Életmód

2020.11.30.

Belevágsz a 160 g-os diétába? Így illesztheted be a kenyérféléket az IR-étrendedbe

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Gyakori tévhit a szénhidrátdiétával szemezők körében, hogy el kell hagyni az étrendből a kenyérféléket. Erre azonban semmi szükség, sőt!

Az elmúlt években, ha valaki szeretett volna egészségesen étkezni vagy fogyni, az első lépéseinek egyikeként elhagyta a kenyeret, kenyérféléket az étrendjéből. Emellett ráadásul mostanság amúgy is rájár a rúd szegény szénhidrátokra - így a kenyérfélék ázsiója igencsak lezuhant egy időben. Szerencsére az otthoni kenyérsütés és a kovászos kenyér reneszánszának köszönhetően ez a trend mostanra már javulni látszik.

Helyén van-e ez így vajon? Lehet-e kenyeret enni, ha egészségesen szeretnénk étkezni vagy ha pl. szénhidrátdiétába fogunk?

Teljes kiőrlésű pirított hagymás tönkölycipó

tönkölybúzakenyér

Teljes kiőrlésű pirított hagymás tönkölycipó

Tönkölybúzakenyér szteri konyhájából

tönkölybúzakenyér

Tönkölybúzakenyér szteri konyhájából

Csicsókás-zabpelyhes zsemle

zsemle

Csicsókás-zabpelyhes zsemle

A kenyér

Bármennyire is próbáljuk tagadni, a kenyér mind a hazai konyhában, mind más országok konyháiban (pl. francia bagett, bajor kenyerek, az arab konyha lepényei stb.) alapélelmiszer. Könnyen, jellemzően kedvező áron hozzáférhető, sőt, némi gyakorlással otthon is tökéletesen elkészíthető - mindenféle szuperkészülékek nélkül, egy teljesen hétköznapi sütőben is.

Alapvető szénhidrát- és energiaforrásunk, gyakorlatilag bármely étkezésünkre fogyaszthatjuk, rendkívül változatosan felhasználva.

Teljes kiőrlésű kenyér 3. - korpával

korpás kenyér

Teljes kiőrlésű kenyér 3. - korpával

Teljes kiőrlésű zsemle házilag

zsemle

Teljes kiőrlésű zsemle házilag

Chia magos teljes kiőrlésű kenyér

magos kenyér

Chia magos teljes kiőrlésű kenyér

Jó kenyér? Rossz kenyér?

Van-e akkor jó és rossz kenyér? Anélkül, hogy megszemélyesítenénk ezeket az élelmiszereket, azt bizton állíthatjuk, hogy vannak olyan összetételű kenyerek, amelyek élettanilag kedvezőbb hatásúak az egészségünkre, mint más összetételűek.

Magasabb élelmi rost-, növényi fehérje-, vitamin-, és ásványianyag-tartalmuk miatt a teljes kiőrlésű lisztből (is) készült kenyerek kedvezőbbek egészségünknek, mint a sima fehér lisztből készült kenyerek.

Az élelmiszerüzletekben keressük azokat a termékeket, amelyek nagy részben vagy teljes mértékben teljes kiőrlésű lisztből készülnek. Ezt sajnos ránézésre nem tudjuk megállapítani, hiába írják a csomagolásra a gyártók, hogy "fittness", "wellness" stb., és hiába sötétbarna a kenyér színe. Mindig érdemes elolvasni a termékcímkét, ha ott az összetevők között első helyen teljes kiőrlésű liszt szerepel, akkor nagy valószínűséggel megfelelő a termék.

Magvas graham kenyér kenyérsütőben sütve

magos kenyér

Magvas graham kenyér kenyérsütőben sütve

Sütőben sült magos teljes kiőrlésű kenyér

magos kenyér

Sütőben sült magos teljes kiőrlésű kenyér

Avokádós-diós teljes kiőrlésű kenyér

diós kenyér

Avokádós-diós teljes kiőrlésű kenyér

Süssük otthon!

Sok, előre nem csomagolt kenyér-, zsemlefélénél azonban nem találunk a kis papírcímkén összetevőlistát, így nem tudjuk feltétlenül eldönteni, hogy vajon megfelel-e nekünk az a termék. Persze fel is vehetjük a gyártóval a kapcsolatot, és van, aki hajlandó is érdemi választ küldeni.

Süss te is kenyeret otthon!

