2023.09.16.
Ezután soha többé nem mikrózzuk majd meg a bébiételt
Nem is gondolnánk, de egy gyors mikrózással több milliárd káros mikroműanyagot juttathatunk a legkisebbek ételeibe.
A Nebraska-Lincoln Egyetem kutatói végeztek egy felmérést, melynek eredményeit a az Environmental Science & Technology folyóiratban publikálták. Eszerint a szülőknek érdemes lenne kétszer is meggondolni, mielőtt a mikrohullámú sütőbe helyezik a műanyagból készült bébiétel-konténereket és azok tartalmát. A mikrózás ugyanis rengeteg műanyag részecskét juttathat a bébiételekbe, amit aztán a legkisebbek megesznek.

Ezután soha többé nem mikrózzuk majd meg a bébiételt
A tanulmány szerint egyes tartályok négyzetcentiméterenként több mint kétmilliárd nanoműanyagot és négymillió mikroműanyagot bocsátottak ki, amikor az alanyok mikrohullámoknak tették ki a tárolókat.
Az továbbra sem tisztázott, hogy az ilyen mikro- és nanoműanyagok fogyasztásának pontosan milyen egészségügyi következményei vannak, de a tanulmány szerint jelentős a hatásuk a tenyésztett embrionális vesesejtekre. Egy vizsgálat során a műanyag részecskéknek kitett sejtek körülbelül 75 százaléka két napon belül elpusztult. Tekintettel ezekre a lehetséges kockázatokra, az Egészségügyi Világszervezet egy 2022-es jelentése azt javasolja, hogy korlátozzuk az e részecskéknek való kitettségünket.
Nagyon fontos tudni, hogy hány mikro- és nanoműanyagot viszünk be a szervezetünkbe. (...) Amikor bizonyos ételeket fogyasztunk, általában ismerjük – vagy legalábbis van elképzelésünk – azok kalóriatartalmáról, cukorszintjéről, egyéb tápanyagairól. Szerintem ugyanilyen fontos, hogy tisztában legyünk az ételeinkben jelen lévő műanyag részecskék számával is
– mondta Kazi Albab Hussain, a tanulmány vezető szerzője a közleményében.

14 bébiételt vizsgáltak a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztjén
Hussain 2021-ben lett apuka, és gyermeke születésétől inspirálva kezdett el néhány kollégájával együtt a bébiétel-konténerek vizsgálatán dolgozni. Kétféle műanyaggal kísérleteztek, amelyeket az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatósága (FDA) hagyott jóvá. A műanyagokat különböző elegyekkel töltötték meg, ionmentesített vízzel vagy három százalék ecetsavval, ami jól szimulálja a legtöbb élelmiszer savasságát. Ezeket aztán melegíteni kezdték,
Az eredmények a tartály típusától és a benne lévő folyadéktól függően változtak, de az biztossá vált, hogy a mikrohullámú sütőben előkészített ételeket fogyasztó csecsemők és kisgyermekek jelentős mennyiségű műanyagot is bevisznek. Ugyanakkor az élelmiszerek szobahőmérsékleten vagy hűtőben való tárolása is vezethet a részecskék a felszabadulásához.
Hussain reméli, hogy a jövőbeni termékeken megjelenhetnek olyan címkék, mint például „mikroműanyag-mentes” vagy „nanoműanyag-mentes”. Emellett sürgeti az olyan típusú műanyagok kifejlesztését, amelyekből nem tudnak ilyen káros részecskék felszabadulni.
Még több az egészségről:
- Ezek a legrosszabb fehérjeforrások cukorbetegek számára
- Kiderült, hol bujkál a testedben az a fehérje, ami miatt hízol
- Ha izmot szeretnél építeni, nem csak fehérjékre van szükséged
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














