2020.11.30.
Cindy Crawford 53 évesen is bombanő: ez a szupermodell titka!
53 évesen is bomba nő Cindy Cindy Crawford, akinek szépségén és alakján úgy tűnik egyáltalán nem fog az idő.
Cindy Crawford idén februárban lett 53 éves. Hihetetlen, ugye?
A modell karrierje 1986-ban New Yorkban indult és pillanatok alatt a legkeresettebb modellek közé került. A legnagyobb divattervezők foglalkoztatták, magazinok tucatjai címlapján szerepelt. 1991-1995 között Richard Gere felesége volt, majd 1998-ban hozzáment Rande Gerberhez, akitől egy fia és egy lánya született. Kétgyermekes anyukaként az egykori szupermodellen mit sem fog az idő vasfoga, közösségi oldalainak fotóiról árad a tökéletesség, a harmónia és a béke.
A szuper fotók és a bomba alak ellenére, Cindy Crawford őszintén beszélt a Dujour magazinnak arról, hogy ijesztő volt számára az öregedés. De azt is elmondta, hogy nem akarja az ötvenes éveit azzal tölteni, hogy a húszas évei után sóvárog. Számára is nehéz elfogadni, hogy nem tudja ugyanazt hozni, amit 20-25 éves korában, és néha szeretné, hogy olyan dereka és bőre legyen, mint fiatalon volt, de békében él 53 éves önmagával is.
Mi a titka?
- Komoly gondot fordít a bőre ápolására: szerinte a nappali bőrápolás a védelemről, az éjszakai pedig a helyreállításról szól - erre mindennap figyel.
- Szerinte a szépség titka az, hogy nincs titok. Egyszerűen csak legyünk következetesek: ne dohányozzunk, igyunk sok folyadékot, aludjunk sokat.
- Kombinálja a kardió- és a súlyzós edzéseket, és rendszeresen jár túrázni a barátnőivel.
- Minden reggelt egy nagy bögre zöld teával és fehérjedús reggelivel indít.Minden nap eszik egy salátát, de alkalmanként persze eszik csokit és iszik koktélokat is, viszont nem fogyaszt rendszeresen rizst, kenyeret és tésztát.
A modell hitvallása: „csináld 80 százalékban jól az idő 80 százalékában". Ezt a tanácsot érdemes megfogadni, ugye?
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Ezeket olvastad már?
53 kg - ennyit fogyott Tóth Vera. Friss fotó a...
Nincs, aki ne ismerné hazánkban Tóth Vera énekesnőt, és aki követi a pályafutását, láthatja azt is, hogy milyen változáson ment keresztül Vera az elmúlt években.
Egészen elképesztő napi rutinja van Mark Wahlbergnek, az Instant család...
Maradjunk annyiban, hogy Mark Wahlberg nem (csak) a genetikának köszönheti kirobbanó formáját és izmos testét!
Jennifer Aniston 50 éves - elárulta, hogy minek köszönheti bomba...
Jennifer Aniston februárban ünnepelte az 50. születésnapját, mégis olyan jól néz ki, mint egy harmincas. Ez a titka!
75 kilótól szabadult meg 7 hónap alatt, most másoknak is...
Tabuk nélkül mesélt életmódváltásáról és önmagával vívott harcáról Bezerics Dani, a dél-balatoni és budapesti Paletták ötletgazdája, tulajdonosa.
via Prevention
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Késő este eszel vagy nassolsz, és zsírmájad van? Ezt jobb,...
Egy friss, közel 200 ezer ember adatait vizsgáló kutatás szerint a késő esti étkezés összefügghet a zsírmáj és a májzsugorodás magasabb kockázatával. Mutatjuk a részleteket.
A japán módszer, mellyel 1 hónap alatt akár 5 kilót...
Naponta csupán 5 percet vesz igénybe a gyakorlat, és mindössze egy törölközőre lesz szükséged ahhoz, hogy tökéletesen kivitelezd.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga
Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















