Eszcájg

2020.11.30.

Black is back! - jön az ősz legújabb divatőrülete, a FEKETE étel és ital

ízHUSZÁR profilképe ízHUSZÁR

Még ki sem hevertük nyárról a színes mintás trendet, most máris megpihenhet a szem: fekete lesz minden!

Fekete fagyi, kávé, torták, gyümölcsök, zöldségek, aktív fekete szénnel (ez elvileg egy egészséges dolog) vagy akár szépia (tinthal) tintával festett tészták, rizsek jönnek a menetrend szerint érkezett őszbe, és trappolnak tovább velünk kézen fogva a hozzá tökéletesen passzoló, egyre inkább kikerülhetetlen Halloween-tematikába.

Itthon is láttunk már fekete hamburgert és hot dogot, talán fekete fagylaltot és fekete macaront is. Sötét témákra fogékony egyének igazán nagy örömüket lelhetik abban, amikor még órákkal később is folyik a fekete lé a szájuk két oldalán.

Vannak tehát próbálkozások, tény, hogy az ember felkapja a fejét a szokatlan színű étel- és italváltozatokra, azok pedig, akiknek a lelkét képes a sötét oldal jótékonyan megérinteni, már rohanhatnak is, ugyanis november első vasárnapján az őszi Black Food Festival hazánkban most először maga köré gyűjtheti a híveket.

A fesztiválon kóstolhatunk majd fekete ételeket és italokat, nemcsak kávét, teát, csokoládét, amit az idegenkedők is könnyedén befogadhatnak, de a Charcoal Latte (szénporos latte), a Black Ash Latte (fekete hamu latte) vagy fagylalt is egészen biztosan megjelenik majd. A rendezvény ráadásul az elképesztően népszerű vegán trendbe is illeszkedik majd, mivel az esemény helyszíne a nemrég nyílt Andrássy úti Flow Speciality Coffe & Bar, valójában kávézó és vegán étterem lesz majd.

Körülbelül ezer fő befogadására lesz lehetőség az rendezvény hat órányi időtartama alatt, a programot és a kiállítók névsorát az esemény facebook oldalán oldalán követhetjük nyomon.

2018. november 4. vasárnap (délután 15 órától 21 óráig)

Helyszín: Flow Speciality Coffe & Bar, Budapest, 1062 Andrássy út 66.

Jegyvásárlás elővételben: TIXA

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

6 újhullámos cukrászda, ami biztosan nem okoz majd csalódást

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept