2024.01.02.
6 pesti brunchhely, ha végre ráérősen reggeliznél két ünnep között
Mesteri villásreggelik, kellemes hangulat és együtt megélt falatok, történetek. Konkrét helyeket ajánlunk mindehhez.
Mind a december vége, mind a január arra hív, hogy kicsit vegyünk vissza a megszokott pörgésből és figyeljünk magunkra, egymásra, a minőségi közös programokra is. Ilyen lehet például egy hétvégi brunch, vagyis elnyújtott villásreggeli, ami mellett ugyanúgy meg lehet beszélni az élet nagy dolgait és akár az évértékelést/nyitást, mint egy vacsorán, koccintáson. Mutatunk 6 szuper fővárosi brunchhelyet a pesti oldalról.

Elegáns dizájn és gyorsan készülő, mennyei reggelik / Fotó: Facebook
Elegáns dizájn és gyorsan készülő, mennyei reggelik jellemzik a VII. kerületi Solinfo Café-t, ahol a sós és az édes paletta is figyelemreméltó. Az egyik legjobb ár/érték arányt hozzák a környéken, hiszen tényleg profi tojásos reggeliket, óriási szendvicseket és sajátos stílusban bemutatott bundáskenyereket készítenek. Szombaton 09:00-16:00-ig működik a konyha.
Az angol reggelijük is klassz, csiperke helyett laskát halmoznak a tányérra. Kávélapjuk is nívós, espresszótól a különböző desszertnek is beillő lattékig.

Az egyik kedvenc újlipótvárosi helyünk / Fotó: Facebook
Az egyik kedvenc újlipótvárosi helyünk a Pozsonyi út Babka Delije, ami valahol New York, Budapest és Tel Aviv metszéspontja, egyedi reggeli/brunch ajánlattal. 09:00-től akár 17:30-ig is beeshetünk, ha sokáig nem engedett az ágy. Önkiszolgáló a rendszer, ami pontosan arra is jó, hogy a kívánt reuben szendvics, barheszből készült édes bundáskenyér vagy a ház shakshukája mellett még rákívánjunk a pult nassolnivalóira.
Verhetetlen a fahéjas tekercs és a mákos guba is, de, ha még valami kalóriadúsat és édeset innánk, akkor a datolya-tahini shaket ajánljuk!

Sokszor tematikus brunchokat is szerveznek / Fotó: Facebook
Úgy határoztak a Madhouseban, hogy ahelyett, hogy a környék hagyományosabb típusú reggelizőinek jelentsenek konkurenciát… inkább valami extrábbakkal készülnek brunch gyanánt. Így történhet meg, hogy korhelylevest is kérhetünk (hétvégi buli után nem is tudnánk jobbat elképzelni!), miközben alapvetés a ház Benedict tojása, a mangalica kolbász sok-sok fermentált zöldség könnyítésével, nem beszélve a kásájukról, ami nem éppen egy fogyókúrás verzió, sütőtökkel, fermentált áfonyával és sörrel őrjítve.
Sokszor tematikus brunchokat is szerveznek, átlagosan viszont 09:00-15:30-ig mehet a lomha reggeli.

Otthonos a vibe, és a tenyérnyi konyha ellenére valami remekek a reggelijeik / Fotó: Facebook
A cipész maradjon a kaptafánál… a reggeli és brunch pedig úgyszintén. Az aprócska, de annál hangulatosabb és barátságosabb sarki üzlethelyiség tipikusan az a hely, ami az első látogatás után felkerül a fix találkozóhelyek listájára. Otthonos a vibe, és a tenyérnyi konyha ellenére valami remekek a reggelijeik. Molnár és Molnárné klasszikusabb ízeket hoz, molnárkával és tojással, avokádótoast helyett ők céklával trükköznek, de a mogyorókrémes-banános édes bundáskenyér is alapdarab.
Aki pedig kicsit elrugaszkodna a reggeli íratlan szabályaitól, annak rögvest kirántanak egy pár kovászos uborkát. A Kaptafa is 09:00-15:30-ig látja az éhes és beszélgetésre vágyó asztaltársaságokat, duókat, vagy egyedül érkezőket.

Barátságos és szerethető, nyugodtan mondhatjuk, hogy emberléptékű / Fotó: Facebook
A Veres Pálné utca nyugodtsága egy hasonlóan chilles helyet kívánt már és pontosan ez lett a Deszka. Barátságos és szerethető, nyugodtan mondhatjuk, hogy emberléptékű, itt nem lesz feszengés és előkelősködés. Helyette viszont igen közvetlenné válik az egész brunch, lehet, hogy még Mázli kutya is mellénk szegődik egy pár percre, amíg nem törődik bele, hogy a bacon nem neki sült.
Próbálkozni lehet… és nekünk kell is, mert édes és sós tálakban is ügyesek, sokféle ízt használnak, és nem riadnak vissza a szokatlanabb megoldásoktól sem.

Egy profi reggelizős csapat áll az új lakomahely mögött / Fotó: Facebook
Na, nem az a briós, amire elsőre gondolunk az oviból, kristálycukorral szórva! Egy profi reggelizős csapat áll az új lakomahely mögött, ők pedig a szokásosabb brunchokat már jól ismerik és valami újdonsággal szerettek volna előrukkolni. Ez lett a Briosh- the eggdrop project, ami érdekes nevét Koreából hozta. Minden földi jóval megrakott, édesebb tésztájú briósba foglalt tojásos szendvicsekről van szó, Lehet, hogy elsőre nehéznek tűnik a reggeli kétkezi összefogása, de elég puha, szóval menni fog!
A különleges fogáson felül más, ismerősebb reggeliket is csinálnak, de minket az eggdrop varázsolt el!
Címlapkép: Facebook
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több hely, amit szívesen ajánlunk bármilyen alkalomra:
- 7 gyerekbarát étterem, ahol tényleg szeretettel várják a kicsiket
- 5 szilveszteri vacsora 5 stílusban az országban, a nyüzsgőstől a természetközeliig
- Ajándékozz karácsonyra étteremi vacsorát – 7 pazar helyet ajánlunk
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Mikor érdemes almát enni, ha jót akarsz a vércukrodnak?
Számít-e a vércukorszinted szempontjából, mikor eszed az almát? Mutatjuk, mikor érdemes fogyasztani, és mivel párosítsd a kiegyensúlyozottabb vércukorért.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Nosalty Mit főzzek ma? Olasz kedvencek a pesztós tésztától a...
Ma olaszos ízekkel támadunk: olasz gyógyító levest főzünk, a legkrémesebb pesztós tésztát is elkészítjük, sőt, és pohárkrémek királynőjét is elhozzuk nektek.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














