2020.11.30.
Beültem egy nagy kád tejfölbe és baromi jól éreztem benne magam
Hogy lehetne jobban befejezni egy hetet, mint egy nyugodt, egészséges vasárnapi brunch-al? Hát úgy, ha még jógázunk is egyet előtte a szabadban!
Jó pár éve már, hogy a jóga, mint mozgási forma Magyarországot is megfertőzte - szerencsére. Akik nem csak alkalmanként tekergetik magukat egy-egy jógastúdióban, azok nyilván sok alternatívát kitaláltak már, és tudják, hogy nincs annál kellemesebb, mint a természet lágy ölén felvenni a bébi kobra pózt.

Erre van most lehetőségük azoknak, akik ellátogatnak. Kolossváry Orsi szabadtéri jóga-brunch órájára az Academy Golf Club pályára.
Orsi a multik világából igazolt át jógaoktatónak, miután rájött, hogy ez sokkal közelebb áll hozzá, mint az egész napos íróasztalnál görnyedés. Megjárta Sri-Lankát is, ott is tanított egy ideig, azóta pedig a Yogahome Stúdióban ad tovább a tanulni vágyóknak. Az ő ötlete volt a szabadtéri jógaórákat összekötni az egészséges étkezéssel, és a vasárnap délelőtti órák után megvendégelni a tanulóit. A helyszín az Academy Golf Club, melynek csodás teraszán nemcsak gondosan ápolt gyep várja a jógázni vágyókat, de remek kilátás is nyílik a városra. És ha ez még nem lenne elég, arra is jó alkalom, hogy eloszlassuk azokat a sztereotípiákat, amik miatt azt gondoljuk, hogy a golfklubok megfizethetelenül drága, elit helyek.

A 60 perces gyakorlatsor pont elég arra, hogy kellemesen átmozgassuk magunkat, de csak annyira fáradjunk ki, amennyire jól esik vasárnap délelőtt.
Orsi hatha és vinyasa flow órákat tart a Yogahome Stúdióban, és ezekből a jógatípusokból rakta össze a reggeli órát is. Mint mondja, úgy rakta össze ezt az órát, hogy a kezdők is el tudják végezni, a feladatokat, de egy haladó is élvezze a hatvan percet. kezdőknek külön jó, hogy Orsi sokat segít óra közben, hogy megtaláljuk a helyes pozíciót, ami nélkül a jóga nem tudja kifejteni hasznos hatását. Én mindenesetre nagyon jól éreztem magam. Közepes jógatudásom, a szép kilátás, a harsanóan zöld gyep meg a kellemesen fújdogáló szél összhatásaként olyan érzés kerített hatalmába, mintha épp egy kád tejfölben csücsülnék.

A mozgás után pedig közösen elfogyaszthatjuk a brunchot, egy tápláló és finom paradicsomos salsás bulgurt tavaszi zöldségekkel, a pályán lévő Pázsit étterem jóvoltából. A nagyjából 2 órás program után feltöltődve, és felfrissülve távoztunk a pályáról - és biztos, hogy nem utoljára vágtuk magunkat süket ember pózba a golfpálya árnyas lankáin!
Ha kedvet kaptatok, itt lehet jelentkezni a következő órára! Akinek pedig tetszik az egészséges étkezés és jóga kombináció, az az Émile kertjében is kipróbálhatja magát!
Ezt olvastad már?
Bornapló #2: Bor, mámor, Bénye fesztivál, amit idén nem hagyhatsz ki!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















