Gasztro

2020.11.30.

Bor, Bazilika, bandázás - itt a 4. Junibor!

Dacota profilképe Dacota

Immár negyedik alkalommal rendezik meg a fiatal magyar borászok ünnepét a Szent István Bazilika előtt - 4 nap alatt 32 borász több mint 100 borát kóstolhatjuk meg!

A Junibor - Fiatal Borászok Egyesülete azzal a céllal alakult meg, hogy összefogja az egy-két éve borászattal foglalkozó fiatal tehetségeket, teret biztosítson nekik, és egy olyan közösséget hozzon létre, amely a szakmai fejlődésen túl erős háttérbázist is biztosít számukra. A Szent István Bazilika tövében található DiVino volt az első hely, ahol kizárólag ezeknek a fiatal borászoknak a borait kóstolhatta a közönség - ők idén negyedik alkalommal már fesztivált is rendeznek Junibor Borünnep néven.

Az augusztus 25-28. között megrendezésre kerülő fesztivál előtt az új generációs borászok közül Hernyák Tomival, Miklós Csabival, Frittmann Petivel, Gere Andival, Kardos Gáborral és Dúzsi Tomival beszélgettünk arról, hogy mire számíthat az, aki augusztus utolsó hétvégéjén kilátogat a Bazilika elé.

Hernyák Tamás a Hernyák Birtok borásza és egyben a Fiatal Borászok Egyesületének a jelenlegi elnöke szerint két kiemelkedő program lesz a négy napban: az egyik nyilvános, a Kedvencek Kóstolója, ahová a 32 tag egy-egy különleges tétellel készül - ezen a programon belépővel lehet részt venni, és olyan érdekességekbe is belefuthatunk, amiket csak a pincénél, vagy esetleg sehol nem lehet kapni.

A másik esemény zárt körű, viszont legalább annyira fontos: a második alkalommal megrendezésre kerülő Zöldszüret ugyanis egyfajta "előselejtező", és aki itt jól teljesít, az jó esélyekkel indul a decemberi szavazáson, ahol újabb tagokat válogatnak be a Fiatal Borászok Egyesületébe. A Zöldszüretre azokat a borászokat várják 1-2 tétellel, akik legalább két éve benne vannak a szakmában. Mind a hat fiatal borász egyetértett abban, hogy a Zöldszüret egy nagyon jó buli - végre egy esemény, ahol nekik tartanak kóstolót!

Gere Andi hozzáfűzte még, hogy az egyesületbe való bekerüléshez kevés, ha valakinek jó a bora - ez egy egymást támogató, jól működő baráti társaság, ahová egyfajta kémia is szükséges, na meg az, hogy az új tagok könnyen be tudjanak illeszkedni, és elfogadják a társaság alapvető szabályait.A villányi borász egyébként idén egy különlegességgel készül a Junibor Borünnepre: a Kopár-dűlőben termesztett medoc noir-ból a megszokott rozé habzóbor mellett most pár száz palack vörösbor is készült - ezeket csak itt, a Szent István téren lehet majd megkóstolni.

Kardos Gábor a fiatal tehetségeket kutató Zöldszüret mellett arra is kíváncsi, ki lesz idén az év ifjú borásza. Tavaly ezt a címet Sebestyén Csaba kapta. A fiatal borászok közé egyébként 23 és 35 éves kor között lehet bekerülni, de 40 éves korig tiszteletbeli tagok maradhatnak az ifjú titánok - a diszkrimináció persze itt is működik, Miklós Csaba megosztotta velünk ugyanis, hogy a hölgyek örökre 25 évesek maradnak.

A móri borász szerint egyébként a Junibor a szakmai kérdések megvitatására is alkalmas terep akárkinek - bár nyilván több fórumon tartják a kapcsolatot, ők is ritkán tudnak egyszerre mind a 32-en találkozni. Dúzsi Tamás hozzátette még, hogy a fesztivál abban is különbözik a többi borfesztiváltól, hogy nemcsak a borászok, de a fogyasztók is új generációsak - nem feltétlenül életkor, hanem a borhoz való hozzáállás miatt.

Ha kíváncsiak vagytok a hazai borászat legfiatalosabb csapatára, a borászat következő generációjára és a saját boraikra, akkor látogassatok ki a Junibor Borünnepre augusztus 25-28-ig a Szent István Bazilika elé.

A rendezvényről további információkat itt találhattok.

Az esemény Facebook-eventjét pedig itt.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept