2020.11.30.
Bocuse d'Or: "Ez a verseny valódi show is"
Bocuse d'Or, Budapest - Jérome Bocuse szerint nagyszerű a budapesti kontinensdöntő hangulata. Na de ismered a világ legrangosabb séfversenyének történetét?
Noha Magyarország első alkalommal látja vendégül a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or kontinensdöntőjét, sem a szervezők munkájára, sem a verseny hangulatára nem lehet panasz - mondta a megmérettetés első, keddi napján Jérome Bocuse.

"Biztosan minden résztvevőre és látogatóra mély benyomást tesz az, amit a budapesti versenyen tapasztal" - méltatta a Sirha Budapest élelmiszeripari kiállítás keretében, a Hungexpo Vásárközpontban megrendezett versenyt az alapító Paul Bocuse fia.
Mint emlékeztetett, a Bocuse d'Or jövőre ünnepli alapításának harmincadik évfordulóját. "Édesapám, Paul Bocuse a kezdetekkor olyan eseményt képzelt el, amelynek során nem professzorok, nem szakírók, hanem csakis séfek mérik össze a tudásukat. A világ minden tájáról szerette volna összegyűjteni a legjobb szakácsokat egy színpadra" - idézte fel.
Jérome Bocuse már 1987-ben, tizennyolc évesen részt vett a verseny megszervezésében. Mint kiemelte, édesapját mindig nagy család vette körül; így képzelte el a versenyt is, amelynek során a különböző országok séfjei közelebb kerülhetnek egymáshoz.

Harminc esztendővel az indulás után ez a családias érzés még mindig él a versenyen, noha a Bocuse d'Or azóta más dimenziókba lépett, és a mostani jelöltek már olyan dolgokat valósítanak meg, amelyeket harminc évvel ezelőtt még senki sem tudott elképzelni sem - tekintett vissza.
Jérome Bocuse elmondása szerint ma már rengeteg szakácsverseny létezik, és ezeket nehéz összehasonlítani.A Bocuse d'Or rendkívül intenzív megmérettetés, a jelöltek éveket szánnak a felkészülésre, és az is fontos, hogy a versenyzők az első pillanattól az utolsóig közönség előtt készítik el a fogásaikat, így ez a verseny valódi show is. Itt semmi sem felvételről megy, élőben lehet szorítani a csapatokért és átélni a verseny izgalmát - hangsúlyozta.
A gasztronómia fejlődéséről szólva elmondta, hogy a séfek ma már egyre inkább kutatókká, sőt tudósokká is kezdenek válni. Trendek jönnek és mennek, a legfontosabb azonban továbbra is az, hogy a végeredmény magas színvonalú legyen, a Bocuse d'Oron valójában erről szól minden. Az alapok ugyanazok: hiába néz ki gyönyörűen egy tál, ha az ízesítés nem sikerül jól, nem fog nyerni - mondta Jérome Bocuse.
Ez is érdekelhet!
(NOSALTY/MTI)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















