Otthon

2026.03.10.

5 hely vidéken, ahol isteni, foszlós és puha házi buktát sütnek

Kormos Lili profilképe Kormos Lili

A bukta egyike azoknak a tradicionális, nagyon házias péksüteményeknek, amikkel a pékségláncok tömeggyártása meglehetősen mostoha módon bánt el. Hiszen ki akarna fojtós, nehéz tésztát majszolni, amiben egy csipetnyi lekvár szomorkodik csupán, az viszont olyan gránitszilárdságú, hogy a szánk is összeragad tőle?! Pedig a bukta csodás dolog, a gazdag, laktató kelt tészta és a kissé savanykás lekvár, vagy épp a cukorral kikevert túrókrém mesébe illő találkozása. A legjobbak persze gondos nagymamák konyháiban sülnek, de most mutatunk néhány pékséget, ahol a fekete öves buktázók sem fognak csalódni. Vidékiek előnyben!

Vidékcsücske

A Vidékcsücske egy igazi, klasszikus manufaktúra, heti kétszer tartanak nyitva, és többek között az Instagram-oldalukon tájékozódhattok arról, hogy milyen kenyerekkel, péksütikkel várnak benneteket. Előre tudtok rendelni náluk, aztán már csak annyi a dolgotok, hogy elhozzátok és élvezzétek a vadkovásszal, hosszú érleléssel készült finomságokat.

A kínálatukban rendszeresen felbukkan a lekváros bukta, nyugodjatok meg, a lekvár is az az ízes, házi lekvár, amit a mamánál is megszoktatok, semmi köze a tömbösödött, tömeggyártott vackokhoz.

Szerinem tökéletesen indítja a reggelt egy jó kávé mellé, de egy tartalmas leves után másodikfélének is perfekt az ebédhez.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Vidékcsücske (@videkcsucske) által megosztott bejegyzés

Vidékcsücske

Sarród

Nyitvatartás: kedd és csütörtök 15.30-17.30

Termelői piacok

Miközben igyekeztem felidézni, hogy hol találtam olyan buktát, ami nem a nagy pékségláncok egyenterméke, arra kellett rájöjjek, hogy ezt a fantasztikus, laktató, ízes, telt kelttésztás süteményt egyre kevesebb helyen készítik.

A francia péksütik, a croissant és más pékáruk hibridjei, a pisztáciával töltött mindenfélék kiszorították ezt az egyszerű klasszikust, és ha már nincs nagymama a családban, aki megsüti, akkor otthon sem találni.

És én még szerencsés vagyok, mert a legjobb barátnőm, Kata, időről időre süt buktát. A termelői piacok világában viszont még van helye, járjatok bár a Városmajornál, a Komjádi uszoda előtt, a Sáfránykertben, a Balaton környékén kicsi, családi, kézműves sütödék, pékségek kínálják a finomabbnál finomabb portékáikat. Mivel a tradicionális, házias ízeket részesítik előnyben, szinte biztos, hogy találtok náluk lekváros vagy akár túrós buktát is. Keressétek meg a kedvenceteket, hogy ne járjatok úgy, mint én, és mindig legyen tutibiztos beszerzési helyetek.

Desedai Pékség

Desedai Pékség

Kaposvár, Kemping utca 7.

Nyitvatartás: hétfő-péntek 5.00-13.00, szombat 5.00-12.00, vasárnap 5.00-11.00

Erhardt pékség

A soproni Erhardt pékség kínálatában a pékszakma nagyágyúi sorakoznak, kakaós csiga, császárzsemle, túrósbatyu, hogy csak a legszebbeket említsük.

Az Erhardt bukta pedig úgy púpozódik a tepsiben, hogy ember legyen a talpán, aki képes megvárni, ameddig kihűl, és lehet enni.

Van barack és van szilvalekvárral töltött is, a közös bennük, hogy isteni finomak. Tökéletes példa arra, hogy az ízletes, finom falatokhoz nem kell nagy felhajtás. Jó alapanyagok kellenek, odafigyelés kell, és némi rutin. Onnan már csak arra van szükség, hogy legyen elég lelkes jelentkező elfogyasztani a finomságokat. De erre talán nem lesz panasz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

𝐄𝐫𝐡𝐚𝐫𝐝𝐭 𝐊𝐞́𝐳𝐦𝐮̋𝐯𝐞𝐬 𝐏𝐞́𝐤𝐬𝐞́𝐠 🥐 (@erhardtpekseg) által megosztott bejegyzés

Erhardt pékség

Sopron, Balfi út 8.

Nyitvatartás: hétfő-péntek 6.30-15.00, szombat 6.30-12.00

Pallag Spájz

Ebben a debreceni pékségben a zseniális sós és édes péksütemények, kenyerek, szendvicsek mellett közösségi programok és jó hangulat is vár, illetve időről időre bukta is kerül a pultba, hogy az se keressen hiába, aki a régi iskola híve, és a klasszikus ízek rajongója. Mivel a Pallag Spájz kínálata folyamatosan frissül és változik, érdemes előre tájékozódni róla, hogy van-e épp bukta készleten, de a jó hír az, hogyha e-mailen vagy telefonon felveszitek velük a kapcsolatot, előzetes egyeztetés alapján rendelni is lehet. Én aggódnék magam miatt, hogy mindjárt kérek egy egész tepsivel, de aki nálam nagyobb önfegyelemmel van megáldva, az ne fogja vissza magát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pallag Spá🌶z (@pallag_spajz) által megosztott bejegyzés

Pallag Spájz

Debrecen, Mezőgazdász utca 18.

Nyitvatartás: hétfő-péntek 7.00-19.00, szombat 8.00-19.00, vasárnap 8.00-15.00

Csendülő

A noszvaji Csendülőben tulajdonképpen egy pohár vizet is elkortyolgatnánk a csend, a szép kilátás és az otthonos légkör mellett, de szerencsére ennél többet kínálnak a vendégeiknek. A konyháról egyre-másra jönnek ki a finomabbnál finomabb fogások, de a délelőtt érkező, kávézós vendégeknek is mindig készülnek valami isteni, helyben sütött finomsággal.

Croissant, klasszikus meggyes pite vagy épp egy dús, kelt tésztás bukta.

Utóbbi tényleg olyan, amilyet csak a legjobb vendégségben kap az ember, és a rossz hír az, hogy szerencse is kell hozzá, hogy épp szerepeljen a napi ajánlatban. De, ha van, akkor érdemes lecsapni rá, mert ilyet máshol nem esztek.

Csendülő

Noszvaj, Deák Ferenc út 46.

Nyitvatartás: csütörtök-péntek 11.00-20.00, szombat 11.00-21.00, vasárnap 11.00-19.00

Receptajánlónk:

Foszlós bukta négy töltelékkel

bukta

Foszlós bukta négy töltelékkel

Gesztenyés-meggyes bukta

bukta

Gesztenyés-meggyes bukta

Sárgabaracklekváros bukta

bukta

Sárgabaracklekváros bukta

Címlapkép: Getty

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept