Életmód

2025.10.03.

Megvan a magyar győztes, aki harmadjára képviseli hazánkat a Bocuse d'Or európai válogatóján

Lezajlott a Bocuse d'Or tizedik magyar döntője: Kelemen Roland képviselheti majd hazánkat az európai válogatón. Gratulálunk!

Ismét Kelemen Roland képviseli hazánkat az európai válogatón, amit Marseilles-ben rendeznek meg jövő márciusban.

Kelemen Roland és Vincze Zoltán

Megvan a magyar győztes: harmadjára képviseli hazánkat a Bocuse d'Or európai válogatóján

forrás

A versenyzők szürkemarhagulyással, harcsával és makói hagymával mérték össze tudásukat, akik közül a Hunguest Hotels Sóstó séfje, Kelem Roland került ki győztesen.

Így ő képviselhet Magyarországot jövő márciusban a marseilles-i európai válogatón.

Munkáját Vincze Zoltán commis segítette.

Az idei év újdonsága

Az idei döntő egyik újdonsága az volt, hogy a hagyományos verseny mellett tanulócsapatok is bemutatkozhattak.

A Magyar Bocuse d’Or Akadémia ezzel a kezdeményezéssel hagyományt kíván teremteni, és egyben az utánpótlás támogatását szolgálja. Ezúttal egy Pest megyei és egy Fejér megyei csapat mérte össze tudását. A fiatalokat két neves séf, Volenter István és Dalnoki Bence segítette mentorként, hogy a felkészülés ne csupán a megmérettetésről, hanem a szakmai jövő építéséről is szóljon.

A tanulócsapatok kiváló teljesítményt nyújtottak: magas színvonalú munkával és remek ételekkel nyerték el a zsűri elismerését. A verseny győztese a Letenyey Lajos Gimnázium, Technikum és Szakképző Iskola csapata lett, Németh Eszter és Petrusán Marcell közreműködésével. Felkészítő tanáruk Varga Gergely szakoktató volt, mentorként pedig Volenter István támogatta őket.

Mindkét versenyt ugyanaz a konyhai és kóstolózsűri felügyelte. Az elkészült fogásokat többek között Tiago Sabarigo, Wolf András, Erdei János, Szulló Szabina, Széll Tamás, Akács István, Litauszki Zsolt és Segal Viktor értékelték, míg a konyhai munkát Dalnoki Bence, Volenter István, Haraszti Zsolt, Lutz Lajos, Danó Zoltán és Varju Vili pontozták.

Szulló Szabinát is díjazták

Az ünnepélyes díjátadón az Akadémia idén is életműdíjjal ismerte el egy kiemelkedő séf munkásságát.

Az elismerést ezúttal Szulló Szabina, a két Michelin-csillagos Stand Étterem séfje kapta, aki 2016-ban és 2022-ben is elnökként vezette sikerre csapatát a Bocuse d’Or európai válogatóján.

Köszöntő beszédében Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke hangsúlyozta, hogy Szulló Szabina több mint három évtizede meghatározó szereplője a magyar csúcsgasztronómiának. Elismerhetetlen érdemei vannak a hazai gasztronómia fejlődésében, pályáját mindvégig kompromisszumok nélkül, a tökéletességre törekvés jegyében járta – áll a közleményben.

Címlapkép.

Források: 1., 2.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Zöldfűszeres libaraguleves omlós libahússal, sok zöldséggel és dijoni mustárral ízesített tejszínes lével.

raguleves

Zöldfűszeres libaraguleves

Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Libák

Gasztro

Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?

A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!

Nosalty

Bolti olívaolaj

Gasztro

Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert

Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.

Nosalty

Eszterházy rostélyos

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...

Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Még több cikk

Top Receptek

parolt-lila-kaposzta

párolt káposzta

Párolt lila káposzta

A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...

sultfokhagyma-kremleves-1

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept