Még egy kis plusz

2020.11.30.

A burgonya sötét oldala

admin profilképe admin

A burgonya az alapélelmiszereink közé tartozik. Leves, főzelék, tészta, köretek, édesség, de még szeszes ital is készülhet belőle. Mégsem ismerjük például a rokonságát!

A hagyományos krumplit "halálra" unjuk, hiszen mindig ugyanazt vesszük, illetve készítjük belőle. Pedig a burgonyának több ezer fajtája létezik. Vannak köztük színesek, édesek, de még füstös ízűek is. Ne ijedjen meg tőlük senki, ez nem azt jelenti, hogy valami mutáns, génkezelt, a szervezetre káros dolgokról beszélünk.

Krumpli, a megunhatatlan >>

A burgonyát már 7000 évvel ezelőtt is ismerték, azonban a különböző kontinenseken, különböző fajták léteztek belőle, és nem jutott el mindegyik kicsiny hazánkba. Európában amúgy is főleg a fehér húsúakat preferálták mindig is. Ezért jó néhány színes társuk kikopott a köztudatból, napjainkban azonban újra divatba jöttek. Lássuk csak milyen fajták léteznek belőlük.

Fekete burgonya

Sötétkék, majdnem fekete héjú, kékes-lilás húsú burgonya. Több fajtája ismert. Létezik belőle citromsárga, fukszia, ibolya vagy indigókék szín is. A "Maja hajnal", a "Perui lila", a "Svájci kék", vagy a "Skót felföldi vörös" mind a színekre utal, tehát a magyar "fekete" teljesen hibás elnevezés - bár így került a köztudatba. Közepes a keményítő tartalma, így mindenféle krumplifogásnak alkalmas. Érdekes színt ad salátáknak és a burgonyapürének, íze semmiben sem különbözik a hagyományos burgonyától.

Chilis-mézes-citromos burgonyasaláta

krumplisaláta

Chilis-mézes-citromos burgonyasaláta

Trikolor burgonyasaláta

krumplisaláta

Trikolor burgonyasaláta

Szerb krumplisaláta

krumplisaláta

Szerb krumplisaláta

Perui lila

Gyönyörű színe van, íze és illata a gesztenyére emlékeztet, kissé kesernyés. Állaga a kifliburgonyáéhoz hasonlít, gyorsan elkészül. Magas a szárazanyag tartalma, így főzés után jól vágható vagy szeletelhető. Kiváló alapanyaga lehet például egy jó kis salátának.

Fogyókúrázók kedvence, újkrumpli >>

Fekete burgonya-püré

Fekete burgonya-püré

1adag

Idő

25p

Költség

olcsó

Nehézség

könnyű

337

Kalória

5.5g

Fehérje

29.2g

Szénhidrát

21.9g

Zsír

Még több krumpliköret

Svájci kék

Nagy színanyag tartalommal rendelkezik, illetve közepesen magas szárazanyag tartalommal. Ideális sütéshez, akár serpenyőben, akár sütőben készítjük el. Ha főzni szeretnénk, inkább püréként, ízesítve ajánljuk.

Mentás zöldborsókrémleves MB Molly-tól

Mentás zöldborsókrémleves MB Molly-tól

1adag

Idő

50p

Költség

megfizethető

Nehézség

könnyű

244

Kalória

9.6g

Fehérje

37.4g

Szénhidrát

6.9g

Zsír

Még több zöldségkrémleves

Maya hajnal

Íze lágy és krémes, hasonlít a hagyományos burgonya fajtához. Ami megkülönbözteti az egy apró halvány rózsaszín csík a burgonya belsejében. Ideális gnocchi, vagy püré készítéséhez.

Skót-felföldi vörös

Színe közepes rózsaszín, kissé füstös ízű, a paprikára hasonlít leginkább. Remek köret készíthető belőle, héjában sütve, akár a grillen is, de olajban való sütéshez is szintúgy ajánljuk.

Grillparti angolosan >>

Édes burgonya

Ez a hosszúkás, édes-fűszeres ízű trópusi zöldség, másik nevén batáta, Dél-és Közép-Amerikában őshonos. Két alapvető fajtája van: az egyiknek fehér, vagy világos szürke színű a húsa, a bőre pedig mély lila színű, zamata a szelídgesztenyére hasonlít. A másik fajta húsa sötét narancssárga, bőre sárgás színű. Ennek az íze a legédesebb sütőtökre hasonlít. Az édesburgonya gumóit sütve, párolva, grillezve, főzve, pürésítve, húsok mellé köretként vagy főzelékként fogyaszthatjuk, édes sütemény, lepény is készülhet belőle.

Édesburgonya chips

chips

Édesburgonya chips

Fűszeres édesburgonyachips

krumpliköret

Fűszeres édesburgonyachips

Borjúkaraj zöldségekkel füstös paprika mártással

borjúsült

Borjúkaraj zöldségekkel füstös paprika mártással

A rovat korábbi cikkeit, itt olvashatjátok >>

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept