a Nature Immunology folyóiratban közzétett tanulmány megállapította, hogy a rezisztens keményítők jó hatással vannak az emésztőrendszerünk baktériumtörzseire, és ezáltal csökkenti például a graft-versus host betegség kialakulásának esélyét.
Az emésztőrendszeredet is rendbe teheti
Az előző funkcióhoz kapcsolódik, hogy a banán, rezisztens keményítő révén, nagyon jót tesz az emésztőrendszer baktériumainak kényes egyensúlya érdekében. A rendszeres banánfogyasztással hozzájárulhatsz ahhoz, hogy annyi és olyan baktérium legyen az emésztőrendszeredben, ami egészséges.
Annyi mindenre jó a banán!
- 13+1 trükk túlérett banánhoz
- A barnuló banánok napja: így készíts belőlük mennyei sajttortakockát
- Szakértők elmondják, miért kell a hűtőben tartani a banánt
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















