Húsvét

2020.11.30.

A bárány, amely mindenkit elvarázsol

admin profilképe admin

A bárány már kezdetek óta része volt a húsvéti étrendnek, ám nehéz úgy elkészíteni, hogy mindenki kedvelje. Ez a tavaszi francia bárányragu most minden szkeptikust meggyőz!

A bárány egy nagyon megosztó tagja az élelmiszerek világának: vannak, akik szenvedélyesen szeretik, és olyanok is, akik hasonló hévvel gyűlölik. Én ugyan az első csoportba tartozom, teljességgel meg tudom érteni azokat is, akik kevésbé vonzódnak a tavasz és a húsvéti ünnepkör legjellegzetesebb húsához. A sertésből készülő húsvéti sonka például sokkal népszerűbb, pedig annak elkészítése is megköveteli néhány konyhatitok ismeretét.



Francia bárányragu párolt zöldségekkel recept

A bárányellenzők leggyakrabban elhangzó érve szerint az állat zsírja (faggyúja) átütő, nem föltétlenül kellemes ízt tud produkálni. Ám ez a látszólagos hátrány egy jó recept és a megfelelő elkészítési technika révén szempillantás alatt előnnyé fordítható, a végeredmény pedig lehengerlő lesz.

A húsvétra készülődve kipróbáltam egy francia bárányragut, amelynek receptje már első olvasásra csodálatosan tömör és harmonikus aromákat ígért, köszönhetően egyrészt a friss bárányhúsnak, illetve a felhasznált kakukkfűnek, petrezselyemnek és babérlevélnek. Hasonlóan foglalkoztatott az is, hogy milyen lehet az a bárány, amely sok paradicsommal és csirke alaplével készül. Az már csak hab volt a tortán, hogy köretként könnyű, tavaszias zöldségek kínálkoztak. Nincs is miért szaporítani a szót, a recepttel való első találkozás már igencsak élethű és csábító képet rajzolt a fejemben.

Ezt a bárányragut – amely eredeti nyelven a navarin d’agneau printanier, azaz a tavaszi bárányragu névre hallgat – állítólag a francia hadiflotta séfje fejlesztette ki két évszázaddal korábban, egy győztes csata után. Nagy valószínűséggel az elcsigázott tengerészek álmodni sem tudtak volna ennél jobbat. A fogás azóta a francia húsvét szerves részévé vált, és miután én is megfőztem, nem látom semmi okát, hogy ne kerüljön be a hazai ünnepi étrendbe is.

Az elkészítés viszonylag egyszerű: nagyobb kockákba vágjuk a bárány lapockájáról lekerülő húst, amelyet előre picit megtisztítunk a fölös zsírtól, majd a kockákat olajban és vajban szép barnára pirítjuk, egy kis cukor kíséretében. Ezután jó sűrű szószt gyártunk hagymából, fokhagymából, paradicsomból, száraz fehérborból és csirke alapléből, ezt a báránnyal együtt egy tűzálló edénybe tesszük, és mehet is be a sütőbe. Illetve csak azt követően, hogy kakukkfüvet, petrezselymet és babérlevelet adtunk hozzá, és jól lefedtük. Arra jó figyelni, hogy kisebb alapterületű edénybe rakjuk mindezt, hogy a szósz jól ellepje a báránydarabokat.



Francia bárányragu párolt zöldségekkel recept

A hús ebben a szószban és a fűszerek társaságában puhul át mesésen - a folyamat úgy két órát is igénybe vehet. Néha érdemes még kevéske borral pótolni az esetleges folyadékveszteségeket. Az eredeti recept szerint a köretként szolgáló krumplit, sárga- és fehérrépát, illetve gyöngy- vagy mogyoróhagymát a báránnyal együtt kellene megpárolni, de úgy döntöttem, én külön végzem el ezt a műveletet. Tettem ezt azért, mert így sokkal jobban sikerült megőrizni a zöldségek ízét, és ezáltal az étel egészének a sokszínűségét. Mert bármennyire is csodás lett a ragu, túl egyhangú lett volna, ha a köret is magába szívja annak ízét.

A tavaszi francia bárányragu karakteresre és testesre sikerült, ám a bor és az alaplé erényt kovácsoltak a hús sokak által nem kedvelt ízéből, a paradicsommal és fűszerekkel együtt pedig egy mindenki által szerethető fogást varázsoltak elénk, amelyet a párolt zöldségek tettek kerek egésszé. A húsvéti ebédhez én újra ezt készítem majd, ez már nem kérdéses. Tegyetek ti is így!

A dekorációt köszönjük aButlers-nek! A helyszínt a ChefParade biztosította.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept