2020.11.30.
Budapest Bagel az Atelierben
Pár nap alatt elterjedt a hír, hogy a Közhelyből lett Atelier falai közé beköltözött a Budapest Bagel, ahol igazi, New York-i stílusú bagelek között válogathatunk.
Budapest már évek óta keresi a választ arra, hogy hol lehet igazán jó bagelt enni a fővárosban. Időről időre felmerültek nevek, akik kisebb vagy nagyobb sikerrel igyekeztek betölteni az űrt a bagelfanok szívében, de általában vagy hamar véget ért a sikertörténet, vagy csak városi legendának bizonyult az egész. Természetesen akadnak ma is pékségek, kávézóláncok ahol bagelhez juthatunk, de igazán jó, bevált, folyamatos minőséget biztosító helyből csak néhány akad a városban, és ezek egyikének sem fő profilja ez a világméretű népszerűségnek örvendő péksütemény.
Az egész egy szóbeszéddel kezdődött, majd egy olyan imázs-videóval, amitől az embernek összefut a nyál a szájában és már húzza is a cipőjét, miközben fejben az útvonalat tervezi. A Budapest Bageles srácok csendben költöztek be a Kecskeméti utcai Atelier falai közé, de azért hagytak néhány „morzsát”, hogy könnyű legyen megtalálni őket.

A bátrabbaknak még fenntartanak a teraszon néhány asztalt, így ha valakit nem rettent a kissé hűvös időjárás, az még kiélvezheti az utolsó napsütéses őszi napokat és az utca életét figyelve fogyaszthatja el a bagelét. Mi inkább a benti asztalokra szavazunk, társaságul pedig egy rendkívül szimpatikus kutyust kapunk, aki a mellettünk lévő bőrkanapén szunyókált. Sajnos sikerült olyan hamar ellátogatnunk hozzájuk, hogy étel- és itallappal még nem tudnak szolgálni, de igyekeznek szóban pótolni ezt a hiányosságot. Egyébként a menüt végigböngészhetjük a falakon található táblák segítségével is, így aki jobban szereti olvasni a kínálatot, annak addig ezzel a megoldással kell beérnie.

A választásunk egy spenótos, buggyantott tojásos, illetve egy lazacos összeállításra esett. A várakozás kellemesen telik, az Atelier tökéletes reggeliző helyszín, barátságos hangulatú, a barna bőrkanapék hívogatóak, és ha nem siettetnének a napi teendők, akkor akár egy délutánt is szívesen eltöltenénk bennük. Mire azonban eljutnánk addig, hogy szervezni kezdjük a szabad délutánt, meg is érkeznek a szendvicsek. Azt első látásra megállapíthatjuk, hogy a feltétek mennyiségének tekintetében nem lehet okunk panaszra, az első falat után pedig már tudjuk, hogy külön élvezet lesz kézzel-lábbal elfogyasztani a reggelinket.

Az először főzött, majd sütött bagelek megfelelnek a követelményeknek, frissek, kellően ropogósak, és bőven van bennük 'anyag'. A lazac friss, az alatta található krémsajt pedig lágy és tökéletes párost alkot a hallal, a rukkolával és a kapribogyóval.. Erre mondjuk azt, hogy egyszerű, de nagyszerű, nem is kell ennél több. A spenót egy hangyányit jellegtelen volt, a buggyantott tojás viszont tökéletes. Arról már nem is beszélve, hogy a ráreszelt sajt valódi parmezán volt, amiért külön plusz pont jár. A kiszökött daraboknak sem kegyelmezünk, végül a bagelekből csak pár morzsányi emlék marad.

Nos, minket meggyőztek, a budapesti bagelben van jövő! Irány a Kecskeméti utca!
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














