Életmód

2025.02.22.

Milyen gyors a bélműködésed? Fontos információt rejt az egészséged szempontjából

Nem csak az számít, hogy mit eszünk: az sem mindegy, hogy a bevitt táplálék hogyan, mennyi idő alatt halad át a bélrendszeren. De mégis hogyan optimalizálhatjuk ezt a folyamatot, és miért is fontos ez?

Erre általában kevesebben fordítanak figyelmet – még az egészségtudatosak között is –, pedig az, hogy milyen gyorsan halad át az elfogyasztott étel az emésztőrendszerünkön, számos módon befolyásolja az egészségünket és a közérzetünket.

Salátát evő nő

Milyen gyors a bélműködésed? Fontos lehet az egészséged szempontjából

Az emésztőrendszer működése

Miután megrágtuk és lenyeltük az ételt, az megkezdi útját a gyomor-bél traktuson keresztül – egy hosszú, kanyargós csatornán, amely a szájtól kezdődik és a végbélnyílásnál ér véget. Az út során különböző szervekhez jut el, amelyek lebontják (gyomor), majd felszívják (vékonybél) a tápanyagokat, valamint a vizet és a sókat (vastagbél).

Az étel emésztőrendszeren belüli mozgását bélmotilitásnak nevezzük. Ezt a folyamatot részben a bélben élő trilliónyi baktérium szabályozza. Ezek alkotják a bélmikrobiótát, ami rendkívül fontos, mivel ezek a baktériumok segítik az immunrendszerünk fejlődését és az ételek lebontását.

Amikor tehát eszünk, nemcsak magunkat tápláljuk, hanem a bélrendszerünkben élő mikrosegítőket is. Cserébe ezek a baktériumok apró molekulákat, úgynevezett metabolitokat termelnek, amelyek erősítik az immunrendszerünket és serkentik a bél idegeit, így azok összehúzódnak és előremozdítják az ételt.

Krémesen kenhető, selymes, konfitált tojássárgája pirítóson, megszórva snidlinggel és parmezánnal

tojáskrém

Krémesen kenhető konfitált tojássárgája

Vegán gyoza: tradicionális japán tésztabatyu zöldséges töltelékkel, szójaszószos öntettel tálalva

töltött tészta

Gyoza egyszerűen, húsmentes töltelékkel

Házi tortellini húsos töltelékkel, parmezánszószban

tortellini

Tortellini házilag, kétféle töltelékkel

Ha ezek a baktériumok és metabolitjaik nem lennének jelen, az emésztőrendszerünk kevésbé lenne képes továbbítani a táplálékot, ami az elfogyasztott anyagok felhalmozódásához, székrekedéshez és diszkomforthoz vezethetne.

Béltranzitidő, azaz milyen gyors a bélmozgásunk?

Az időtartamot, amely alatt az étel végighalad az emésztőrendszeren, béltranzitidőnek nevezzük.

A béltranzitidő egyénenként eltérő. A legfrissebb becslések szerint 12 és 73 óra között mozoghat – az átlagos szám körülbelül 23-24 óra. Ez a különbség magyarázza, hogy miért eltérő az emberek bélmikrobiótája, és így az emésztőrendszeri egészségük is.

Ha valakinek a béltranzitideje hosszú (azaz lassú a bélmozgása), a vastagbélben élő baktériumok másféle metabolitokat termelnek. Ezek a baktériumok főként rostokat fogyasztanak, de ha túl sokáig tart, míg a rost eljut a vastagbélbe, kénytelenek más tápanyagforráshoz nyúlni: a fehérjéhez.

Ez a váltás toxikus gázok termelődéséhez vezethet, ami olyan problémákat okozhat, mint a puffadás és a gyulladás. A lassú bélmozgás ráadásul azt is eredményezheti, hogy a részben megemésztett táplálék a vékonybélben reked, ami további egészségügyi következményekkel járhat, például bakteriális túlszaporodást okozhat, amely hasi fájdalmat, hányingert és puffadást idézhet elő.

