2020.11.30.
Belenyalnál a füves Nutellába?
Miután sok amerikai államban legalizálták a marihuánát, folyamatosan jelennek meg a kannabiszt felhasználó termékek. Igen, az élelmiszerpiacon is, bár ez most éppen Kanadából.
Amióta a kanadai miniszterelnök, Justin Trudeau is megígérte, hogy hamarosan az egész országban legalizálni fogják a szabadidős marihuánafogyasztást, sorra jelennek meg a piacon az újabbnál újabb “füves” termékek. Ilyen új terméknek számít a Chrontella, azaz a marihuána felhasználásával készülő csokis mogyorókrém is. A név hasonlósága természetesen szándékos marketingfogás, a füves finomságnak ugyanis nincs köze az eredeti Nutella gyártójához.

Az édesség egyelőre csak Kanadában, kizárólag kijelölt üzletekben kapható. A kis tégely egyébként mintegy 300 milligrammnyi kannabiszt tartalmaz, ez a leírás szerint nagyjából három jó étvágyú embernek elegendő. A reggeli betépés ugyanakkor nem olcsó mulatság, hiszen egy üvegnyi Chrontella 23 amerikai dollárba, vagyis több mint 6000 forintba kerül.
Ezek is elég érdekesek lehetnek!
Ezeket olvastad már?
Kisírták maguknak az átlátszó kólát: visszahozzák!
Csak rövid ideig és a tengerentúlon, de ismét kapható lesz a kilencvenes évek egyik legikonikusabb itala, az átlátszó Pepsi.
Elegük lett a színes fagyikból: koromfeketét csináltak
Az utóbbi hónapokban mindent elárasztott a szivárványszínű ételek trendje, ennek üzen hadat a fekete fagylalt, ami állítólag nem csak frenetikusan néz ki, de finom is.
Töltsd meg a medencét kólával, mentosszal, és ugorj!
Egy srác és a barátai annyira unatkoztak, hogy megtöltöttek egy medencét 1500 üveg kólával, ráküldtek egy vödörnyi Mentost, és még annál is több jeget. Izgulsz már, ugye?
Hogy a jó életbe kerülhet egy szőlő 3 millióba?
Mit tudhat az a szőlő, amit 11 ezer dollárért, azaz több mint 3 millió forintért vesz meg valaki? Igen, ez azt jelenti, hogy egy szőlőszem 100 ezer forintba került.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















