2020.11.30.
Bor, kert, nyár - Csopak Budapestre költözik
Aki kicsit képben van a hazai borkörképpel, ismeri a Jásdi Pince borait. Azt már kevesebben tudják, hogy Jásdi Attila Budapestre is elhozza Csopakot - lakásétterem formájában.
A Jásdi Pince története 1997-ben kezdődött - ekkor vette meg Jásdi István azt a csopaki kúriát és présházat a hozzá tartozó szőlővel együtt, ahol ma a Jásdi Pince működik. Több helyen hallhattunk már róla, hogyan kezdett gazdálkodásba az akkor ötven éves ex-kereskedő, és hogyan tette az egykori Ranolder birtokot az ország egyik legsikeresebb pincéjévé. Azt viszont kevesebben tudják, hogy fia, Jásdi Attila is követi a példáját, már ami a nyughatatlanságot, az új kihívások keresését, és természetesen a borászatot is illeti.
Napos, meleg nyári délutánon érkeztünk meg Jásdi Attila budai minivillájába. Bor-bár-kert ízlelgetjük az elnevezést, de a környezetet nézve keresve sem lehetett volna alkalmasabb nevet kitalálni a lakásétteremnek. A sűrű, parkszerű, fás kert első látásra is tökéletes helyszín a nyári baráti vacsorákhoz - innen jött az ötlet, hogy Attila ne csak a közvetlen barátait, de kvázi idegeneket is vendégül lásson. Előttünk fél órával ért fel Csopakról, ahonnan a késői ebéd alapanyagait is magával hozta. Amíg a szép darab balatoni fogast filézi, beszélgetünk arról, hogyan is lett ügyvédként saját lakásétterme - persze csak az után, hogy kipróbáltuk a régi boroshordókból, alapvetően gyerekei számára épített kerti házikót, amely az egyik fa tetején áll.

Jásdi Attilának, akárcsak édesapjának, eredetileg semmi köze nem volt sem a főzéshez, sem a borász szakmához. Bölcsész, majd jogász diplomát szerzett, ma is ügyvédként praktizál - a borral még akkor sem kezdett foglalkozni, miután édesapja megvette a veszprémi püspök valamikori szőlőjét, csupán négy-öt éve vesz részt az azóta híressé vált családi üzletben. Amellett, hogy Pesten a terjesztést intézi, kisebb feladatokat is átvállalt, de így is nagyon sok időt tölt lent Csopakon -minden évben "belenyúl" valamibe a bor előállítása során - az időbeosztástól függően a szüret valamelyik pontján mindig részt vesz.

Mint mondja, szerencsések, mert a bor nagy részét helyben eladják, ettől függetlenül szükség van arra is, hogy nívós pesti éttermekben is megtalálhatóak legyenek a Jásdi borok. Haltisztítás és salátakészítés közben mesél arról, hogyan csöppentek a borász szakmába azon kívül, hogy a szüleinek véletlenül megtetszett Ranolder János egykori birtoka. Szerinte a szerencse is közrejátszott abban, hogy kezdő borászként, 17 szüret alatt biztos helyük legyen a magyar borász szakmában.

Mint mondja, a szakma körülbelül 25 éve kezdett el újra éledni, és nyilván van egy "kis" súlya annak, ha egy borász családjában hosszú évtizedek óta borral foglalkoznak, de a valódi boros tudás elveszett az előző rendszerben. Szerepet játszott az is, hogy 1999-ben rögtön az első szüretük pazarul sikerült - mint mondja, az az év az elmúlt évtizedek legjobb fehérboros éve volt. A szerencsén kívül persze alázat is kellett hozzá - szerinte nem sok olyan család van, ahol ötven fölött bele mernek vágni valami újba, és hajlandóak is tanulni.

Közben elkészül az ebéd - Attila három hete érlelt marokkói sós citrom mellé hozott Csopakról balatoni fogast, amihez kerti salátát készített, és ez mind kitűnően passzol a pár éve még lenézett, ma az egyik legjobb - ha nem a legjobb - fehérborhoz, az olaszrizlinghez. Mint kiderült, a főzés régi szerelme, régen Csopakon főzött a pincészetben, de hamar rájött, hogy csak magának okoz vele fölösleges köröket, a vendégeket elsősorban a bor vonzza be. Viszont rég óta tervezi, hogy nyit egy borbárt, hogy ne csak Csopakon, de Budapesten is képviseljék magukat egy saját hellyel. Amíg hiányzik a helyszín, addig pedig kísérletezik: saját otthonában főz a vendégeire. Egy barátjától jött az ötlet: miért nem próbálja ki félig élesben, milyen a vendéglátózás: úgyis gyakran főz saját barátokra, miért nem teszi meg idegenekkel is, és csinál egy lakáséttermet?

Így is lett: ez a Jásdi Borbárkert második nyara. A csöndes budai kertbe bárki bejelentkezhet, ha jó ételekre és borokra, szép környezetre, és rendkívül érdekes és szórakoztató házigazdára vágyik. A Jásdi Borbárkert egész nyáron nyitva van, volt már itt egész bárány sütése, portugál vacsora, gombamenü, egyszerű lecsó és akusztikus gitárzenekar is. Mivel Attila nyáron sok időt tölt Csopakon, érdemes időben előre foglalni, de jó szívvel ajánljuk mindenkinek, aki egy igazán jó hangulatú baráti vacsorára vágyik. Szeptember 4-én például bárányvacsora készül - használjátok ki, amíg jó idő van, és próbáljátok ki a Jásdi Borbárkertet!
A Jásdi Borbárkertről itt tudhatsz meg többet.
Ezeket olvastad már?
STÉG, a belváros halkirálya
A belváros közepén nyílt meg februárban a Stég - az édesvízi halak mestereinél olyan fogásokat kóstolhattok, amikhez talán már évtizedek óta nem volt szerencsétek!
Desszert.Neked. Nekem. Mindenkinek!
A Paulay Ede utcában lévő Desszert.Neked több, mint átlagos cukrászda - franciás hangulatú desszertszalon, ahol nemcsak csúcsminőségű desszerteket vehetünk, tanulhatunk is!
Piknikezz a Budai Várban
Pár hónapja új hely nyílt a Szentháromságtéren: a Teteje alapítóinak az a nem titkolt szándékuk, hogy visszafoglalják a Budai Várat!
Bor, Bazilika, bandázás - itt a 4. Junibor!
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a fiatal magyar borászok ünnepét a Szent István Bazilika előtt - 4 nap alatt 32 borász több mint 100 borát kóstolhatjuk meg!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