Ma azonban egyre többen vágnak bele az otthoni kenyérsütésbe, ezzel kiváltva a boltokban kapható, gyakran bizonytalan összetételű kenyereket. Az otthoni kenyérsütés sajnos a városi környezetben a múlt században kiment a divatból, szerencsére manapság egyre többen ismerik fel, hogy kenyeret sütni egyáltalán nem nagy ördöngösség, némi gyakorlással könnyen elsajátítható tudomány.

Az otthon készített kenyerek előnye - amellett, hogy fantasztikus hangulatot árasztanak és hogy büszkeségre adnak okot - vitathatatlanul az, hogy pontosan tudjuk mi került a tésztájába. Készíthetjük teljes kiőrlésű búza-, tönkölybúza-, Graham-, durum-, rozslisztből vagy ezek keverékéből, dúsíthatjuk ízlésünk szerint olajos magvakkal, fűszerekkel, gabonakorpával, -pelyhekkel, formázhatjuk változatosan, tetszés szerint. Ráadásul a receptúra alapján azonnal ki is számíthatjuk energia-, és tápanyagtartalmukat.

Knäckebröd - Svéd ropogós lapkenyér

kenyérkülönlegességek

Knäckebröd - Svéd ropogós lapkenyér

Skandináv kenyér

kenyérkülönlegességek

Skandináv kenyér

Teljes kiőrlésű szotyis kenyér

magos kenyér

Teljes kiőrlésű szotyis kenyér

Ha épp nincs kenyér...

Hideg étkezéseinkhez, tízóraira, uzsonnára vihetünk magunkkal "kenyérhelyettesítőket" is - pl. svéd típusú laposkenyeret, ropogósokat, kekszeket. Ezeknél a termékeknél (ha nem magunk készítjük őket) is az összetevőlistára koncentráljunk (keressük a teljes kiőrlésű liszteket a sor elején), és a termékcímkén megadott energia- és szénhidráttartalommal számolhatunk

Mikor, hogyan együnk kenyeret az IR-étrendben?

Az IR-étrendben a kenyérféléket bármelyik étkezésre, ezt korlátozó szabály nincs. Természetesen az adagnagyságra kell figyelni, szénhidráttartalmukat a napi és az egyes étkezésekre előirányzott mennyiségbe számoljuk bele, ez határozza meg a fogyasztási mennyiséget.

Ha szendvicsként fogyasztjuk a kenyereket, akkor mindig fogyasszunk melléjük sok-sok zöldséget és lehetőleg gyakran teljes értékű fehérjeforrásokat (sovány húsokat, felvágottakat, sajtokat, tojásételeket.) Kísérhetik főzelékeinket, salátáinkat, vagy fogyaszthatjuk őket kruton formájában levesbetétként is.

Kenyérfogyasztásunkkor Igyekezzünk mindig jó minőségű, valódi kenyereket választani, a mennyiséggel tartsunk mértéket, és bátran próbálkozzunk az otthoni sütéssel - nem fogjuk megbánni!

Ezek a cikkek is érdekelhetnek:

Ezeket olvastad már?

Sütemények a 160 g szénhidrátos diétában? Nem lehetetlen kihívás, tippjeinkkel segítünk

Életmód

Sütemények a 160 g szénhidrátos diétában? Nem lehetetlen kihívás, tippjeinkkel...

Valóban le kell mondanunk az édességekről, sütikről, ha belevágunk a 160 g szénhidátos étrendbe?

Bodon Judit dietetikus

Mintaétrend egy napra: 160 g szénhidrátos diéta őszi ízekkel

Életmód

Mintaétrend egy napra: 160 g szénhidrátos diéta őszi ízekkel

Finom, egészséges, laktató, színes, változatos - ilyen is lehet a fogyókúrás étrend. Ha kipróbálod ezt a napi menüt, garantáltan nem fogsz csalódni!

Bodon Judit dietetikus

160 g szénhidráttartalmú mintaétrend - videó!

Fogyókúra

160 g szénhidráttartalmú mintaétrend - videó!

Szerintem egészen elképesztő, hogy mi minden fér bele egy 160 g-os, kiegyensúlyozott napi étrendbe. Videónk is ezt bizonyítja!

Bodon Judit dietetikus

Belevágnál a 160 g szénhidrátos diétába? Segítünk!

Életmód

Belevágnál a 160 g szénhidrátos diétába? Segítünk!

Biztos hallottatok már mindannyian a 160 g szénhidrátos diétáról. Most bemutatjuk az alapokat, a buktatókat és két mintaétrendet.

Bodon Judit dietetikus

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept