Gasztro

2022.04.22.

Kiderült, miben lesz más a hétvégi Bocuse d'Or döntő

Nosalty profilképe Nosalty

Hétvégén veszi kezdetét a 2020-as elhalasztott Bocuse d'Or lyoni döntője. A magyar csapat már nagyon készül a hétvégi megmérettetésre, sőt az is kiderült, mikor küzd meg ellenfeleivel Veres István vezetésével a magyar csapat.

A világ legnagyobb presztízsű szakácsversenyének világdöntőjét szeptember 26-27-én rendezik meg Lyonban, a SIRHA keretein belül. Veres István és a magyar csapat (elnök: Hamvas Zoltán, coach: Széll Tamás, commis: Molnár Bence) a második napon versenyez majd.

Ilyen hosszúra nyúlt felkészülés még sosem fordult elő a Bocuse d’Or több mint három évtizedes történetében. A szinte zárt kapuk mögött, tavaly októberben megrendezett tallinni európai válogató után a lyoni világdöntőt többször is elnapolták, így most kivételesen nem január, hanem szeptember végén derül ki, melyik csapat lesz a legjobb idén.

A Bocuse d’Or verseny híres arról, hogy teljesen szinkronban van a világban zajló eseményekkel és az aktuális kulináris trendekkel, így nem meglepő, hogy a járványhelyzet a versenyszabályzatban is különös, eddig sosem látott megoldásokat szült. A legnagyobb változás kétség kívül az, hogy a csapatoknak a szokásos tányértéma helyett elviteles menüt kell készíteniük, három fogást, amelyek közül mindegyikben kötelező alapanyag a paradicsom.

A magyar csapat balról jobbra: Molnár Bence, Veres István, Széll Tamás, Hamvas Zoltán

A Bocuse d’Or versenyeken mindig az egyik legizgalmasabb és leglátványosabb tényező az a tál, amelyen a csapatok a hústémát prezentálják. Ezeknek a tálaknak a megtervezése és kivitelezése ugyanúgy hónapokig tart, míg maga a felkészülés, és ezek a tálak rendszerint híven tükrözik az adott séf dizájnról alkotott véleményét. Az idei versenyen azonban ez nem így lesz.

A Bocuse d’Or történetében először egyforma tálat kapnak a csapatok, tehát mindenkinek ugyanolyan tálon kell majd bemutatni a hústémát. A tál kiegészül majd egy fém edénnyel, ebben majd egy „ragut” kell tálalni. Ez lesz a hús harmadik köreteleme, amelynek zöldségekből és magvakból kell készülnie.

Az elmúlt több mint egy év rengeteg változást hozott a vendéglátással foglalkozó szakemberek életébe, ami azt is magában foglalja, hogy soha nem látott méretű, a szolidaritáson alapuló kezdeményezések láttak napvilágot. A Bocuse d’Or idén ezt is díjazza, így jött létre a Bocuse d’Or Social Commitment Award. A díjat az a csapat kapja majd, amely a legelkötelezettebbnek találtatik majd az olyan témákban, mint az élelmiszersegély, élelemosztás, a pazarlás elleni küzdelem, a fenntartható termesztés vagy az oktatás.

A Bocuse d'Or versenyeken a végső pontszámok tekintetében mindig fontos szerepet kap a fenntartható gondolkodás, a pazarlás redukálása. Ez idén sem lesz másképp, sőt, a 2021-es lyoni döntőn a fenntarthatósági szempontok még nagyobb szerepet kapnak. Az elviteles ételek csomagolásával kapcsolatban elvárás, hogy azok újrahasznosíthatók legyenek. Ezen kívül pedig a konyhai zsűri idén a szelektív hulladékgyűjtés mellett a fel nem használt nyersanyagok mennyiségére is nagy figyelmet fordít.

Pohner Ádám egykori hústálja a 2018-as döntőről

Sajnos a járvány néhány csapat versenyzését lehetetlenné tette, így történt néhány visszalépés, és a döntőben összesen 22 ország vesz majd részt. A magyar csapat szeptember 27-én, a második napon versenyzik majd, aznap a tizedik rajtolóként. A start 9:57-kor lesz, az elviteles témával 2:52-re, a hústállal pedig 3:27-re kell majd készen lenni. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia Facebook- és Instagram-oldalán folyamatosan frissítjük a versennyel kapcsolatos híreket, és tudósítunk a magyar csapat szerepléséről.

Mivel a világdöntőre több mint fél évvel a szokott időpont után kerül sor, közben a Magyar Bocuse d’Or Akadémia gőzerővel készül a következő versenyre, és október 21-én már le is bonyolítja a magyar döntőt. A magyar döntőn Adamek Balázs, Dalnoki Bence, Huszár Tibor, Kelemen Roland és Veres István méri össze tudását. A tét óriási, hiszen a nyertes képviselheti hazánkat a 2022 márciusában megrendezésre kerülő európai válogatón, amelynek szenzációs módon 2016 után ismét Budapest ad majd otthont.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept