Karácsony

2020.11.30.

"Bízzál magadban, a pulyka is ezt mondaná meg a hal is"

admin profilképe admin

Az úgy volt, hogy valami zavar támadt az erőben és egy kiskamasszal keveredtem bele a karácsonyi bevásárlásba. Egész pontosan a karácsonyi menühöz a hozzávalók megvásárlásába.

Már napokkal ez előtt elővettem az összes, az évek során összegyűjtött receptet és a legfrissebb főzős magazinokat. Pontosan tudom, hogy minden évben ugyanaz a menü és az újságokban is pontosan ugyanaz a szöveg csak mindig más sorrendben, de akkor is.

Kiterítettem az asztalra, kiválogattam, elképzeltem, megírtam a listát és elindultunk.

Közben “beugrottunk” egy moziba, mert egyébként hétfőnként ki az, aki a gyerekével moziba megy, hát miért ne? Az tisztán látszott, hogy csak ő és én, mivel ketten voltunk a teremben. Aztán két óra izgalom után beérve a szupermarketbe, már éreztem, hogy nem lesz sok időm.

A gyerek vett magának egy italt, hogy ő mennyire fáradt és szerinte siessünk már.

Aztán a gyerek elindult, hogy megkeresse a rozmaringot, de még két itallal tért vissza, hogy ez jó lesz arra az időre, ha még egy órát itt kell lennie, mert szomjan hal.

Aztán megkértem őt, hogy egy kicsit ne beszéljen, mert épp nem találom a papíromat amire felírtam a 2016-os karácsony menüjének hozzávalóit.

Aztán a gyerek javasolta, hogy legyen hamburger a kaja, ja nem karácsonykor, hanem most.

Aztán megkértem őt, hogy egy kicsit ne beszéljen, hanem hozzon egy tejfölt. Addig - gondoltam - pont annyi időm lesz, hogy megtaláljam azt a k.papírt.

Aztán a gyerek már ott is volt a tejföllel, ami nem tudom, hogy mihez kell.

Aztán feladtam a papírkeresést és éreztem, hogy a halas menü majd csak 2017-ben lesz a miénk, mert ezzel egy időben a gyerek előjött egy óriási állattal a kezében, hogy ezt találta, szerinte tök jól néz ki, és rá van írva, hogy gondosan etették, meg rajta van az osztrák zászló (hála az égnek, hogy pár évig az osztrák suliba járt), és ez lesz a tuti menü!

Eeezz? A hal helyett? A gondosan kitalált menü helyett?! Soha! Inkább visszajövök a teljes receptarzenállal, és addig megyek, amíg nem lesz hal.

De már a pénztárban álltunk, mert a gyerek bedobta a madarat, és tolta a bevásárló kocsit a menekülés felé. Közben dicsért, hogy mennyire jó ez, és ő mindig(!) is ilyet szeretett volna enni karácsonykor!

És elhittem, bár pontosan tudtam, hogy ez most a szabadulós játék egy része. Menet közben - szinte futottunk - bedobtam az állat összekötözött lábai mellé egy-két teljesen nem hozzávaló fűszert (ez úgyis elfogyott otthon), és még a halas receptből bevillanó hozzávalókat, mondván, hogy hátha mégis egy hallal távozunk.

Az impulzusvásárlás során vételezett pulykát amikor betettem a hűtőbe, csak annyit kérdeztem tőle, hogy szerinte ezt meg tudom-e majd úgy sütni, hogy finom legyen...

Megkönnyebbülve rám nézett, és csak annyit mondott: persze, hogy meg tudod, bízzál magadban, a pulyka is ezt mondaná meg a hal is.

Ezeket olvastad már?

Így lehet para nélküli a karácsony

Karácsony

Így lehet para nélküli a karácsony

Tegyük fel, hogy idén nem parázzuk túl a Karácsonyt, hanem veszünk egy nagy levegőt, és élvezzük.

admin

Így üzenj a gyereknek karácsonyig

Karácsony

Így üzenj a gyereknek karácsonyig

Az egyik legnagyobb kihívás karácsonykor a gyereknek ajándékot találni. A kiskamaszokkal tapasztalatom szerint még nincs baj, de a nagyokat nehéz meglepni. 

admin

Miért nem tanul egy kamasz gyerek?

Család

Miért nem tanul egy kamasz gyerek?

Akkor is, ha éppen elkezdődött az iskola, és akkor is, ha már mindjárt vége. Kitaláljátok, hogy miről szeretnénk írni? Igen, arról, hogy miért NEM tanul egy kamasz gyerek.

admin

Most akkor pakoljunk, vagy ne pakoljunk?

Család

Most akkor pakoljunk, vagy ne pakoljunk?

Van a kisgyerekkor, amikor állandóan pakolsz. Ja, és mosol, főzöl meg pakolsz...jó, akkor hogy is van ez egy kamasz gyereknél?

admin

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

agykaktusz

Gasztro

Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...

Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.

Brecz Judit

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

palacsinta-alaprecept

palacsinta alaptészta

Palacsinta alaprecept

Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept