2020.11.30.
„Búvár” sós rudat anyák napjára
Örvendeztessük meg az anyukákat egy kis meglepetéssel! A virág és a versike mellett nagy sikere lesz ennek a nagyon finom, sós, ám kicsit furcsa módon készülő süteménynek.
Sokféle sós-sajtos rudat sütöttem már, de szó, ami szó, magam is meglepődtem ennek a változatnak az elkészítési módján. Többször sikert arattam vele, pedig viszonylag új darabja receptgyűjteményemnek. Elmondom a történetét, hogyan is akadtam rá!
Úgy hozta a sors, hogy egy házba költöztem régi, kedves ismerősömmel. Éva, aki szintén nagymama, szíves-örömest süt-főz unokáinak, annak ellenére, hogy makacs allergiája miatt ő maga szinte sohasem ehet az elkészült finomságokból. Nem élvezheti ugyan munkája eredményének ízeit, de mivel élet- és ételszeretete a régi, boldogan elmeséli, éppen mivel lepi meg a családot. Van miből válogatnia, hiszen a Rómában töltött éveknek köszönhetően olasz ételek is bővítik a repertoárt.
Időnként, mint az nagymamák között lenni szokott, mi is megosztunk egymással egy-egy könnyű vagy akár különleges receptet. Nos, erre a sós rúdra, amiről szó van, mindkét jelző helytálló. Bevallom, esetében nem az egyszerű elkészítés vonzott, inkább az a furcsaság, hogy víz alatt kell pihentetni. Ezt a tényt kétkedve fogadtam, arra számítottam, hogy szétmállott tésztaázalékot találok majd a tálban a vízi kaland után. Sebaj, gondoltam, 500 forintot megér a kísérlet, több is veszett Mohácsnál!
Erről szó sem volt! A végeredményben nem csalódtam, sőt! Nagyon finom, porhanyós, de nem morzsálódó rudacskák kerültek az asztalra. Szívből ajánlom nagymamatársaimnak az elkészítését, az unokák is biztos érdekesnek találják majd a „búvár” tésztát.
Rozmaringos-sajtos rudak
Szezámmagos sajtos rudak
"Hangyás" rudacska
Krémsajtos rudak
Ha éppen nem lenne unokánk a közelben, gyúrjuk össze mi az alapanyagokat. Mivel a nagymamai háztartás szinte elképzelhetetlen ételszállításra alkalmas dobozok nélkül, ragadjunk meg egyet, töltsük meg vízzel, pottyantsuk bele a tésztacipót, aztán kerekedjünk fel, látogassuk meg mi az unokát, és süssük meg vele együtt anyák napjára a sós sütit! A legtöbb gyerek imádja a derelyevágót használni – így a vízi tészta mellett még a szabdalás is jó szórakozás lehet.
Még egy kérdés válaszra vár, mégpedig az, hogy vajon miért kell a tésztát vízbe tenni? Nos, azt én sem tudom – de töröm rajta a fejem…
Mari nagyi
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















