2020.11.30.
Bisztrók királya – ez a Kőleves
A Kőleves a Kazinczy utcában, azaz a vigalmi negyed kellős közepén terül el – szó szerint terül, mert pár hónappal ezelőtti átköltözésük nyomán szép, nagy, tágas helyiségben várják a vendégeket.

Mi hétfő délben (is) jártunk ott, a bisztró éppen kezdett megtelni a környékbeli irodák dolgozóival, akik menüzni érkeztek – jó hivatalnokokhoz méltón, pontban délben. A napi menü két fogásból áll, leves és főétel, ehhez pedig szép, keskeny nyakú üvegkancsóban hoznak szörpöt is. Ezen kívül táblán olvasható a heti ajánlat, ha az étlap kínálatát soknak vagy a napi menüt kevésnek ítélnénk. A hely atmoszférája lenyűgöző. A Kőlevesre a határokon billegés a jellemző: az enteriőr retro, de nem az olcsó, hatásvadász értelemben, sokkal inkább hat modernnek, mintsem nosztalgikusnak. A villanykörtéket – lámpabura gyanánt – sajtreszelők borítják, mindez pedig kitűnően megfér a sorban egymás mögé rendezett, kotyogós kávéfőzők tengerével – ez szintén a berendezés része. A kiszolgálás kedves, udvarias, a két pincér folyamatosan a vendégek körül sürgölődik, cseppet sem hiányzik egyikőjükről sem a kötény: lazák és közvetlenek, bármelyikünk lehetne. Az ételekre nem lehet panaszunk, odáig vagyunk a fúziós bisztrókonyha remekeiért!
{ GALÉRIA = title:Bisztr%C3%B3k%20kir%C3%A1lya%20-%20ez%20a%20K%C5%91leves!, 0,1,2,3,4,5,6,7 }
Az új étlapról kókusztejes sütőtök-krémlevest választottunk rókagombás raviolival – fantasztikus és kellemesen fűszeres volt! Mindehhez már az elején kaptunk egy kosár friss, házi, fehér kenyeret – puha, tömött, amilyennek lennie kell! Hamarjában megérkezett a többi étel is: a vörösboros marharagu gyökérzöldségekkel és zsemlegombóccal: pontosan, ahogy a nagykönyvben meg van írva! Omlós marhahús, kellően szaftosan és meglepetésünkre végre egy hely, ahol nem spórolnak, ha minőségi húsról van szó. A zsemlegombóc gyerekkori emlékeket idézett föl, az adag pedig olyannyira elegendő volt, hogy meg se tudtuk enni az összeset. Mellesleg minden fogás pontosan akkora adag, amitől nem leszel rosszul, de kellemesen jóllaksz, hogy a következő órákban ne kelljen a hűtőszekrény közelében kódorognod. Szerepelt még a repertoárunkban egy joghurtos céklasaláta, melyet almával és fenséges kacsamellcsíkokkkal szervíroztak – nagyon kerestük a gyengéjét, de őszintén bevalljuk, nem találtunk fogást – legnagyobb örömünkre! Desszertként egy maceszflódnit választottunk, a rétegek tökéletes egymásutániságban, kellően vastagon sorakoztak: macesz, lekvár, dió, macesz, almareszelék vonták tökéletes, hűvös egységbe a flódnikockát. A Kőlevesben egyébként is gyakori vendégek vagyunk: esténként isteni a hangulat, finomak a borok, jó itt lenni! Már előre várjuk a nyarat, hogy a kerthelyiségben beszélgessük végig az estéket!
A Kóstolgató rovat további cikkeit itt találjátok >>
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















