Nagyiblog

2020.11.30.

Bulikencék

Veres Mari profilképe Veres Mari

Miközben a kencéket készítem a búcsúbuliba, azon morfondírozom, hogy az unokaétkeztetés többismeretlenes egyenletére egy új megoldó képletet kell találnom.

Egy új ismeretlennel bővült ugyanis a nagyi–unoka kapcsolatunk, mégpedig a távolsággal. Eddig néhány megállónyi buszozással, régebben órányi autózással kellett kalkulálnom, no meg ételszállításra alkalmas dobozokkal, üvegekkel (ismerős ugye a nagyinál glédában álló göngyöleg?), hogy eljuttassam rendeltetési helyére az unokáknak szánt finomságokat. Mostantól kicsit másképp alakulnak a dolgok, mert az egyik unokám messzire kerül. Szerencsére nem kontinensnyi távolságra, de a leküzdendő kilométerek száma jócskán megnő. Nem tudok átugrani hozzájuk egy gőzölgő almás hússal, a frissen kisült „focilabdával”, ahogyan a kakaós krumplifánkot nevezik vagy egy tálnyi tócsnival, hogy csak néhány kedvencet említsek.

Túrókrém uborkával recept

Most mindenesetre a búcsúbulira készítem a kötelező májkrémes és túrós kencét, de lesz zelleres és füstölt halas, tojásos-sajtos és libatöpörtyűs krém is. Most közkinccsé teszem a zellerkrémet, de majd a többi is sorra kerül, mert mindegyik biztos siker!

Lássuk a zelleres kencét! Szükséges hozzá:

Ha nem kész majonézt használunk, akkor:

Ha magunk készítjük a majonézt, azt kikeverjük (tojássárgája, só, cukor, mustár, az olajat is cseppenként hozzáadjuk, folytonos keverés közben).

A zellert megtisztítjuk, aztán megreszeljük kisebb lyukú reszelővel (a lereszelt zellerre egy kis citromlevet löttyinthetünk, hogy ne barnuljon meg), a sonkát pedig nagyobb lyukúval, majd mindkettőt elegyítjük a majonézzel. Kis bors vagy borsikafű is mehet bele.

Marhamájkrém

májkrém

Marhamájkrém

Uborkás avokádókrém

avokádókrém

Uborkás avokádókrém

Tonhalkrém fetával

halkrém

Tonhalkrém fetával

Reményeim szerint a búcsúzók és a búcsúztatók már nem maradnak éhen, és mire mindennel elkészültem – hogy a kiindulási ponthoz visszatérjek –, még valami megoldásfélére is jutottam. Valószínű, hogy amikor már az unokahiány a tűréshatár közelébe jut, és ez még egybe is esik a nagyi finomságai utáni felfokozott vágyódással, akkor a megszállás műveletét fogom gyakorolni. Vagyis felkerekedek, és néhány napra kisajátítom lányomék konyháját, sütök-főzök, etetek, porciózok, mélyhűtök – majd távozom. Ők akkor megkönnyebbülten fellélegeznek, én is kibírom egy ideig, aztán újra kezdjük. Mindenesetre még egyeztetek velük is!

Mari nagyi

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept