2022.05.08.
A hummusz, ami sosem látott csicseriborsót, de céklát annál inkább
Semmi sem eredeti, semmi sem az, aminek látszik, mégis nagyszerűek párosításban, ilyen ha a céklahummusz egy olasz lepénykenyérrel kerül egy tálcára, felhasználási módokat is mutatunk hozzá!
Cékla az év szinte teljes hosszában kapható, már akár sárga színben, de mégis a lila a legmenőbb. Vigyáznunk kell vele, mert a vágódeszkát és a kezünket is simán megszínezi. Azt viszont nagyon szívesen hagyjuk hogy az ételeinknek megadja az alapszínét. Minden hummusz finom, de egyik sem olyan pinkáns és színpompás, mint a céklás. Most egy nagyszerű olasz lepénnyel tálaltuk, nézd meg hogyan készülnek!
Céklahummusz fehérbabbal - recept itt!
Céklahummusz
Minden hummusz alapja a csicseriborsó, itt mégsem a krémbe, csak a lepénybe került belőle. Helyette ultra krémes fehérbabbal habosítottuk a sütőben, héjában sült, majd hámozott céklát. Innentől minden a megszokott kerékvágásban zajlott, citromlevet, tahinit és egy kis salottát kapott. Tálalásnál szórtunk rá céklakockákat, fekete és fehér szezámmagot, retek és radicchio szeleteket, majd egy kevés görögjoghurttal csigáztuk fel a látványkedélyeket.
Olasz csicserilepény - recept itt!
Farinata di ceci
Farinata, socca, torta di ceci, cecina, még ezeken a neveken is megtaláljátok ezt az élesztő és sütőpor nélkül készülő olasz lepénykét, avagy lapos kenyeret. Palacsintának is gondolhatnánk, de sütőben készül így mégsem illik rá ez a megnevezés. A csicseriborsó lisztjét vízzel, kevés sóval jól elkeverve hűtőbe tesszük állni hosszan, hat-tizenkét óráig és csak utána öntjük olívaolajjal kiöntött, kerek, kifejezetten erre a célra készült sütőformába, majd sütőben megsütjük. Odafigyelős feladat, púposodik, és ki kell szúrkálni, de közben egy jó hummusz, mint ez a céklás összedobható mellé.
+ 9 mód, így edd a cékás hummuszt még!
Vágott zöldséggel
Sokan kevés zöldséget fogyasztanak, és nem is ismerik ezeket, nem tudják, milyen változatosan használhatjuk őket, viszont, ha egy színes tálcán hosszúkás szeletekre vágott zellerszárat, répát, uborkát kínálunk nekik, simán belemártják a hummuszba és jóízűen megeszik vele.
Dresszingként
Sok-sok zöldsalátára téve hidegen, vagy párolt zöldségekre, például karfiolra, brokkolira locsolva nagyszerű. Egyszerűen annyit kell felhasználás előtt tenni vele, hogy olívaolajjal, vízzel, és/vagy citromlével kicsit fellazítjuk a könnyebb locsolhatóság érdekében.
Gyümölcsökkel
Ahogy zöldségekkel, úgy gyümölcsökkel is jó kombinációt alkot, főleg a cékla-, de bármelyik hummusz. Alma és körte, valamint szőlő, ezekkel érdemes indítani a hummusz-gyümölcs találkozót.
Szendvicskrém
Vaj helyett kenhetjük akármilyen kenyérre, tortillába, quesadillába, wrapre. Tegyünk sok salátát, esetleg grillezett zöldségeket rá. Nyitott és zárt, csavart szendvicsekben egyaránt működik a hummusz alapozás.
Sült húsok és zöldségek mellé
Vegán, vegetáriánus és húsos tálakon is jól mutat a sült és köret mellett egy kis színes szósz, ami megdobja az ízélményt.
Rizottóhoz
Egy kis sima fehérboros-parmezános rizottóba keverve, rögtön egy új fogást kapunk, ugyanakkor, ha csak a tetejére tesszük, megmarad az alapíz és kedvünkre hozzákeverhetjük, vagy csak mellé kanalazzuk.
Tésztaszószként vagy tésztasalátába
Ha nincs otthon csak egy kis adag spagetti, rákanalazhatjuk szósznak, vagy ha rövidre vágott típusú a tésztánk, például penne vagy fusilli, akkor tésztasalátát készíthetünk belőle.
Buddha bowlba
Mostanában a legmenőbb ha az otthon rendelkezésre álló élelmiszerekből egy csodálatos színes tálat dobunk össze, a lényeg, hogy legyen rajta saláta, mag, krém, főtt vagy párolt gabona és hüvelyes, csírák, a lehető legszebb elrendezésben. Az avokádó szinte kötelező elem, de milyen jól is néz ki egy buddha bowlban céklás hummusszal, és mondjuk farinataval, igaz?
Fotók és recept: Bagdi Gréta
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Még több szépséges süti itt:
- A főtt, sült és olajban pirult sütemény...ez az olasz Zeppole Napoletane!
- Francia krémest sütöttünk úgy, ahogy mi szeretjük
- A legfoszlósabb szilvalekváros bukta egyenesen a Hawelkából
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