Crème brûlée édesburgonyában

créme brulée

Crème brûlée édesburgonyában

Egyszerű csokiszuflé kerámiaformában, porcukorral, tejszínhabbal, friss eperrel tálalva

szuflé

Csokiszuflé egyszerűen

Red velvet csigák: piros kelt tésztából sütött csigák, krémsajtos töltelékkel, olvasztott fehér csokoládéval tálalva

csigák minden ízben

Red velvet csigák

Igenám, de a túl gyors bélmozgás sem előnyös az egészség szempontjából. Számos oka lehet annak, hogy valaki gyors béltranzitidővel rendelkezik – például a szorongás, a gyulladásos bélbetegségek (IBD) és az irritábilis bél szindróma (IBS) is csökkenthetik az áthaladási időt, hasmenést okozva.

Gyors bélmozgás esetén a széklet híg, magas víztartalmú, ami arra utal, hogy a béltartalom nem töltött elegendő időt a belekben, és így nem szívódott fel megfelelő mennyiségű víz és tápanyag. Az IBD esetén például ez akár kiszáradáshoz is vezethet.

Hogyan ellenőrizzük a bélmozgásunk sebességét?

Szerencsére van egy egyszerű otthoni teszt, amellyel ellenőrizhetjük a bélmozgásunk sebességét. Ez a „kukoricateszt.” És igen, pontosan arról van szó, amire gondolnak.

A teszt elvégzéséhez ne együnk kukoricát 7-10 napig, ez az úgynevezett „tisztítási” szakasz. Ezután jegyezzük fel a dátumot és időt, majd fogyasszunk el egy kukoricacsövet vagy egy marék kukoricát.

Mivel a kukorica külső héja emészthetetlen, az áthalad az emésztőrendszeren, és a székletben ismét láthatóvá válik.

A következő napokban figyeljük meg a székletünket, és jegyezzük fel, mikor vesszük észre a kukorica darabjait. Ez a teszt nem ad teljesen pontos eredményt, de általában hasonlóan megbízható, mint a béltranzitidőt mérő fejlettebb eljárások.

Ha a kukorica 12 órán belül távozik, a bélrendszerünk gyors. Ha csak 48 óra elteltével, akkor lassú. Ha azt vesszük észre, hogy a bélmotilitásunk szélsőségesen gyors vagy lassú, szerencsére vannak módszerek a javítására.

24 órán át főtt marha-csontleves zöldségekkel

alaplé

24 órás gyógyító csontleves

Burgonyapürével töltött rántott hús

rántott hús

Burgonyapürével töltött rántott hús

Paradicsomos babfőzelék spenóttal, aszalt paradicsommal

babfőzelék

Paradicsomos babfőzelék villámgyorsan

Mit tehetünk a normális bélműködésért?

Ha az emésztőrendszerünk túlságosan gyors, érdemes orvoshoz fordulni, hogy kizárjuk az esetleges egészségügyi problémákat. Ha viszont csak kissé lassú, de nincs egyéb panaszunk – például puffadás, hasi fájdalom, étvágytalanság vagy hányinger –, akkor próbáljunk meg több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, hogy több rostot juttassunk a hasznos bélbaktériumok számára.

Emellett figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre és a rendszeres testmozgásra, mert ezek segítenek a bélrendszer megfelelő működésében. Egy kiegyensúlyozott étrend fenntartása hozzájárul az egészséges bélműködéshez és az általános jó közérzethez.

Forrásunk volt.


Még több életmódcikk itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

fejét fogó idős hölgy ül a kanapén

Életmód

Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...

A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.

Nosalty

50-60 körüli jól szituált, mosolygó nő vércukrot mér az ujján, konyhaasztalnál ülve

Életmód

Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...

A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!

Nosalty

kürtőskalácsok csomagolva

Életmód

7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed

Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.

Kormos Lili

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

aranygaluska-ahogy-nagymamam-kesziti

aranygaluska

Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti

Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept