2023.01.10.
Kukkants be Christiano Ronaldo vadiúj szaúdi luxuslakásába
Kikerültek az első fotók Christiano Ronaldo pazar luxuslakásáról. A sztárfocista Szaúd-Arábiába költözött, hiszen az Al-Nassr csapatában folytatja karrierjét.
Pár napja jelentették be, hogy a Manchester Unitedtől elküldött Cristiano Ronaldo a Közel-Keleten, a szaúd-arábiai Al-Nassr csapatában folytatja pályafutását. A portugál válogatott klasszisa évi 177 millió fontot fog keresni, és 2,5 évre szerződött le. A dailymail megszerezte az első lakásának a képeit.

Az épület, melyben a focista luxuslakása helyet kapott
Ronaldo a családjával és kíséretével a Szaúd-Arábia fővárosában található Four Season szálloda kétszintes Királyi-lakosztályában fog megszállni. Összesen 17 szobát foglalnak el. A 99 emeletes szállodában már egy hónappal ezelőtt lefoglalták a lakosztályt, melynek számlája a becslések szerint meghaladja az ott tartózkodásuk végén a 250.000 fontot.

A fürdőszoba
Amíg Ronaldo-ék az ötcsillagos hotelben laknak, addig élvezhetik a város leglátványosabb kilátását, és megkóstolhatják a legfinomabb ételeket. A portugál sztár „a legjobb kínai, japán, indiai és közel-keleti ételeket kóstolhatja meg, rendelésre a legfrissebb alapanyagokból”.

A konyha egészen egyszerűnek tűnik
Híressége miatt a szakácsok exkluzív szobai étkezési szolgáltatást nyújtanak Ronaldo és családja számára.

Étkező
A személyzetet arra kérték, hogy ne kérjenek szelfiket a sztárral. A szállodában teniszpályák, masszázskezelések, valamint szaunával és gőzfürdővel ellátott gyógyfürdő is rendelkezésre áll.

Nappali
Ha Ronaldo romantikázni szeretne Georginával, a szálloda exkluzív vacsorát kínál nekik a Sky Bridge-en, a Kingdom Tower tetején, amely Rijád egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A szállodánál megígérték, hogy az egész hidat elzárják a nyilvánosság elől, és a híd közepén állítják fel a vacsoraasztalt. A Kingdom Centre tetején átívelő 300 méter magas híd páratlan panorámát nyújt az alatta lévő csillogó városra.
Még több otthoncikk:
- 5 bevált módszer a kanapén található állatszőr eltávolítására
- 7 takarítási tipp profi séfektől, amit ideje elsajátítani
- 4 tárgy az otthonodban, amit megtisztíthatsz kávézaccal
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














