Gasztro

2020.11.30.

Brutális fizetésemelés jön a Lidlnél - Ennyiért már megéri kasszásnak menni, nem?

Nosalty profilképe Nosalty

Munkaerőhiány? A Lidlnek valószínűleg nincs gondja azzal, hogy megtalálja a megfelelő munkaerőt a boltjaiba, és ott is tartsa őket.

Átlagosan 20 százalékkal emeli a bolti és raktári fizikai munkavállalói munkabérét 2018 márciusától a Lidl, így egy áruházi dolgozó béreátlagosan bruttó 365 ezer forint lesz - írja a Napi.hu. Az áruházlánc vezetőségének döntése alapján március 1-jétől a munkavállalók a plusz juttatások és kedvezmények nélkül körülbelül nettó 240-245 ezer forintot vihetnek haza.

Az üzletvezetők bére havi bruttó 658-720 ezer forint lehet, 8 órás munkaidőben. Emellett személygépkocsit is biztosítanak számukra, amelynek költségeit 100 százalékban átvállalják.

A cég állja a munkába járás költségeit is. A dolgozóknak és a vezetőknek is biztosítanak egy évi 96 ezer forintos egészségügyi szolgáltatáscsomagot. Emellett 5-50 százalékos kedvezményt adnak a dolgozóknak 50 partnerüzletükben.

Év elején az Aldi is emelte a béreket. Ahogy megírtuk, nyolcórás munkakörben bruttó 272 ezer forintot lehet keresni kezdőként, de ha a jelentkező tíz éves gyakorlattal rendelkezik, bruttó 352 ezer forint is lehet a havi bére.

Ezeket olvastad már?

Kiderült, rekordösszeget keresnek az Aldi és Lidl pénztárosai

Gasztro

Kiderült, rekordösszeget keresnek az Aldi és Lidl pénztárosai

Meglepődsz, ha megtudod, mennyi az egyes áruházak dolgozóinak fizetése.

Nosalty

Ennyit keresnek a Burger King dolgozói havonta - már a pultoknál és a tálcákon csábítják az új munkatársakat

Gasztro

Ennyit keresnek a Burger King dolgozói havonta - már a...

A gyorsétteremlánc minden eszközt bevet, hogy új alkalmazottakat toborozzon. 

Fenes Gábriel

Nem hiszed el, hogy mennyi a vidéki és a budapesti Tesco pékjeinek fizetése

Gasztro

Nem hiszed el, hogy mennyi a vidéki és a budapesti...

Kiderült, mennyit keres egy pék, ha a Tescóhoz szegődik dolgozni. Mutatjuk!

Fenes Gábriel

Kiderült, mennyit keres egy kezdő kasszás az Aldinál - ezt jelenti a versenyképes fizetés

Gasztro

Kiderült, mennyit keres egy kezdő kasszás az Aldinál - ezt...

Kiderült, mennyit kereshet egy kezdő kasszás az Aldinál - íme a versenyképes fizetés.

Nosalty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept