Életmód

2026.02.25.

5 bélbarát reggeliötlet, amit megköszön a tested

Szabó Anna profilképe Szabó Anna

Manapság egyre többet hallani arról, hogy a bélrendszer egészsége milyen sok mindent befolyásol az emberi szervezetben. Éppen ezért már a nap első étkezésekor is célszerű szem előtt tartani a mikrobiomod harmóniáját.

A fent említett bélmikrobiom – főként a vastagbélben élő több trillió mikroorganizmus ökoszisztémája – tehát meglepően nagy hatással van számos egészségügyi tényezőre. Ilyen például az emésztés, az anyagcsere, az immunitás, a csontsűrűség, a hangulat, sőt a kognitív funkciók is. Erre a rendszerre pedig számos életmódbeli tényező hatással lehet, de az étrend különösen fontos ebből a szempontból.

5 bélbarát reggeliötlet, amit megköszön a tested

Az, hogy mit és hogyan eszel (és iszol), közvetlenül befolyásolhatja a bélmikrobiom érzékeny egyensúlyát. Ez pedig jó hír, mert azt jelenti, hogy te is képes vagy javítani a bélrendszered egészségén – mindez pedig a nap első étkezésével kezdődik.

Étkezés a bélrendszer egészségéért

A reggeli tervezésekor tehát vedd számba azokat a tápanyagokat, amelyek támogatják a mikrobiomot.

Fogyassz sok rostot – teljes kiőrlésű gabonákat, avokádót, zabot, dióféléket, gyümölcsöket és zöld leveleseket –, amelyek szó szerint táplálják a jótékony bélbaktériumokat, és serkentik az emésztőrendszered működését.

Helyezd előtérbe a gyulladáscsökkentő ételeket, például az egészséges zsírokat – avokádó, füstölt lazac, diófélék, magvak – és a növényekben található antioxidáns polifenolokat – ezeknek jó forrásai a gyümölcsök, a zöldségek, a hüvelyesek és a gabonafélék. Építs be probiotikus ételeket is, például erjesztett alapanyagokat – joghurt, kimcsi és kefir –, amelyek kiváló smoothie-alapanyagok. Ezek az ételek további jótékony baktériumokat (probiotikumokat) juttatnak a bélrendszeredbe, hogy az gördülékenyebben működjön.

Zabkása skyrrel és chia maggal

kása

Zabkása skyrrel és chia maggal

Brokkolipesztós pirítós laskagombachipsszel

szendvicskülönlegességek

Brokkolipesztós pirítós laskagombachipsszel

Téli immunerősítő smoothie

turmix

Téli immunerősítő smoothie

Végül pedig próbáld minimalizálni a hozzáadott cukrok, mesterséges édesítőszerek, sült ételek, feldolgozott húsok és csomagolt termékek fogyasztását, mivel ezek fokozhatják a bélgyulladást, és gyakran nélkülözik azokat a természetes rostokat, amelyekre a mikrobiomod vágyik.

Jöjjenek a bélbarát reggeliötletek, katt a képre a galériáért!











5 fotó

Forrásunk volt.


Még több egészségcikk:

A videó AI alapú tartalomkészítővel készült.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept