Otthon

2022.04.22.

Budapest legújabb ramenezője izgalmas utazásra invitál: itt az Ensō

Nosalty profilképe Nosalty

Tavaly már hosszan beszélgettünk a pop-up vacsoráiról ismertté vált Konyhakör alapítójával, Tenner Benjaminnal, most pedig megnéztük első állandó éttermüket, az Ensō-t.

A Konyhakör évek óta friss szemléletmódot hoz a budapesti gasztronómiai felhozatalba: konceptuális pop-up vacsoráik a kulináris élvezetek rétegeit kulturális tartalommal itatták át, ezáltal egy komplex élményben részesítve a vendégeket. A vissza-visszatérő és változó helyszínű vacsorákon túl catering szolgáltatásuk fokozatosan egyre nagyobb hangsúlyt kapott, így két nyomós érvük is volt egy állandó étterem mellett. 

Az egykori Wild Flower Bar megüresedett üzlethelyiségében tartott tavaly őszi Anatomy of Ramen vacsora nyomán pedig a pár hete nyitott étterem központi témája a japán leves lett. Az ‘ensō’ jelentése japánul kör, ezzel visszautalva a Konyhakörre, a hely hiszen szellemiségében követi az előd által kitaposott utat: a pazar ramen a mézesmazdag, de egy jó levesnél sokkal izgalmasabb az Ensō. A folyamatosan megújuló menü fő csapásirányát a japán, illetve ázsiai fogások adják, amit a magyar konyhát idéző áthallássokkal tesznek hamisítatlanul 'enszóssá' Ruff Dávid séf vezénylete alatt. A legújabb budapesti izakaya az ötödik és hetedik kerület túlzsúfolt miliőjét hátrahagyva a Baross utcába fészkelte be magát. A kapun átlépve először az az érzésünk, hogy Berlinbe teleportáltunk, a tényleges étterem vörös fényei és matricái pedig az ázsiai nagyvárosok éjszakai forgatagát juttatják az eszünkbe, miközben mindenütt magyar kerámiák, üvegtányérok és -vázák sorakoznak. A szó szoros értelmében vett autentikusságra nem törekedtek, inkább az önazonos egyediség volt a cél, amit sikerült elérni – erről beszélgettünk Tenner Benjaminnal, a Konyhakör kreatív vezetőjével és Ruff Dávid séffel.

Ezeket olvastad már?

„Azt szeretnénk, ha a vendégek a kultúrát éreznék az ételekben” – meglátogattuk a Dobrumba budai testvérét, a Pingrumbát

Gasztro

„Azt szeretnénk, ha a vendégek a kultúrát éreznék az ételekben”...

A Dobrumba egyértelműen Pest egyik legnépszerűbb étterme, ahol egy minden érzékre ható utazásban lehet része a vendégnek. Most kis-nagy testvért kapott: ez a Pingrumba.

Szász Nóri

Pitékkel a világhírnév felé: Rosenstein Tímeával beszélgettünk családról, hagyományokról és hámán-táskáról

Gasztro

Pitékkel a világhírnév felé: Rosenstein Tímeával beszélgettünk családról, hagyományokról és...

Az íze olyan, mintha a nagymama készítette volna, de a teteje igazi műalkotás - ilyen egy Rosenstein Timi-féle pite, aminek titkáról most kifaggattuk az alkotót.

Szász Nóri

7 pilisi hely a pékségtől az étteremig, amit mindenképp érdemes kipróbálnod!

Család

7 pilisi hely a pékségtől az étteremig, amit mindenképp érdemes...

A Pilis csodás természeti adottságai mellett gasztronómiai felhozatalban sem utolsó – mutatjuk, hova látogass el a környéken!

Nosalty

Saját könyvet kaptak a magyar superfoodok - a szerzővel, Szabó Adriennel beszélgettünk

Gasztro

Saját könyvet kaptak a magyar superfoodok - a szerzővel, Szabó...

A superfood divatos kifejezés lett az elmúlt években, de nemcsak a világ másik felén teremnek ezek, hanem itthon is - ezeket mutatja be a Magyar superfood című kötet.

Szász Nóri

Szerző: Szász Nóra
Videó és képek: Simon Gábor

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

alma cikkelyekre vágása almavágóval

KonyhaPro

Mikor érdemes almát enni, ha jót akarsz a vércukrodnak?

Számít-e a vércukorszinted szempontjából, mikor eszed az almát? Mutatjuk, mikor érdemes fogyasztani, és mivel párosítsd a kiegyensúlyozottabb vércukorért.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

ásványvizes palackok

Életmód

Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...

Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.

Nosalty

szép, aranysárgára sült palacsinták egy tányéron

Életmód

Kiemelt ajánlat: Elképesztő nagyságú palacsintákat süthetsz a Lidl akciós, elektromos...

Ha eddig elégedetlenek voltatok a kisült palacsinták méretével, mert ugye palacsintából sose elég, most megérkezett a megoldás.

Nosalty

Advent Bazilika este, fentről, fényáradatban

Életmód

Ismét ez a gyönyörű magyar adventi vásár lett a legszebb...

2026-ban november 13-tól várják a nézelődőket!

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

egyedényes pesztós tészta szuperkrémesen

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Olasz kedvencek a pesztós tésztától a...

Ma olaszos ízekkel támadunk: olasz gyógyító levest főzünk, a legkrémesebb pesztós tésztát is elkészítjük, sőt, és pohárkrémek királynőjét is elhozzuk nektek.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

pastina-olasz-zoldsegleves

zöldségleves

Pastina, az olasz „penicillinleves”

Ez a leves az olasz nagyik csodaszere a megfázás ellen, ezért kapta a „penicillinleves” becenevet. Igazi olasz komfort kaja, ami nemcsak a testünket, de a lelkünket is melengeti. Eredetileg ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept