2024.09.22.
A citrusok és a kókusz kombinációja megoldást jelenthet egy komoly problémára
Azt eddig is tudtuk, hogy egészségesek, de arra vonatkozóan kevés bizonyíték létezett, hogy jót tesznek a fogainknak.
Egy új tanulmány szerint a citrusfélékben és a kókuszdióban egyaránt megtalálható egy vegyület, amelynek módosított változata segíthet a fogínybetegségek leküzdésében azáltal, hogy megcélozza a szájban található káros baktériumokat. Ez a felfedezés már csak azért is fontos, mert ennek hatására olyan szájápoló termékeket alkothatnak meg a szakértők, amelyek hatékonyabbak és egyben kíméletesebbek.

A citrusok és a kókusz kombinációja megoldást jelenthet egy komoly problémára
Mi is az a periodontitisz és miért kell ellene tennünk?
Az úgynevezett foggyökérhártya-gyulladás vagy periodontális betegség egy igen komoly állapot, ami világszerte a felnőttek közel felét érinti – ennek ellenére sokan nem veszik kellően komolyan.

Ezért kell vigyáznia a szívbetegeknek a diétákkal
Ez tulajdonképpen egy bakteriális fertőzés, ami a fogakat körülvevő és tartó szöveteket, illetve csontokat (gyökérhártya) támadja meg. Akkor kezdődik, amikor a baktériumok a szájban ragadós filmet, úgynevezett lepedéket képeznek a fogakon, ami az íny gyulladásához vezet. Ha nem kezelik, súlyosabb formákká fejlődhet, potenciálisan fogvesztést okozhat, és akár más egészségügyi problémákhoz is hozzájárulhat, mint például a szívbetegség és a cukorbetegség.
A kezeléssel több probléma is van
A fent említettek miatt tehát fontos, hogy az állapotot ne hagyjuk figyelmen kívül, azonban a kezelésnek is megvannak a maga hátulütői. Az ínybetegségek jelenlegi kezelései gyakran olyan durva vegyszereket tartalmaznak, amelyek irritálhatják a szájat, és néhány ember számára kihívást jelent a rendszeres használatuk.
Ezért forradalmi a kutatás
Itt jön képbe a japán tudósokból álló csapat által végzett új kutatás: az eredmények szerint a citrusfélékből származó prunin nevű természetes vegyület módosított változata forradalmasíthatja azt, ahogyan ma kezelik ezeket a betegségeket.
A prunin laurate vagy röviden Pru-C12 nevű anyag úgy jön létre, hogy a prunint – a grapefruit héjában található vegyületet – laurinsavval – a kókuszolajban és az anyatejben található zsírral – kombinálják. Ez a kombináció olyan anyagot hoz létre, amely hatékonynak tűnik az ínybetegséggel kapcsolatos baktériumok elpusztításában. És minderre úgy képes, hogy közben nem károsítja az emberi sejteket, ráadásul íztelen és hipoallergén is.
Shigeki Kamitani, az Osaka Metropolitan Egyetem professzora szerint, ha a jövőben bebizonyosodik, hogy a prunin használata biztonságos az emberek esetében, akkor az egy olcsó és kvázi természetes antimikrobiális megoldás hozhat létre az ínygyulladásokra.
De miért lehet hatásos?
A laboratóriumi tesztek során kiderült, hogy a Pru-C12 kiemelkedő képességgel rendelkezik a Porphyromonas gingivalis terjedésének megállításában. Ez pedig egy olyan baktériumtípus, ami erősen kötődik a különböző ínybetegségekhez. Fontos részlet, hogy minderre már kifejezetten alacsony koncentrációban is képes – ezzel lekörözve sok jelenleg használt antimikrobiális szert. Ez tehát arra utal, hogy a Pru-C12 célzottabb és hatékonyabb módja lehet a káros szájbaktériumok legyőzésének.
És ez még nem minden!
A különböző fogászati problémák esetén nem lehet eléggé hangsúlyozni a megelőzés fontosságát, a prunin pedig ebben is élen jár. A Pru-C12 ugyanis nemcsak elpusztítja a baktériumokat, hanem segít megakadályozni azt is, hogy biofilmeket képezzenek. A biofilmek úgy működnek, mint a baktériumok erődítményei, amelyeket azért építenek, hogy megvédjék magukat, így sokkal nehezebb eltávolítani őket. Ennek köszönhetően ez a különleges anyag megkönnyítheti a fogak és az íny tisztán és egészségesen tartását.
További pozitívum, hogy a Pru-C12 gyengédnek tűnik az emberi sejtekkel szemben. A humán sejtvonalakon tesztelve nem mutatott toxikus hatást, még a baktériumok elpusztításához szükségesnél jóval magasabb koncentrációban sem. Ez arra utal, hogy egy biztonságosabb alternatíva lehet a szájápolási termékekben jelenleg használt durvább vegyszerekre.
Az eddigi kutatásokat még csak egereken végezték, ám az eredmények már így is bíztatóak. Ha a további kutatások megerősítik ezeket, akkor a szájápoló termékek új generációja jelenhet majd meg a boltok polcain.
Még több életmódcikk:
- Ezekre figyelj oda, ha C-vitamint vásárolsz
- Ételek, amelyek fogyasztása csökkenti a tesztoszteron szintjét
- 6 vitamin a szemünk egészségéért és a jó látásért
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept












