2022.03.24.
Most versenyez a magyar csapat – íme, a Bocuse-döntő ínycsiklandó fogásai
A mai napon tartják a 2022-es Bocuse d'Or európai válogatóját Budapesten. A magyar csapat reggel 9 órakor kezdte meg a munkát, a tálalásra pedig délután kerül majd sor. Ezeket a csodás fogásokat fogják prezentálni a zsűrinek.
Igen izgalmasnak ígérkezik a 2022-es Bocuse d'Or európai válogatója. A Budapesten megrendezett versenyen természetesen a magyar csapat is ott van, ma reggel 9-kor pedig neki is kezdtek a munkának. Dalnoki Bence vezetésével két ételt kell elkészíteniük: egy hústálat és egy vegetáriánus melegételt. Ugyan a tálalásra csak délután kerül majd sor, a magyar csapat Bocuse d'Or selejtezőjén készített csodás ételeiben már most is gyönyörködhetünk.
Kövessétek a verseny élő közvetítését itt!
A hústál
Szokás szerint idén is vannak kötelező alapanyagok, amiket fel kell használni a hústéma megalkotásához. Ebben az évben az őzgerincnek és -combnak illetve a kacsamájnak kell szerepelnie a tányéron.

A magyarok húsétele
A magyar konyhában őzgerinc és őzcomb készül, amire egy kacsamájas, szárított erdei gyümölcsös glazúr kerül, tipikus magyar fűszerekkel. Szósz is készül mellé: őzhúsból főzött jus magyar Birtokvörös borral, Sarawak borssal és olvasztott kacsamájjal.
A hústál mellé egy burgonyából készített köret is kerül. A krumpli szintén kötelező alapanyag, amelyből a magyar csapat három különböző fajtát is használ: a Coronadát, az Anuschkát és a Madisont.

A burgonyából készített köret
A köret pedig a következő lesz: Anuschka-burgonya karalábéval, tárkonnyal és tavaszi fűszernövényekkel.

Ez a gusztusos ragu is a hústál mellé kerül
A hústémához minden versenyzőnek használnia kell a magyar rögös túrót és tejfölt, ami Dalnoki Bencéék esetében a következő formában jelenik majd meg. Túrós derelye készül erdei gombákkal, aromás fűszernövényekkel, zöldspárgával és tejföllel. Ezek alkotják a magyar tavaszi ragut.
A vegetáriánus tányértéma
Egy másik ételt is a zsűri elé kell tennie a magyar csapatnak, ez pedig nem más, mint egy vegetáriánus melegétel. A kötelező alapanyag a szerény burgonya.
A tányértéma fantázianeve a „tavaszi tányér”, ami nem véletlen. Konfitált burgonya sült póréhagymával, szárított gombából készített „szarvasgombával" és ropogós burgonyavirággal kerül a tányérra. Mellé ízes burgonyaszósz és érlelt sajt párosul, egy hamis „gombakaviárral".

Vegetáriánus tányértéma
A magyar csapat kissé a tűzzel játszik, mivel a szarvasgomba és a kaviár tiltott alapanyagnak számít a versenyben. Innovatív megoldásuk ezért nagyon izgalmas, a gombából készített kaviár és szarvasgomba talán majd a zsűrinek is megtetszik.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Címlapkép és fotók: Magyar Bocuse d'Or Akadémia
Érdekel a Bocuse d'Or? Olvass róla még többet!
- A szlovénok legnevesebb női séfje lesz a budapesti Bocuse-döntő tiszteletbeli elnöke
- Igazi sztárséfekkel küzd meg a Bocuse d'Or-on Dalnoki Bence – Mutatjuk, kikkel
- Véget értek a Bocuse d'Or magyar csapatának időmérő edzései
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














