Nagyvilág

2020.11.30.

Nézzünk át a szomszédhoz!

Dacota profilképe Dacota

Távoli országok egzotikus konyháit gyakran jobban ismerjük, mint a szomszédaink legnépszerűbb ételeit. Úgyhogy hoztam két klasszikust Ukrajnából: a borscsot és a pampuskát!

Megint eltelt két hét, és úgy alakult, hogy a szombati nemzetközi főzős program tananyagát ezúttal a háziasszonyunk, M. szolgáltatta. M. Ukrajnából érkezett San Franciscóba, nem is olyan régen. Én is alig pár hónapja ismerem, pont azóta, hogy az lecsómmal leraktuk a találkozások alapját. Előző nap találkoztunk, eljött velem a lecsópaprika-vadászatra, és elmesélte, miért találta ki ezt az egész főzzünk együtt dolgot.



A borscs recetjéért ide kattints

Az előző két évet Dél-Amerikában töltötte a barátjával - mindketten szabadúszó programozók, így megtehették, hogy egy-egy országban eltöltsenek pár hónapot, a munkaórák után pedig várost nézzenek és kiránduljanak. Egyetlen dolog zavarta nagyon: az összes, számára új íz elkészítési módjára kíváncsi volt, de nem nagyon mert leszólítani csak úgy valakit, hogy elnézést, de hogy készül ez az étel? Így aztán, mikor a két éves vándorlás után Amerikába költöztek, létrehozta ezeket a találkozókat, hogy végre jól kikérdezhessen mindenkit a nagymamák titkos receptjeiről.

Pampuska-előkészületek

Ezzel a történettel aztán azonnal le is rakta barátságunk alapjait. Múlt héten pedig kétségbeesve hívott fel, hogy az egyiptomi szakács két nappal a találka előtt lemondta az órát, és most itt áll szakács nélkül. Arra a tanácsomra, hogy tartsa meg most ő az órát, és a galangal meg kaffirlime-hegyek alól kimászva tanuljunk valami jó kis kelet-európait, csak legyintett: ugyan már, a mi konyhánk olyan unalmas. Finoman emlékeztettem rá, hogy legelső találkozásunk előtt, mikor még csak e-mailben fixáltuk a magyar menü pontjait, és én aggódómódba kapcsoltam az általa kiválasztott lecsó és barackos gombóc átlagossága miatt, ő volt az, aki azonnal kijelentette, hogy nekem lehet, hogy mindennapos, de Thaiföldről egzotikusnak fog tűnni. Saját szavai ellen nem lehetett kifogása, így kénytelen volt bevezetni a társaságot az ukrán konyha rejtelmeibe.

A répa és a hagyma csak később kerül a levesbe

A borscs nemcsak Ukrajnában, az egész északi szláv és balti világban ismert, és bár mindenhol készítik, közmegegyezés szerint Ukrajnából ered. "Valódi" receptje nincs, nemcsak azért, mert van litván, orosz, grúz és még ki tudja hány verziója, hanem azért sem, mert M. szerint mindig az kerül bele, ami a ház körül akad. A borscs nem egy elegáns étel, a mindennapokban kerül az asztalra. Régen a család anyagi állapotát is meg lehetett állapítani egy tányér borscsból - minél több volt benne a hús, annál módosabb volt a gazda. Legtöbbször persze egyáltalán nem volt hús benne, a legtöbb ukránnak már az is jó napnak számított, ha csontalapból készíthették - ha nem, akkor maradtak a zöldségek. M. szerint egyébként Ukrajna összes "egzotikus" zöldsége megtalálható benne - krumpli, káposzta, cékla, egyes verziókban a bab. "Az összes tipikus szegényzöldség. Néha csodálkozom, hogyhogy az almát kihagyták belőle" - mondja M. a borscs összetételéről.



A pampuska receptjéért ide kattints

A borscsról nehéz úgy mesélni, hogy az ember nem említi az ukrán történelmet - ami legalább annyira vidám és békében gazdag, mint a miénk. A hozzá való pampuska is egy kóbor darab - ki így készíti, ki úgy. Sós formában klasszikus kísérője a borscsnak, ilyenkor szokás megkenni fokhagymás-kapros vajjal. De van hogy cukorral szórják meg, lekvárral töltik, vagy olajban - régen zsírban - sütik ki. M. feltette a kérdést, hogy megtöltsük-e sütés előtt lekvárral, vagy legyen csak köret a borscs mellé, de egyértelműen mindenki a másodikra szavazott - ki akar lekvárral töltögetni, ha fokhagymával is ehetjük?



A borscs és a pampuska receptjét ide kattints

Titeket ez persze ne tartson vissza! A megadott receptet bármivel tölthetitek, és a borcsot is alakítsátok a saját szátok íze szerint, szerintem elronthatatlanul finom. A lényeg csak az, hogy jusson eszetekbe, hogy milyen kincsek rejlenek csak itt, a szomszédban.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept