Család

2020.11.30.

Brutálisan drágulhat idén a kajszibarack

Nosalty profilképe Nosalty

Viszonylag gyenge, 10-20 ezer tonna közötti termésre lehet számítani.

Évek óta nem pusztított akkora fagy a magyar baracktermésben, mint idén tavasszal. A fagy a legnagyobb mértékben a kajszibarackot károsította, a becslések szerint a jelentős rügykárok miatt idén csak viszonylag gyenge, 10-20 ezer tonna közötti termésre lehet számítani - közölte a FruitVeb Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács gyümölcsfőbizottságának elnöke az MTI érdeklődésére.

Apáti Ferenc elmondta, hogy a korábbi években volt, hogy 40 ezer tonnát is elért a kajszibaracktermés, de például 2012-ben a tavaszi fagykárok miatt csak 10 ezer tonna termett. Az idei március elejei lehűlés miatt a Budapest-Hódmezővásárhely vonaltól délre és nyugatra fekvő területeken a korai, júniusi érésű fajtáknál alacsony, a késői fajtáknál pedig közepes terméshozam várható.

A Budapest-Hódmezővásárhely vonaltól északra és keletre - a jelenlegi állapot szerint - érdemi kárt nem szenvedtek, ezért azokon a területeken jó lehet a termés - mondta.

Ennél pontosabb becslésre csak a virágzás, illetve a fagyveszélyes időszak lezárulta után, május közepén lesz lehetőség, mivel kiszámíthatatlan a kinyíló virágok életképessége és a későbbi tisztuló gyümölcshullás mértéke - tette hozzá.

Kajszibarackos sütik:

Francia almatorta kajszibarack lekvárral

almatorta

Francia almatorta kajszibarack lekvárral

Kajszibarack fagylalt

gyümölcsfagyi

Kajszibarack fagylalt

Vegyes gyümölcsös kajszis-málnás szelet

gyümölcsös süti

Vegyes gyümölcsös kajszis-málnás szelet

Az őszibaracknál valamivel jobbak a kilátások

Egy kedvező időjárású évben 60 ezer tonna őszibarack terem az országban, a legrosszabb évben, szintén 2012-ben 10-12 ezer tonna volt a termés, amely idén 15-30 ezer tonna között mozoghat. A márciusi fagyok nem okoztak érdemi rügykárt az almánál és körténél, amelyek akár nagyon jó termést is hozhatnak - mondta.

Tájékoztatása szerint a meggy, a cseresznye és a szilva korai fajtáinál 10-40 százalék közötti rügykárt mértek, de a virágrügyek maradék 60-90 százaléka még elegendő lehet egy teljes terméshez is, ha a következő hetekben, a virágzás és terméskötődés alatt kedvezően alakul az időjárás.

Megjegyezte, hogy a téli és kora tavaszi bőséges csapadék-ellátottság a gyümölcsültetvényekben érdemi kárt nem okozott, a szakértő mindezt a talaj vízkészletének feltöltődése miatt előnynek tartja.

Magyarországon az átlagos gyümölcstermés évente 850-900 ezer tonna, amelyből 80-85 milliárd forint árbevétele származik a termelőknek. A szövetség előzetes adatai alapján a tavalyi gyümölcstermés 750 ezer tonna volt, 2016-ban pedig 830 ezer tonna. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a termelési érték 2016-ban 79 milliárd forint volt, ez a múlt éven 10 százalékkal lehetett magasabb a megemelkedett értékesítési árak miatt - közölte Apáti Ferenc.

Ezeket olvastad már?

Szívmelengető 1978-as étlapra bukkantunk

Retro

Szívmelengető 1978-as étlapra bukkantunk

Ezt az 1978-as étlapot nézzétek, tuti, hogy éhesek lesztek tőle, főleg, ha szeretitek a húst. És vessetek pár pillantást az árakra is!

Brecz Judit

14 ízig-vérig olasz tészta 15 perc alatt

Család

14 ízig-vérig olasz tészta 15 perc alatt

Hétköznap általában kevés időnk van főzni, valami meleget mégis kívánunk. Ilyenkor jön jól egy csomag tészta. Zseniális ebédötletek, szupergyors tésztavacsorák következnek.

Nosalty

Hamarosan csökkenhet egy alapélelmiszer ára

Család

Hamarosan csökkenhet egy alapélelmiszer ára

Enyhe tél volt Európában, emiatt jelentős a túltermelés, ez lenyomta az árakat, ami a hazai piacon is érezteti majd hatását.

Nosalty

Halott gyíkot talált a nő a csomagolt salátájában, nem örült

Család

Halott gyíkot talált a nő a csomagolt salátájában, nem örült

Nem elég, hogy salátát kell enned, még egy (ex)élőlényt is találsz a gondosan lezárt csomagolásban? Hát a sors sem akarja, hogy egészségesen étkezzünk, vagy mi van?

Brecz Judit

Vegyes gyümölcsös kajszis-málnás szelet

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept