2022.04.22.
Így sül a casatiello, az olasz húsvéti kenyér, avagy Jézus töviskoszorúja
Most Dél-Olaszország vidékére invitálunk benneteket, ahol megismerkedhettek Jézus ehető töviskoszorújával, a Casatielloval.
A Casatiello egy hagyományos dél-olasz húsvéti kenyérfajta, ami Campania régiójának kulináris tradícióját képviseli. A megjelenése szimbolikus jelentéssel bír, azaz köralakú formája Krisztus koszorújának a jelképe, a rajta lévő, keresztben tésztával burkolt tojások pedig Jézus feltámadását elevenítik meg. A tészta nagypéntek estéjére készül el, majd az éjszakát a hűtőben tölti lassú kelesztéssel, s végül szombat reggelre sül meg.
Az említett „kalács” két fajtája ismert, egyik a sós, a másik a kevésbé elterjedt édes változat. Az általunk is elkészített sós verziót a térségre jellemző sajtok, érlelt felvágottak, valamint az elengedhetetlen őrölt fekete bors tarkítják.

A tökéletes töltelék titka a ízletes, mégis kellően sós Pecorino Romano, a lágyabb scamorza sajt, az enyhén füstölt nápolyi szalámi és az érlelt pancetta szalonna.
A hozzávalók fajtáival bátran kísérletezzünk, mivel ezek sokszínűsége adja meg igazán az étkünk különleges mivoltát.

A tészta lágy állagának a különlegessége a hozzáadott zsiradékok és a hosszas fermentáció, ezáltal még ízletesebb és bársonyosabb lesz a textúrája, a külseje pedig kifejezetten ropogós lesz. Jellemzően 65%-os hidratációval, és lassú kelesztéssel készül. Tehát ez egy közepesen lágy tészta, ami könnyen kezelhető, nem túl ragadós. Zsiradékok közül a legelterjedtebb a sertészsír, de a vaj és az olívaolaj is egy közkedvelt alternatíva.

A jellegzetes koszorúformát a megkelt tészta kinyújtásával kezdjük, amit az apró kockákra vágott hozzávalókkal szórunk meg, majd mindezt feltekerjük, és egy kör alakot hozunk létre.
Ehhez az olasz nagymamák egy speciális edényt használnak, ami talán a kuglóf edényére hasonlít leginkább.
Ha nincs ilyenünk, akkor se essünk kétségbe, fogjunk egy kerek tepsit, és a közepébe helyezzünk egy hőálló kerek formát, hogy a kelés során ne veszítsük el a piténk alakját. Végül a tetejére felkerülnek a már említett, keresztalakú tésztába bélelt tojások.

Önmagában, előételként vagy köretként is egy igazán fenséges fogása a húsvéti lakomának, ami tökéletes kombinációja és példája a hagyománynak, valamint a gasztronómiának is.
A 'Casatiello, Olaszország húsvéti kenyere' receptjét itt találod, mentsd el kedvenceid közé, vagy küldd tovább valakinek, aki szerinted szívesen elkészítené.
Fotók, videó és recept: Simon Gábor
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ha még több Azta'Pasta tartalomra vágynál:
- Azta'Pasta | Így készül az eredeti Spaghetti alla Carbonara
- Azta'Pasta – Igazi friss olasz tésztákat készítettünk, és a különbséget zongorázni lehet
- Azta'Pasta | Így készül a tradicionális Spaghetti alla Puttanesca
- tojás
- kelt tészta
- húsvét
- olasz gasztronómia
- húsvéti receptek
- pancetta
- szalámi
- casatiello
- olasz receptek
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















