Nyár van!

2022.08.09.

Serpenyőben sül a brownie, ami a cukor helyett fügétől édes

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

A brownie egy (a magyar konyhában talán újvonalasnak számító) nagy kedvenc, amit gazdag, néha túlzó csokoládés ízéről és ragacsos állagáról ismerhető fel. A legtöbb receptben ehhez végtelen mennyiségű cukor kell. De nem itt. Itt csak füge van.

Brownie-t sütni cukor nélkül bizony egy nagy kihívás, főleg akkor, ha süteményt készítő illető nem nagy híve a mesterséges édesítőszereknek és mindenféle cukorpótlóknak. Mivel a csokis csoda sikeréhez szükség van valamennyi édességre, érdemes keresni egy olyan hozzávalót, ami képes ezt megadni a brownie-nak anélkül, hogy ténylegesen cukrot kéne hozzáadnunk. Egy olyan hozzávalót, mint például a füge.

A fügebrownie receptjét ITT találod!

Fügeszezonban minden fügés

Ilyenkor augusztus elején megérkeznek a terebélyes bokrokra az első zamatos, friss fügeszemek, és ezzel elindul az a nagyjából egy hónapig tartó időszak, amikor az embernek több fügéje van otthon, mint amennyivel kezdeni tudna bármit is.

A lekvárok, chutneyk és magában megevések után, ha még mindig maradna egy halom gyümölcs, akkor vegyük az irányt a sütemények felé.

Süteményeken belül pedig konkrétan a brownie felé, amelynek csokoládés ízéhez és ragacsos állagához nagyon jól illik a karakteres gyümölcs. Ráadásul kiválóan helyettesíthetjük vele a cukrot, mert kellően édes lesz a gyümölcs, ha sűrűre és karamellizáltra főzzük.

Teljes kiőrléssel a siker felé

Az átlagos brownie-kba általában egyszerű fehérliszt kerül, azonban sokkal gazdagabbá tehetjük a sütemény állagát, ha ehelyett teljes kiőrlésű vagy graham lisztet használunk. Ezektől a lisztektől szaftosabb marad a kisült édesség, és nem szárad ki olyan gyorsan.

A fügebrownie receptjét ITT találod!

Tepsi helyett serpenyő

Azonban nemcsak a füge használata és a különleges liszt számít újításnak a receptben, hanem az is, hogy a bekevert massza nem tepsiben kerül a sütőbe. A hagyományos formát érdemes egy masszív öntöttvas serpenyővel felváltani.

Ebben egyrészt a prezentálás is sokkal izgalmasabb lesz (közvetlenül az edényből kanalazhatjuk majd a még langyos, ragacsos, gombóc fagylaltokkal ellátott brownie-t), másrészt a sütemény szélei enyhén ropogósra sülnek, miközben a belseje ragacsos és szaftos marad.

A fügebrownie receptjét ITT találod!

Készítsünk cukormentes fügebrownie-t!

Hozzávalók: 250 g füge, 115 g vaj, 2 db tojás, 1 tk vaníliaaroma, 40 g teljes kiőrlésű liszt, 35 g cukrozatlan kakaópor, 0.5 tk szódabikarbóna, 1 csipet só, 85 g cukormentes csokoládé

A fügék szárát levágjuk, majd felnegyedeljük őket (1-2 fügét félreteszünk a díszítéshez), és egy kis lábosban sűrű pépet főzünk belőlük. Közepes-alacsony lángon, nagyjából 10 percig főzzük, amíg sűrű állaga és barna színe nem lesz.

A fügebrownie receptjét ITT találod!

A vajat és csokoládét összeolvasztjuk a mikróban. A lisztet, kakaóport, szódabikarbónát és sót egy tálban elkeverjük. Hozzáadjuk a kihűlt fügét, a kihűlt csokoládés keveréket, a felvert tojásokat és a vaníliaaromát.

A brownie masszáját összeforgatjuk. Egy öntöttvas serpenyőt (vagy olyan edényt, amit be tudunk tenni a sütőbe) kivajazunk, majd elegyengetjük benne a masszát. A tetejére teszünk a fügéből és a csokoládéból is. 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, és 20 perc alatt készre sütjük.

A brownie-t hagyjuk 5 percet hűlni, majd a serpenyőben tálaljuk, vanília fagylalttal vagy tejszínhabbal, durva szemű sóval megszórva.

A fügebrownie receptjét ITT találod!

A cukormentes fügebrownie serpenyőben teljes receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené!

Fotók és recept: Lakos Benedek

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több izgalmas, nyári íz és recept:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept