Eszcájg

2020.11.30.

Budapesti éttermek, ahol nem csak az ízlelőbimbóidat, hanem a szemedet is kényeztetik

Hajdú_Anna profilképe Hajdú_Anna

Az alábbi budapesti éttermekben nem csak a kaja, hanem az enteriőr, az étlap, egyszóval a "körítés" is élményszámba megy. Szubjektív válogatásunk következik.

Nyilvánvaló, hogy egy jó vendéglátóhelyet elsősorban az ott felszolgált ételek minősége, illetve a kiszolgálás határoz meg. A legtöbb esetben azonban nem csak az éhségünket vagy a szomjunkat akarjuk csillapítani, hanem élményeket keresünk, ha úgy döntünk, nem otthon eszünk, iszunk. Egy-egy finom fogás elfogyasztása persze önmagában is kaland, de az élvezeteket lehet fokozni.

Azokat az éttermeket, bárokat, kocsmákat szeretjük, ahol otthonosan érezzük magunkat, ám ahol az enteriőr, az étlap egy kicsit meglepő, szokatlan vagy akár csak feltűnően esztétikus.

A következőkben bemutatunk nektek néhány vendéglátóhelyet, ahol nem csak az ételek finomak, de a "körítés" is kedvünkre való.

CÉLTORONY

A Duna mellett lévő Céltoronynál sok evezős, biciklis megáll, így az étterem arculatáért és az enteriőrért többedmagával felelős Kiss Miklós egy sportos, könnyed, de - rá jellemző módon - elegáns koncepciót dolgozott ki. Az étterem nagyrészt magyar termelőktől származó alapanyagokkal dolgozik, és igényes, de egyszerű grillételekkel várja a betérőket. Érdekesség, hogy 1992 és 1993 között ezen a helyen állt Budapest elő, igazi romkocsmája.

KUGLÓF

A logók alapvetően információsűrítmények, egyszerű, könnyen megfejthető jelek. A Kuglóf logója, amelyen egy egymás kezét fogó pár látható, ezzel szemben inkább egy történetet mesél el. A kis belvárosi kávézóban lehet reggelizni, ebédelni, de haza is vihetünk nem csupán mindenféle kenyérre kenhető krémeket, de akár sütiket is. Az egységes, letisztult arculat Ghyczy Diát dicséri.

SAO

A vietnami származású divattervező Anh Tuan, Nguyen Thuy Phuong és Song Wang Tao nyitotta meg ezt a különleges hangulatú éttermet a Gozsdu udvarban 2015-ben. Az ázsiai házias konyha iránt elkötelezett tulajdonosok a mindkét nyelvben hasonlóan hangzó, Sao, azaz "madár" nevet adták az étteremnek, ugyanis az ázsiai otthonokban sokan tartanak kis énekesmadarakat, amelyek a jószerencse szimbólumai. A karcsú madárketrecekkel díszített, meleg tónusúra hangolt belső tér a Position Collective munkája, a grafikai arculatot Laki Eszter tervezte.

LIBERTÉ

A Szabadság tér közvetlen szomszédságában található kávézó belsőépítészeti kialakítása és arculata is Lengyel Márton építésznek és csapatának a munkája. A nagy múltú kávéház 1902-ben nyílt meg Szabadság néven, majd a kommunizmus évei alatt feldarabolták, Spartacus-nak nevezték el és leginkább kocsmaként funkcionált. A kétezres évek közepén az egykori szecessziós tereket próbálták rekonstruálni, nem is rossz minőségben. Baldaszti Péter, az új tulajdonos azonban a múzeumszerű, a mai valóságtól - véleménye szerint - idegen enteriőr helyett egy olyan kortárs teret szeretett volna létrehozni, ami a kávéház egész huszadik századi történetére reflektál, ám mégis mai. Valóban, Lengyel Márton különleges, egyszerre kortárs, de a hetvenes és a húszas éveket egyaránt megidéző világot teremtett a Liberté-ben.

Ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

Ez most a legböszmébb kalóriabomba, amit csakis egy másnapos haver találhatott ki

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept