2024.04.11.
Ezért vásárolj másképp tavasszal/nyáron, mint télen
Akadnak teendők a háztartásban, amelyeket az évszakokkal folyton változtatunk – azonban valamiért a bevásárlás nem tartozik ezek közé, annak ellenére, hogy talán ezt lenne a legindokoltabb szezonalizálni. Lássuk, mégis hogyan!
A bevásárlás sokunknak csak egy berögzült, mechanikus folyamat, egy kötelező tennivaló, amit minél gyorsabban, fájdalom- és költekezésmentesen le kell tudni. Nem a legjobb szemlélet ez, főleg akkor, ha belegondolunk, hogy a boltban/piacon lefutott körök adják az alapját az étrendünknek, így az egészségünknek is. Figyeljünk hát jobban oda a bevásárlásra, tanuljuk meg például szezonálisabbá tenni az alábbi tippek mentén.

Ezért vásárolj másképp tavasszal/nyáron, mint télen
A romlandókat kis kiszerelésben vedd
Minden tejterméket, felvágottat és hasonló romlandó terméket csak kisebb mennyiségben és kisebb kiszerelésben vegyük: ugyanis melegebb időben a hűtőnek is nehezebben megy az élelmiszerek hidegen tartása.
Ezért, ha kevesebbet veszünk, nem kell aggódnunk a termékek megromlása miatt. Ugyanez igaz a kiszerelésre: egy kis pohár tejföl gyorsabban elfogy, nem lesz ideje az enyészet útjára lépni.
Ez természetesen azt jelenti, hogy el kell felejtenünk tavasszal-nyáron a jó előre történő bevásárlást. De sebaj, úgyis jobban járunk ezzel a módszerrel: hisz’ az egy dolog, hogy talán gyakrabban kell a boltba menni, de biztos, hogy kevesebb élelmiszer (és így közvetetten pénz) köt majd ki a kukában.
Csökkentsd a hústermékek mennyiségét

Így kerüld el a „teli, mégis üres hűtő” szindrómáját
Szintén a romlandóság miatt vegyünk kevesebb húst és húsfélét, ha jó az idő. Maguk az alapanyagok és a belőlük főzött ételek is hamarabb megromlanak, ezért, ha kevesebbet készítünk, könnyebb lesz mind az elfogyasztás, mind a tárolás.
Amúgy is jobban járunk majd, hiszen meleg időben a gyomor szívesebben fogadja a húsmentes vagy kevesebb hússal készült ételeket. Ha kell, pótoljuk valamilyen növényi fehérjével a tápanyagokat, és fogyasszunk minél több szezonban lévő, idényzöldséget.
Hanyagold a konzerveket
Télen jóval többször kell a tartós élelmiszerekre hagyatkoznunk, a konzervek, tészták és gabonák gyakrabban kerülnek a kosarunkba vásárláskor. Szerencsére, amikor jön a tavasz, és a természet újraindítja magát, ismét átállhatunk (nagyobb arányban) a friss alapanyagok fogyasztására.
Persze ilyenkor sem árt, ha a biztonság kedvéért van a kamrában egy-két konzerv (ezekből gyors hétköznapi ebédek főhetnek), de elsősorban vásároljunk friss zöldségeket és gyümölcsöket – szezonban úgyis jutányosabb az áruk.
Gondolj a kamrára, fagyasztóra
A háztartási körforgás sajátossága, hogy tavasszal-nyáron megtelik a fagyasztó és a kamra, míg télen kiürül. Ilyenkor, a küszöbön persze lehet, hogy rá kell segítenünk a váltásra: meg kell tisztítanunk a raktárakat ahhoz, hogy az idei friss alapanyagok helyet kapjanak majd.
Vásároljunk hát ezt szem előtt tartva: ha tele a fagyasztó tavaly eltett gombával, ne vegyünk a boltban, inkább használjuk fel az otthonit, ahogy a kamrában porosodó utolsó befőttek helyett se csábuljunk el a bolti verzióra.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
További hasznos tippek az otthonodba:
- Így készíts ugyanolyan jó pestót, ha hiányzik egy alapanyag
- Ezért válik szottyossá a rántott ételek panírja
- Így tárold és melegítsd újra a másnapos köreteket
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














