2021.01.19.
Botrány van abból, hogy a húsmentes kolbászt is lehet kolbásznak hívni
A fogyasztók becsapását és az állattenyésztők jogait emlegetik az európai agrárszervezetek, amiért már hivatalosan is lehet kolbásznak vagy steaknek hívni azt, amiben szemernyi hús sincs.
Az Európai Parlament friss döntése alapján már egy növényi alapú, húsmentes élelmiszert is nevezhetnek kolbásznak, burgernek vagy steaknek - ez viszont sokaknak nem tetszik, leginkább az agrárszervezeteknek, akik tiltakozó kampányt is indítottak "Ez nem steak" néven.
Kiakadtak
Az Európai Unión belül heves vita bontakozott ki, hogy mit nevezhetünk húsnak, mit steaknek, tejnek, vajnak, mivel alapvetően mindenki egy dologra asszociál, amikor meghallja ezeket a termékneveket, ugyanakkor egyre elterjedtebb az, hogy növényi eredetű alapanyagokból állítanak elő ezekhez a termékekhez hasonló készítményeket - írja az agrotrend Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke véleményére hivatkozva.
Vegán bolognai
Vegán majonéz
Vegán "túrós" tészta padlizsánpörccel
Az ellenzők szerint ez versenyhátrányt jelenthet, és tisztességtelen mind marketing szempontból, mind a vevőkkel szemben, ha az elnevezéssel esetlegesen megtévesztik őket a növényi termék gyártói - a fogyasztó ugyanis azt hiheti, hogy az általa vett kolbász az valóban hústermék, annak tápértékeivel, összetevőivel együtt.
Itt a Veganuár! Tippek a dietetikustól, ha te is kipróbálnád a vegán életet
A rendelet ellenzői szerint az Európai Parlament döntése mögött az állattenyésztést elítélő civil szervezetek állnak, akik szerint világszerte célkitűzés kellene legyen a húsfogyasztás, az e célból való állattartás, ezzel együtt pedig a klímaváltozás visszaszorítása, és az ökológiai lábnyom csökkentése. A valóban nemes cél kizárólagosságát viszont az agrárszervezetek megkérdőjelezik, hiszen szerintük nem feltétlen egészséges egy adott tápanyagcsoportot teljes mértékben kizárni, és különben is, 2012 óta az Európai Unióban vannak a legszigorúbb állatjóléti, állatvédelmi szabályok, éppen ezért kellett például a ketrecrendszereket egy úgynevezett EU-konform megoldásra cserélni.
Kinek van igaza?
Mindennél előbbre való a Föld megmentése, az állatvédelem, illetve a klímaváltozás elleni harc, vagy az arany középutat kéne megtalálni? Titeket zavar, ha egy húspótló termék címkéjén a növényi "kolbász" vagy "burger" szó szerepel?
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
10 csodálatos vegán egytálétel, ha te is beneveztél a veganuárra
Ha idén te is belevágtál a veganuár kihívásba, akkor jól jöhetnek ezek a mennyei receptek, amikkel nem kell sokat vacakolni, mégis nagyon finomak.
8 vegán egytálétel - mert nem kell mindig húst enni
Ezekkel az ételekkel tudsz igazán spórolni, hiszen se húst, se tojást, se tejterméket nem tartalmaznak. Csupa-csupa zöldség finom fűszerekkel bolondítva!
8 vegán leves, amit mindenképp érdemes kipróbálnod
Bizony, a vegán levesek is lehetnek finomak és különlegesek a húsevők számára. Ez a 8 recept a bizonyíték rá.
12 isteni VEGÁN ebédtipp, ha ma valami könnyedebbet ennél
Semmi állati eredetű, se hús, se tejtermék, se tojás, mégis minden isteni, hidd el...és nem csak salátákról beszélünk! Válogass könnyed vegán ebédet innen!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept






















