Életmód

2020.11.30.

Betartható újévi fogadalom? 5 tipp a pszichológustól - ezeket gondold át, mielőtt belevágsz!

Peer Krisztina pszichológus profilképe Peer Krisztina pszichológus

Te szoktál újévi fogadalmakat tenni? És sikerül is hosszú távon megtartani őket? Ha nem, de idén szeretnéd, ha sikerülne, akkor fogadd meg szakértőnk tanácsait.

Az év végén alaposan átgondoljuk az újévi fogadalmainkat, de gyakran előfordul, hogy egy hónap után már alábbhagy a kezdeti lelkesedésünk. Az első pár napban nagyon odafigyelünk, csináljuk, ahogy elterveztük, de aztán minden visszatér a régi kerékvágásba, mi pedig hátra dőlve konstatáljuk, hogy idén sem jött össze. Rosszabb esetben pedig bűntudattal marcangoljunk magunkat még jobban, mint azelőtt és megerősítjük magunkat abban, hogy semmire sem vagyunk jók.

Ha valóban szeretnénk valamin változtatni, akkor az alábbi szempontokat érdemes átgondolnunk, mielőtt nekivágunk.

Nem kell az új évhez kötnöd a változást!

Valamiért a január 1. egy misztikus dátum, sokunk számára ott kezdődik el valami, ott indul el az a változás, amire egészen addig vártunk. Vagyis, inkább addig halogattuk a változást, hogy majd az új évben nekilássunk és cselekedjünk, hogy szinte elfogyott a szufla. Motiváció hiányában pedig nehéz lesz cselekedni. Ez a halogatás csak arra jó, hogy saját magunk számára megmagyarázzuk, miért nem lépünk rá azonnal a változás útjára, miért várunk erre akár fél évet is (sic!). Ezért, ha nincs újévi fogadalmunk, akkor lehet, hogy valamit jól csinálunk: a célok eléréséhez ugyanis nem a dátumon keresztül vezet az út.

Legyél motivált!

Jó, ha van a fogadalom körül egy szélesebb kontextus, egy távolabbi végcél, ami emlékeztet bennünket arra, miért is dolgozunk. Határozzuk meg, hogy miért szeretnénk pl. többet edzeni, mozogni! Tehetjük például azért, hogy egészségesebbek legyünk, ez pedig segíteni fog abban minket, hogy láthassuk a gyerekeinket felnőni. Belső motiváció nélkül nehéz bármiféle célt betartani. Ezért fontos, hogy ne csak a cselekvésre fókuszáljunk (pl. heti négyszer fogok edzeni), hanem egy általunk kitűzött távolabbi célra is, ami elég erőt ad a folyamat során, hogy kitartsunk a végéig. Hogy milyen a jó cél, arról egy évvel ezelőtt már írtunk itt.

Párolt cukkini sonkával

cukkinisaláta

Párolt cukkini sonkával

Érlelt lazac carpaccio saláta

halsaláta

Érlelt lazac carpaccio saláta

Grillzöldséges saláta pirított csirkemellcsíkokkal

csirkesaláta

Grillzöldséges saláta pirított csirkemellcsíkokkal

Tervezd meg!

Legyél rugalmas!

Előfordul, hogy az előre kitűzött célok rugalmatlanok – nem engednek mozgásteret – és ez komoly feszültséggel járhat akkor, ha nem tudjuk teljesíteni. Tudjunk felül emelkedni és megérteni azt, amikor valamit nem tudtunk teljesíteni, de ettől még nem dől össze a terv, csak újra értelmeződik. A heti négy edzés egy betegség alatt nem fog összejönni, de ha meggyógyulsz, majd tornázol többet – vagy nem, de ettől még nem dől össze a világ.

Tarts mértéket!

Gyakran hajlamosak vagyunk túlvállalni magunkat és a teljes változásra törekszünk. Ezért nem egy-két, hanem hat-nyolc fogadalmat is megfogalmazunk, amelyeket sokkal nehezebb teljesíteni, így nagyobb valószínűséggel már az elején kódoljuk a kudarcot.Ehelyett érdemes egy, max. két dologra fókuszálnunk, hogy sikeresebbek legyünk annak elérésében.

Ezeket olvastad már?

Tuti FOGYÓKÚRÁS csodaszerek – 13+1 tanács a dietetikustól, ami nélkül nem fogsz lefogyni

Pezsegj

Tuti FOGYÓKÚRÁS csodaszerek – 13+1 tanács a dietetikustól, ami nélkül...

Fogyni szeretnél, de nem tudod, hogy kezdj neki? Elvesztél a sok információ között? Olvasd el tanácsainkat - a sikeres fogyáshoz ezeket kell mindenképpen szem előtt tartanod!

Bodon Judit dietetikus

5+1 "egészséges" kaja, amivel érdemes óvatosnak lenned - ne hagyd magad átverni!

Életmód

5+1 "egészséges" kaja, amivel érdemes óvatosnak lenned - ne hagyd...

Attól, hogy valamit egészségesnek gondolunk, vagy annak mondják, nincs rá garancia, hogy fogyunk is tőle. Van, ami tényleg jótékony hatású, de nem határtalanul.

Szálka Brigitta dietetikus

100 kg felett áll meg a mérleg mutatója? - tippek a sikeres életmódváltáshoz

Fogyókúra

100 kg felett áll meg a mérleg mutatója? - tippek...

Számos cikk szól az utolsó pár kiló leadásáról, de mi a helyzet azokkal, akiknek jóval nagyobb túlsúlyuk van? Nekik adunk most 5+1 tippet, ami megkönnyíti az új élet kezdetét.

admin

Így lesz sikeres az életmódváltásod! 5 hétköznapi tipp a dietetikustól

Életmód

Így lesz sikeres az életmódváltásod! 5 hétköznapi tipp a dietetikustól

Az egészséges életmódra váltás sokak számára túl bonyolultnak tűnhet, pedig már pár nagyon egyszerű lépéssel is sokat tehetsz egészséged érdekében.

Szabó A

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept