Eszcájg

2020.11.30.

Bloggerharc töltött káposztával

Dacota profilképe Dacota

Nem, a bloggerharcot nem úgy kell elképzelni, hogy töltött káposztával dobáltuk egymást, csak ízHUSZÁRral együtt elkészítettünk két klasszikust - a döntés legyen a tiétek!

Nem nagyon hiszem, hogy van olyan család ebben az országban, akinek karácsonykor ne kerülne az asztalára a töltött káposzta az első vagy a második napi vacsoránál/ebédnél. Hogy milyen az igazi töltött káposzta, arról fölösleges is vitatkozni, szilárd meggyőződésem ugyanis, hogy a káposztafőző-korú lakosság számát kell megszorozni hárommal ahhoz, hogy a megtudjuk, hány variáció létezik. A három, karácsonykor kötelező, magyaros ízlésnek legkedvesebb káposztán kívül ugyanis több tucat elkészítési mód létezik még világszerte, de erről majd a kolléga mesél nektek. Itthon ilyenkor a szabolcsi, kolozsvári, és a csomborral-borsikafűvel készült erdélyi a legáltalánosabb.



A szabolcsi töltött káposzta receptjét itt találod

Én egyszer már megmutattam, hogy a kolozsvárit hogyan csinálom, úgyhogy csak annyi dolgunk volt, hogy a maradék kettőt elosszuk, és én a szabolcsi paradicsomosat kaptam.

Agyaltam rajta sokat, hogy miért pont a töltött káposzta lett a mi szimbolikus karácsonyi ételünk a hal mellett, mert a paraszti világban nem tartozott szorosan ehhez az ünnephez. Ilyenkor főleg a nekik tulajdonított szimbolikus jelentés miatt került az asztalra mák, alma, dió. A hal részben a korábban szigorú böjt, részben pedig a gazdagságot jelképező pikkelyek miatt volt népszerű. Sertéshúst főleg Erdélyben ettek, módosabb családokban, ahol a disznóvágás utáni friss hurka és kolbász volt a főfogás. A töltött káposzta is valószínűleg innen ered - régen is kifejezetten ünnepi fogásnak számított. Nem azért, amiért ma, nem mert sokáig tart elkészíteni, sokkal inkább, mert ennyi drága füstölt húst csak lakodalomkor vagy jeles eseménykor engedhettek meg maguknak még a módosabbak is. Emlékeztek Móricz Tragédiájára? Az alapvetően lakodalmi fogásnak számító töltött káposzta valahogy így lett részese a karácsonyi asztalnak.

Hogy miért a három különböző verzió, arra sajnos már nincs válaszom. A paradicsomos változatot szabolcsinak hívjuk, de tulajdonképpen a Hajdúságban és a Nyírségben is így készítik. Tucatnyi receptet átnyálaztam a készítése előtt, sokkal sokkal okosabb nem lettem, de legalább irányelveket kaptam - így meg már csak egy lépés volt, hogy a saját ízlésem szerint alakítsam. Több helyen olvastam, hogy a rizs helyett régen darált kukorica került a töltelékbe, én a köles mellett döntöttem. Valahogy a saját, jól bevált kolozsvári töltött káposztámba nem nyúlnék bele, de mivel ilyet most készítettem először, úgy döntöttem, az én szabolcsim köleses lesz. Egyébként, ha valaki tudja, hogy miért szent és sérthetetlen a megszokott töltött káposztánk, akkor jelentkezzen - én még magamon is azt látom, hogy egész évben bármit és bármikor átvariálok és felforgatok, de hogy a karácsonyi káposztát máshogy csináljam - neeeem, azt semmiképpen.



A szabolcsi töltött káposzta receptjét itt találod

A két káposzta között amúgy nem volt nagy különbség - ugyanazt a húst és füstölt húst használtuk, az ízesítésben sem volt sok különbség, de míg az enyémbe köles került, ÍzHUSZÁR rizst használt. A főbb különbségek a töltelékek elkészítése után következtek.



ízHUSZÁR erélyi lucskos káposztáját itt találjátok

Be kell vallanom, hogy nem tudtuk eldönteni, melyik lett jobb, igaz, erre már a kezdettekor is számítottunk. Senkit nem is akarunk befolyásolni, de ha véletlenül nem lenne még meg a karácsonyi káposztareceptetek, akkor mindkettőt nagy szeretettel ajánlom - hogy a paradicsomos vagy a savanyú káposztás változatot választjátok, azt rátok bízzuk.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

mustárlevelek nyersen, piros serpenyőben

Gasztro

5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...

Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!

Brecz Judit

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept