2023.01.13.
A Bocuse d' Or világdöntőjén jó esélyekkel indul a magyar csapat
Január végén rendezik meg a Bocuse d’ Or lyoni döntőjét, amin a magyar Bocuse csapat is részt vesz, Dalnoki Bence vezetésével. Az európai válogatón elért előkelő második hely után reményteljes a döntőben való kiváló szereplés is.
A világdöntőt kétévente rendezik meg a francia fővárosban, és a magyar csapat már egy ideje gőzerővel készül a Hungexpón kialakított tankonyhában. Munkájukat 20 lelkes szakácstanonc is nyomon követi, hogy a felhalmozott tudást átadják. A coach szerepében Széll Tamás, míg a commis szerepében Nyikos Patrik áll. A csapat tagjai hetente 6 napot töltenek a konyhában, a verseny típusfeladatait jól begyakorolva.

A magyar csapat 2022 márciusában
A megszokott módon két ételt kell készíteniük a csapatoknak. Az első egy látványos tál, amit először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni. Kötelező elem lesz az ördöghal, a fekete kagyló és a Szent Jakab kagyló, ezek az alapanyagok néhány hete már ismertek.
Szeretjük az ördöghalat. Fehér húsú, egyszerű, tiszta ízű, és ha nagyon jól van elkészítve, szaftosabb, mint bármelyik másik hal. Nyilván a tengeri alapanyagok hátrányt jelentenek a közép-európai, és előnyt az északi országok számára, hiszen a mi konyhánkra nem jellemzőek, de ez természetesen nem gátolhat bennünket a céljaink elérésében
– mondta Dalnoki Bence.
A másik feladat egy egészen innovatív tányértéma, ugyanis gyerekmenüt kell készíteni, egészen pontosan 3 fogást 15 főre. Mindegyik fogásnak kell tököt tartalmaznia, egy vegán előételt kell mutatni, a főétel kötelező eleme pedig a tojás. Dalnoki Bence bizakodó, de elmondása szerint a 45 tányér étel elkészítése tartogat kihívásokat.
A magyar csapat a második versenynapon, másodikként kezdhet neki a főzésnek, vagyis január 23-án 8 óra 13 perckor már izgulhatunk mi is.
Ezek a cikkek is érdeklehetnek:
- Rangos nemzeti elismerést kapott a híres tiszai halászlé
- Több tízezer forintot kell fizetni a világ legdrágább sójáért
- Megkérdőjelezte a babérlevél hasznosságát a híres szakács
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















