2024.05.29.
Rágcsálók és rovarok fogadták az ellenőröket, bezáratták az éttermet
Horrorisztikus látvány fogadta a Nébih ellenőreit a debreceni Pálma étteremben.
Azonnali hatállyal felfüggesztették egy debreceni étterem tevékenységét, miután a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket találtak ellenőrzéskor – számolt be a hírről a 24.hu oldala.

Minden eszköz koszos volt az étteremben / Fotó: Nébih
A bezáratott Pálma étterem egésze rendezetlen, takarítatlan volt
A Pálma névre hallgató éttermet a Nagyerdő Projekt Kft. üzemeltette, ahol az élelmiszerek tárolására használt több helyiségben is rágcsálók és rovarok jelenlétére utaló jeleket véltek felfedezni. Ezenfelül nem mindegyik kézmosó volt használható, illetve kézfertőtlenítő és fertőtlenítő hatású mosogatószerek sem voltak elérhetők az étteremben. Az ellenőrzés során megvizsgálták az épület és a hűtőberendezések műszaki és higiéniai állapotát is, ám mint kiderült, ezek sem feleltek meg az élelmiszerbiztonsági előírásoknak.
De a különféle gépek, eszközök (daráló, bárd és élező) és berendezések is mind koszosak voltak.

Rovarokat találtak az élelmiszerekben / Fotó: Nébih
Az ellenőrök továbbá súlyos hiányosságokat találtak az étterem dokumentációiban is. Az étteremnek többek között nem volt HACCP kézikönyve, nyomonkövetési rendszere és anyaghányad-nyilvántartása sem. A Nébih munkatársai ezenfelül mintegy 66 kilogramm nem nyomon követhető, illetve lejárt élelmiszert is kivontak a forgalomból.
Az ellenőrzés idején dolgozó szakácsnak pedig nem volt érvényes egészségügyi könyve
– írja a 24.hu cikke.
Íme a Nébih videója, amelyet az ellenőrzés során készítettek:
Címlapfotó: Nébih
Még több friss hír:
- Lefújták az egyik leghíresebb hazai halfesztivált
- Izgalmas ízvilágú az Év Fagylaltja 2024-ben
- 300 milliós bírságot kapott a kedvenc csokijainkat gyártó cég
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














