2020.11.30.
Celebek, belek, rettenet - avagy így telt a horrisztikus Food Film Fighters vacsoraest
A Food Film Fighters nem egy jól csengő bandanév a kilencvenes évekből. De akkor mi? És mi köze ennek az egésznek az ételekhez és Lakatos Márkhoz?
A Food Film Fighters egy olyan eseménysorozat, amiben a főszerepet a filmek, a színház, az improvizáció és nem utolsó sorban az ételek kapják!
Improvizációs színházi előadás, slam poetry, étel és film. Ennél több történést szinte nem is lehetne egy vacsorapartiba bezsúfolni. Részt vettünk a legutóbbi Food Film Fighters esten, ahol egy - a vendégek által a vacsoraparti elején még nem ismert - kultfilm köré építettek fel egy improvizációs előadást a Grund Színház művészei. Mindehhez a szuperprodukcióhoz csatlakozott két slammer, Kemény Zsófi és Gábor Tamás "Indiana". Az estet Lakatos Márk ételei tették feledhetetlenné, az izgalmas helyszínt pedig az Unicum Múzeum biztosította.

Cékla és kecskesajt, téged mire emlékeztet?
A vacsorára olyan hírességek is hivatalosak voltak, mint Tatár Csilla, Cinthya Dictator, Mádai Vivien vagy Iszak Eszter.
Hogy melyik film köré épült az este, azt csak és kizárólag az improvizációs előadásairól híres Grund Színház rendezője és trénere, Andrew Hefler és a slammerek tudták. A nézőknek valamint a színészeknek is a képzeletére lett bízva, melyik filmre asszociálnak a látottak, hallottak, és az "ízleltek" alapján.

Velő, fürjtojás, ördögszekér-gomba, kezded kapisgálni?
A Lakatos Márk vezette Marki'z Supper Club fantasztikus ételekkel készült, amikkel kicsit besegített a nézőknek, így próbálta minél egyszerűbbé tenni a film kitalálását. Aki pedig úgy érezte, rájött a film címére, az a Grund Színház netes felületén leadhatta a tippjét, a végén pedig természetesen az első három helyes megfejtő díjat is kapott.

Bárányborda és édesburgonya, már tuti rájöttél, melyik film az!
Ha az ételekből és a videónkból még nem tudtál rájönni, akkor most megsúgjuk, a helyes megfejtés egy igazán hátborzongató film 1991-ből:
A bárányok hallgatnak
És ezt olvastzad már az ízHUSZÁR magazinon?
Ez a lány sajtokat készít egy fővárosi garzonban!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















