2023.02.06.
Kiszámoltuk, olcsóbb-e a vegán bolognai, mint a húsos
Több oka is lehet annak, ha valaki áttér a vegán életmódra, vagy esetleg gyakrabban választ húsmentes ételeket. A bolygó megmentése, az egészségi állapoton való javítás vagy az állatvédelem mind hangzatos és jogos indokok, azonban azért is választhatjuk a veganizmust, mert egész egyszerűen olcsóbb. Legalábbis általában. A Kiszámoltuk cikksorozat januári különkiadásaiban ennek a kérdésnek fogunk utánajárni, mégpedig konkrét számok segítségével. Zöldüljünk és spóroljunk együtt!
Egy újabb, hagyományosan húsos receptet vettem célba, és összemértem a klasszikus verziót, a húsmentes, vegán változattal. Meglepően hasonló a két receptúra: tulajdonképpen csak a lényegben, a fehérjeforrásban térnek el egymástól: a vegán bolognaiba ugyanis hús helyett lencse kerül. Ezzel talán már el is árultam valamennyit a számítás eredményéről, de azért jöjjenek a pontos adatok, nézzük, melyik bolognai az olcsóbb!

Kiszámoltuk, olcsóbb-e a vegán bolognai, mint a húsos
Klasszikus bolognai: a húsos élvezetért fizetni kell
Még úgy is, hogy a darált sertés nem a legköltségesebb húsok egyike, jelentős árat kell fizetnünk azért, ha eredeti formájában szeretnénk élvezni a tésztaételt.
Termék Átlagár A recepthez (4 adag) Vöröshagyma (1 kg) 408,00 Ft 40,80 FtFokhagyma (1 kg) 2 104,00 Ft 10,52 FtNapraforgó olaj (1 l) 744,00 Ft 0,74 FtParadicsom (1 kg) 1 100,00 Ft 110,00 FtDarált sertéshús (1 kg) 1 845,33 Ft 922,67 FtPasszírozott paradicsom (1 kg) 861,25 Ft 344,50 FtSárgarépa (1 kg) 420,00 Ft 117,60 FtZellerszár (1 kg) 1 400,88 Ft 210,13 FtVörösbor (1 l) 806,00 Ft 80,60 FtSpagetti (1 kg) 1 658,00 Ft 663,20 FtFűszerek 250,00 FtHúsos bolognai 2 900,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás
A többi alapanyag viszonylag minimális összeget emészt föl a kosztpénzből, a zöldségek és fűszerek nem tartoznak a drága kategóriába. A végösszeg 4 emberre abszolút nem vészes, nézzük, hogy a húsmentes verzió milyen árat produkál.

Nem tökéletes bolognai ragu
1adag
Idő
110p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
324
Kalória
27.5g
Fehérje
13.3g
Szénhidrát
15.8g
Zsír
Vegán bolognai: lencsében a szupererő
Első ránézésre szinte ugyanazt a táblázatot láthatjuk, és tényleg megegyezik minden, egyedül a darált hús helye változott: ide lencse került. Abszolút találó helyettesítő az apró hüvelyes: enyhén rágós, „szemcsés” állaga jól kiegészíti a ragut.
Termék Átlagár A recepthez (4 adag) Vöröshagyma (1 kg) 408,00 Ft 40,80 FtFokhagyma (1 kg) 2 104,00 Ft 10,52 FtNapraforgó olaj (1 l) 744,00 Ft 0,74 FtLencse (1 kg) 1 231,00 Ft 326,22 FtPasszírozott paradicsom (1 kg) 861,25 Ft 344,50 FtSárgarépa (1 kg) 420,00 Ft 117,60 FtZellerszár (1 kg) 1 400,88 Ft 210,13 FtVörösbor (1 l) 806,00 Ft 80,60 FtSpagetti (1 kg) 1 658,00 Ft 663,20 FtFűszerek 250,00 FtVegán bolognai 2 200,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás
Ráadásul a lencse fehérjetartalmával ahhoz is hozzájárul, hogy a vegán bolognai nemcsak a klasszikus fogás ízvilágát adja vissza, hanem tápláló jellegét is. Nem mellesleg pedig 700 forinttal olcsóbban kihozhatjuk, mint hússal. Ezért, ha kipróbálnánk valami újat, és spórolnánk is a kalandozásunk során, adjunk egy esélyt a lencsebolognainak.

Lencsebolognai
1adag
Idő
45p
Költség
olcsó
Nehézség
könnyű
452
Kalória
19g
Fehérje
61.5g
Szénhidrát
13g
Zsír
A bolti termékek átlagárai egy hozzávetőleges számítás eredményei, amelyet az interneten megtalálható adatok alapján végeztünk. Ez minden esetben a legolcsóbb (éppen nem leárazott) termék árát veszi alapul. A valós átlagárhoz képest (mivel ez nem egy nyilvános adat) eltérések előfordulhatnak. Az alapanyagok átlagárára vonatkozó adatok a KSH statisztikáiból, illetve az Árukereső weboldal egyes adataiból származnak. Ez utóbbiak is hozzávetőleges számok, csupán a szemléltetést segítik. A valós költségek eltérőek lehetnek. A házi termékek árai kerekítve vannak, mivel hozzávetőlegesen tartalmaznak valamennyi energiaköltséget is.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- 5 régi spórolós konyhai tipp, amire lassan újra szükségünk lehet
- 4 tipp a bevásárláshoz, hogy kicsit spórolj az élelmiszereken
- Így spórolhatod meg a vízfogyasztásod felét otthon
- bolognai spagetti
- bolognai
- vegán bolognai
- lencsebolognai
- bolognai ragu
- bolognai szósz
- kiszámoltuk
- bolognai tészta
- vega bolognai
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















