2023.01.11.
Kiszámoltuk, olcsóbb-e a vegán chilis bab a húsosnál
Több oka is lehet annak, ha valaki áttér a vegán életmódra, vagy esetleg gyakrabban választ húsmentes ételeket. A bolygó megmentése, az egészségi állapoton való javítás vagy az állatvédelem mind hangzatos és jogos indokok, azonban azért is választhatjuk a veganizmust, mert egész egyszerűen olcsóbb. Legalábbis általában. A Kiszámoltuk cikksorozat januári különkiadásaiban ennek a kérdésnek fogunk utánajárni, mégpedig konkrét számok segítségével. Zöldüljünk és spóroljunk együtt!
A chilis bab hagyományosan húsos ételként könyvelődik el az élet nagy receptgyűjteményében: sokan nem is tudják elképzelni enélkül a fűszeres, szaftos egytálételt. Pedig az alapját adó (és a nevének felét elfoglaló) bab már önmagában is képes eltelíteni a gyomrokat, így jogosan felmerülhet bennünk a kérdés, hogy „nem úszhatnánk meg ezt az egészet állati eredetű termékek nélkül?”. Nos, a válasz szerencsére egy határozott „dehogynem!”: a vegán chilis bab képes ugyanúgy hozni a mély, karakteres ízeket, miközben a jóllakásunkról is gondoskodik. Nem mellesleg olcsóbb is, ezt pedig mostanában mindig öröm hallani. De mégis mennyivel olcsóbb? Beszéljenek magukért a számok!

Kiszámoltuk, olcsóbb-e a vegán chilis bab a húsosnál
Húsos chilis bab: klasszikus, zaftos...drága
Persze nehéz utánozni egy eredeti, hússal főzött chili aromáját, be kell látnunk, hogy ennek az utánozhatatlanságnak bizony ára van. Mégpedig borsos ára: ha éppen nem marhalapockát, hanem valamilyen olcsóbb húsrészt használunk is a fogáshoz, akkor is jelentősen drágábban tudjuk kihozni, mint a mentes verziót.
Termék Átlagár A recepthez (6 adag) Száraz fejtett bab (1 kg) 1 610,00 Ft 805,00 FtMarhalapocka (1 kg) 4 494,50 Ft 3 146,15 FtVöröshagyma (1 kg) 397,00 Ft 39,70 FtFokhagyma (1 kg) 2 104,00 Ft 105,20 FtBarna sör (1 l) 693,00 Ft 207,90 FtKonzerv paradicsom (1 kg) 1 096,25 Ft 548,13 FtKaliforniai paprika (1 kg) 1 366,50 Ft 204,98 FtChili paparika (1 kg) 7 160,00 Ft 71,60 FtFűszerek 200,00 FtHúsos chilis bab 5 450,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás
A száraz babnak is egekben az ára mostanság, konzervre cserélni pedig nem nagyon tudjuk, hiszen a hosszú főzési idő ezt nem teszi lehetővé.
Ugyanúgy kihagyhatunk más elemeket a chilis babból, azonban nem éri meg spórolni: sokkal több nem maradna a tárcánkban, maga az étel pedig szomorkásabb, kevésbé zamatos lenne.

Régimódi chilis bab
1adag
Idő
175p
Költség
megfizethető
Nehézség
közepes
421
Kalória
35g
Fehérje
46.2g
Szénhidrát
10.8g
Zsír
Vegán chilis bab: fűszeres, gazdag, spórolós
Nem is kérdés, hogy, miután kivesszük a klasszikus chilis bab legdrágább hozzávalóját, a húst, akkor egy jóval költséghatékonyabb receptet kapunk. No, de utána mit teszünk a hús helyére? Egyrészt tehetünk tofut: a szójából készített húspótló jelentősen olcsóbb bármilyen húsnál, mellette pedig kellemesen eltelíti a gyomrot.
Termék Átlagár A recepthez (6 adag) Vöröshagyma (1 kg) 397,00 Ft 39,70 FtFokhagyma (1 kg) 2 104,00 Ft 105,20 FtKaliforniai paprika (1 kg) 1 366,50 Ft 204,98 FtZellerszár (1 kg) 1 400,88 Ft 210,13 FtTofu (1 kg) 3 379,00 Ft 844,75 FtÉtcsokoládé (1 kg) 2 840,00 Ft 85,20 FtKonzerv paradicsom (1 kg) 1 096,25 Ft 548,13 FtBarna sör (1 l) 693,00 Ft 173,25 FtVörösbab konzerv (1 kg) 1 612,96 Ft 967,78 FtKukoricakonzerv (1 kg) 1 843,33 Ft 737,33 FtFűszerek 200,00 FtVegán chilis bab 4 250,00 Ft
Forrás: KSH, saját kutatás
De azt is megléphetjük, hogy semmit nem teszünk a hús helyére: a bab kiegészítés nélkül is van olyan laktató, hogy ne éhezzünk meg egy nagy tál húsmentes chili elfogyasztása után. Viszont az ízesítőkön itt se spóroljunk: hiszen senki nem akar egyszerű paradicsomos babot kanalazni.

Vegán chilis bab
1adag
Idő
70p
Költség
megfizethető
Nehézség
könnyű
570
Kalória
34.5g
Fehérje
89.9g
Szénhidrát
10.3g
Zsír
A bolti termékek átlagárai egy hozzávetőleges számítás eredményei, amelyet az interneten megtalálható adatok alapján végeztünk. Ez minden esetben a legolcsóbb (éppen nem leárazott) termék árát veszi alapul. A valós átlagárhoz képest (mivel ez nem egy nyilvános adat) eltérések előfordulhatnak. Az alapanyagok átlagárára vonatkozó adatok a KSH statisztikáiból, illetve az Árukereső weboldal egyes adataiból származnak. Ez utóbbiak is hozzávetőleges számok, csupán a szemléltetést segítik. A valós költségek eltérőek lehetnek. A házi termékek árai kerekítve vannak, mivel hozzávetőlegesen tartalmaznak valamennyi energiaköltséget is.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
- 5 régi spórolós konyhai tipp, amire lassan újra szükségünk lehet
- 4 tipp a bevásárláshoz, hogy kicsit spórolj az élelmiszereken
- Így spórolhatod meg a vízfogyasztásod felét otthon
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















