Kifőzde

2020.11.30.

Benzinkúton kóstoltuk a Michelin-csillagos séf szendvicseit

admin profilképe admin

Grillkolbászos nosztalgiakifli, csirkepaprikás vajas pogácsával – egyebek mellett mostantól ezekkel a  szendvicsekkel is jóllakhatunk utazás közben.

Ha az ember hosszú autózásra vállalkozik, eszébe sem jut, hogy bármiféle kulináris élményre is számítson. Utazáskor mi is mindig túlélésre játszottunk. Mostanáig. Márciustól ugyanis a Michelin-csillagos Palágyi Eszter receptjei szerint készülnek az OMV-kutakon a szendvicsek. Gyerekkori szendvicsélményeiről és a termékfejlesztés szépségeiről és kihívásairól kérdeztük a Costes étterem séfjét.

„Mindig nagy kihívás a legmagasabb szintű gasztronómia ötvözése olyan – persze csak látszólag – mindennapi ételekkel, mint amilyen a szendvics."

Az első benzinkutas szendvicskollekcióm tervezésekor a magyaros konyha elemei játszották a főszerepet. Az ok egyszerű, én magam is nagyon szeretem ezt az ízvilágot, illetve munkám során is igyekszem használni ezeket az összetevőket és ízeket – persze mindig valamilyen csavarral „megbolondítva” a végeredményt” – avatott be minket Eszter a termékfejlesztés folyamatába.

A szendvicsek összeállításakor az alkotónak figyelembe kellett venni a töltőállomások technológiai lehetőségeit is, és persze gondolt az utazókra is. Fontos szempont volt, hogy a harapnivalók útközben is könnyen fogyaszthatóak, finomak, egészségesek és táplálók legyenek.Marhaoldalas burger, grillkolbászos nosztalgia kifli, fonott kalács kacsamáj patéval, csirkepaprikás vajas pogácsával – ezekkel a gourmet szenvicsekkel lakhatunk jól utazás közben.

A mi kedvencünk a fonott kalácsban tálalt kacsamájpaté lett, és mikor kiderült, hogy Eszternél is éppen ez a favorit, úgy éreztük, kicsit cinkostársakká váltunk.

„Ez a szendvics lett a legkülönlegesebb a mostani kollekcióban, hiszen nemcsak savanyított lilakáposzta, de zöldalmachutney és vörösmustárcsíra is szerepel a receptben. A kacsamáj terrine azért is az egyik kedvencem, mert jól le lehet mérni rajta egy séf tudását, nagyon nehéz ugyanis igazán jót készíteni.”

Palágyi maga is gyakori vendég a benzinkutakon, gyakran és sokat autózik, szeret dinamikusan, sportosan vezetni. Pontosan tudta, hogy a magyar utazóközönségnek mire van szüksége: jó minőségű, hazai alapanyagokból készített, tápláló és magyaros ételekre – természetesen a tőle megszokott kis csavarral.

Nyílt titok, hogy bár a séfek mindennap jókat főznek a vendégeknek, eközben a rohanó hétköznapokban ők nem esznek (jókat). Egészen egyszerűen az időhiány miatt:„Előfordul, hogy tényleg így van, de azért legtöbbször igyekszem odafigyelni arra, hogy mit eszem. Ha az étteremben vagyok, ott egész nap kóstolnom kell a készülő ételeket, így ezzel gyakorlatilag jól is lakom. A munkán és az utazáson kívül szabadidőmben is gyakran szervezünk a barátokkal főzős programokat, ilyenkor – talán nem meglepő módon – mindig akkor kezdődik el a sürgés-forgás a konyhában, amikor én megérkezem.”

Ha otthon készítenél egy különleges szendvicset:

Szendvics körtével és dióval

szendvicskülönlegességek

Szendvics körtével és dióval

Banh Mi Xiu Mai – vietnami húsgolyós szendvics

szendvicskülönlegességek

Banh Mi Xiu Mai – vietnami húsgolyós szendvics

Pulled pork szendvics

húsos szendvics

Pulled pork szendvics

Megszoktuk már, hogy a séfek gyermekkori (íz)élményeikből is merítenek egy-egy fogás kitalálásakor. Eszter is szívesen idézte fel az édesapja által készített szendvicskreációkat: „Érdekes módon a szendvics már gyerekkoromban is több volt a családban, mint két szelet kenyér, közte vékony vajréteg és némi szalámi. Kedves emlékem és élményem, hogy az ebéd vagy a vacsora maradékaiból állítottunk össze különböző, ilyen értelemben tartalmas és különleges szendvicseket. Szerencsére apukám nagyon jól főzött, így az ő, vagyis a családi séf ételeiből mindig volt kellő alapanyag az ilyen fogások elkészítéséhez.”

Ezeket olvastad már?

Öt dolog, amit Julia Child megtanított nekünk a vajról - és neki tényleg hihetünk

Gasztro

Öt dolog, amit Julia Child megtanított nekünk a vajról -...

Vaj, vaj, vaj - a francia konyha titka. Nem nagy kunszt megjegyezni, annál érdemesebb betartani. Julia Child élt-halt érte, méghozzá ezért:

Brecz Judit

Top 7 sertéspörkölt egy jó hétköznapi ebédhez

Húsvét

Top 7 sertéspörkölt egy jó hétköznapi ebédhez

Ha töritek a fejeteket, mit főzzetek a héten nagy mennyiségben, amivel több napra is elvan a család, legyen sertéspörkölt a választás! 

Nosalty

Top 10 kiadós főételünk rengeteg sajttal

sajthollandi

Top 10 kiadós főételünk rengeteg sajttal

Csirkemell, sertéskaraj, karfiol, brokkoli - mi a közös ezekben? Egyszerű, sok sajttal mennyei főételt varázsolhatsz belőlük. Videóval segítünk az elkészítésükben.

Nosalty

18 konyhai kütyü, ami egy Disney rajongó konyhájából sem hiányozhat

Gasztro

18 konyhai kütyü, ami egy Disney rajongó konyhájából sem hiányozhat

Régi Disney-kedvencek és új szereplők konyhai eszközökbe öntve. Tudnánk válogatni...

Fenes Gábriel

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept