2021.03.07.
Új étrend a láthatáron: bolygódiéta, amivel nem csak magadat mentheted meg
A Föld intő jeleire egyre többen felfigyelünk, és érezzük, változtatnunk kell táplálkozási szokásainkon. Erre a legújabb módszer a bolygódiéta. Nézzük meg, mit tartalmaz!
Minden, ami az asztalunkra kerül, hatással van Földünk jövőjére. Ezt hangsúlyozza ki a legfrissebb kutatás alapján készült bolygódiéta is. Ugyan komoly tudomány áll a háttérben, az ajánlott étrend meglepően elérhető mindannyiunk számára. Egy kevés odafigyelés és tudatosság kell csupán, a hatást pedig mi magunk és a Föld is megérzi majd. A bolygódiéta lehet egyszerű is, lássuk hogyan!
Egy kis tudomány
A mezőgazdaság a Föld területének 40% foglalja el, ezért fontos, hogy amit itt megtermelünk, ne terhelje nagyon le a környezetet. Az állattenyésztés és növénytermesztés rengeteg vizet használ és gyakran az erdők rovására terjeszkedik. Nem arról van szó, hogy ezt teljesen le kell állítanunk. Inkább abban kell okosnak lennünk, hogy a már használatban lévő területet mire használjuk fel.
Gondoljunk csak bele: mivel járunk jobban? Ha a megtermelt növényeket mi magunk esszük meg, vagy azt az állatoknak adjuk? Rengeteg felesleges és káros folyamattól megszabadulhatunk, ha a hangsúlyt a növényi táplálkozásra helyezzük át.
A bolygódiéta egy javaslat, legegyszerűbb egy mérlegként elképzelni: legyen több étrendünkben a zöldség, gyümölcs, hüvelyes, gabona, illetve mag és kevesebb a hús, a tejtermék.
Fekete bab céklakrémmel és buggyantott tojással
Frissítő gyümölcsleves
Házi müzliszelet aszalt barackkal és chia maggal
Egy ilyen étrend a tudósok szerint sokat javítana egészségünkön mindenhol a világban. Visszaszorítaná emellett a Föld egyik felén jelen lévő éhséget és másik felén terjedő elhízást. Fő célja persze a bolygó élettartamának megnövelése.
Csak semmi pánik
Természetesen szó sincs arról, hogy holnaptól mindenki csak zöldséget ehet. A legfontosabb azt megértenünk, hogy ez egy javaslat a tudósok részéről, aminek keretein belül lavírozva mindannyian találhatunk magunknak egy szimpatikus, de hatásos megoldást.
A legjobb az egészben, hogy minden országban az éppen elérhető alapanyagokkal tudunk gazdálkodni. Mivel az egész Föld számára készült a kutatás, az étrend egyszerűen alakítható a különböző országokban, figyelembe véve az adott nemzet kultúráját, konyháját és ízeit.

Mentsd meg a Földet a bolygódiétával
Ugyan a kutatás grammra pontosan megadja, hogy miből mennyit ehetünk minden nap, ne kezdjük el a reggelit, ebédet és vacsorát mérlegre helyezni. A lényegesebb és könnyebben betartható megkötés, hogy naponta nagyjából 2500 kalóriát vigyünk be. Összességében együnk tudatosabban: akkor, ha éhesek vagyunk, és csak annyit, amire épp szükségünk van.
Miből mennyit együnk?
A bolygódiéta alapvető lényege, hogy étkezéseink legalább fele legyen zöldség és gyümölcs. A maradék helyet főleg hüvelyesekkel és gabonafélékkel töltsük meg.
Csökkentsük a hús, a tejtermékek és a cukor bevitelét, hiszen ezek a környezetet és egészségünket is megterhelik.
Tényleg nem kell méricskélni vagy túl sokat számolni. A hét fő étkezéseit osszuk fel, ebből egy legyen húsos, a többi inkább növény- és gabonaalapú. Tejből naponta egy pohárral igyunk meg, és limitáljuk az egyéb tejtermékek (sajt, túró, tejföl) illetve tojás fogyasztását is heti 3-4 napra. Nekünk alig fog feltűnni a változás, a Föld azonban sokkal boldogabb lesz.
Tanácsok
Főzzünk változékonyan! Erre rengeteg lehetőségünk van a zöldségek és gyümölcsök világában. Ha tehetjük, válasszunk hazai, szezonális termékeket, így garantáltan frissek lesznek és biztosak lehetünk abban is, hogy nem a világ végéről szállították őket hazánkba.
Főzzünk tudatosan! Tervezzük meg előre, hogy mikor mit eszünk. Így kevesebb élelmiszer köt majd ki a kukában, mi pedig sokat spórolhatunk rajta.
Főzzünk otthon! Csökkentsük az éttermezések, ételrendelések számát. Kevesebb szemetet fogunk termelni, és teljesen irányításunk alatt tarthatjuk az egész család táplálását.
Vegetáriánus bolognai spagetti
Vega quesadilla
Vega golyók tejfölös mártogatóssal
Sokszor elhangzik a környezettudatossággal kapcsolatban egy mondat, ami véleményem szerint itt is fontos lehet. Inkább nagyon sok keveset tevő, de tudatos és próbálkozó emberre van szükségünk, mint kevés éghajlathősre. Nem kell egyedül megváltanunk a világot, együtt könnyebb lesz!
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ha még többet tennél a bolygóért, olvasd el ezeket is:
- Ha ezt az életmódot követed, nemcsak egészséges leszel, de a bolygón is segítesz
- Ez teszi tönkre a bolygónkat - a húsfogyasztás és levegőszennyezés mellett erre is oda kell figyeljünk
- Íme 6 tipp, amivel nem csak egy hónapig tehetsz a környezetszennyezés ellen
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept





















