2020.11.30.
Bátran vállalod, hogy valaha rajongtál a Modern Talkingért? Akkor ez a hír most neked szól!
A „Modern Talking hangja”, Thomas Anders a német duó 2003-as feloszlása óta szólóban nyomja az ipart, idén ősszel pedig első szakácskönyvét is kiadta!
Thomas Anders korábbi társával, Dieter Bohlennel 33 évvel ezelőtt, 1984-ben alapította meg a Modern Talking nevű formációt, amelynek legnagyobb slágerei - Cheri Cheri Lady, You're My Heart You're My Soul, Brother Louie, vagy a*Sexy Sexy Lover.*A Modern Talking egykori sikerét mutatja, hogy világszerte több mint 150 millió lemezt adtak el, sőt az albumeladási listák alapján egyes országokban népszerűbbek voltak, mint Whitney Houston vagy Michael Jackson. Magyarországon is kilenc listavezető daluk volt.

Az énekes Thomas Anders és az egykori sikereket továbbra is életben tartó formációja, a Thomas Anders and The Modern Talking Band jól ismert dalaikkal folytatta - a duó 2003-as feloszlása után - a 80-as évek diszkókorszakának legendás együttesének pályáját, idén pedig első számú hobbijának engedve egy szakácskönyvet is kiadott.
"Októberben jelent meg a szakácskönyvem Modern Cooking címmel. Van egy barátom, akinek van egy kiadója, ráadásul szintén úgy szeret főzni, mint én. Évek óta arról beszélgetünk, hogy ki, milyen ételt akar főzni. Erre azt mondta egy nap, itt az ideje, hogy készítsünk egy szakácskönyvet - árulta el Thomas Anders egy korábbi interjúban.
A Modern Talking énekese alapvetően német receptek gyűjtött össze receptkönyvébe, de mivel sokat utazik a világban, így Ázsia és Kelet-Európa ízeit is bemutatja gyűjteményében.

Ezeket olvastad már?
21 zene, amik nélkül nincs főzés!
A világ leghíresebb séfjei közt meglepően sok metálrajongót találunk, de nem minden konyhafőnök esküszik a zúzós zenékre.
Milyen íze van a Despacito nyári slágernek? Egy férfi, aki...
Egy ritka mentális jelenséggel rendelkező férfi meg tudja mondani, hogy az egyes slágereknek milyen az "ízük".
Óriási szivárványos buli az "amcsi Traubisoda" új himnusza
A La Croix szódát Amerikában a szivárvány minden színében, tizenhét ízben árulják. Észre sem veszed és rákattansz. Most ódát is írtak a retró frissítőhöz.
6 konyhai történet, amiből kiderül, mit csinálnak másként a melegek...
Melegekkel és leszbikusokkal beszélgettünk konyhai titkaikról. Megmutatjuk nektek, miben különböznek ők, már ha tényleg különböznek.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















