2022.04.10.
#CookForUkraine: „Főzz Ukrajnáért” élőben Eke Angélával és velünk, az ukrajnai menekültekért
A Nosalty is csatlakozott a #CookforUkraine nevű karitatív kezdeményezéshez, hogy a gasztronómián keresztül támogassa az ukrán menekülteket. Tarts velünk április 10-én, vasárnap az Instagramon 19 órakor, és főzz együtt Eke Angélával, miközben embertársaidon is segítesz!
Már közel 435.000 angol font (nagyjából 196 millió forint) gyűlt össze a Cook for Ukraine nevű mozgalom által, melyet elismert szakácskönyvírók alapítottak az orosz-ukrán háborúban rekedt emberek megsegítésre.
A Cook for Ukraine mozgalmat Olia Hercules, Alissa Timoshkina és Zuza Zak gasztronómiai szakírók alapították Londonban. Ötletét a Cook for Syria inspirálta, amely 2016 óta több mint 1 000 000 fontot gyűjtött a Unicef közreműködésével a háború sújtotta közel-keleti ország megsegítésére. Az alapítók szerint legyen szó bármilyen háborús helyzetről a világban, az emberek hamar bele tudnak fáradni a folyamatos aggodalomba, hajlandóak elhatárolódni a körülöttük történő eseményektől.

A NOSALTY IS CSATLAKOZOTT A #COOKFORUKRAINE NEVŰ KARITATÍV KEZDEMÉNYEZÉSHEZ
Olia Hercules szerint ilyenkor fontos, hogy empatikusak és humánusak maradjunk egymással, a főzés pedig kitűnő megoldás arra, hogy összehozza az embereket.
A Cook for Ukraine a 2016-os szíriai krízishelyzethez hasonlóan most is szorosan együttműködik az Uniceffel annak érdekében, hogy a pénz oda kerüljön, ahol a legnagyobb szükség van rá. A Cook for Ukraine londoni és más angliai éttermek, bárok és más vendéglátóipari egységek által is gyűjt segélyeket. Az éttermek külön az adománygyűjtésre szervezett, hagyományos ukrán ételeket kínáló vacsorákkal készülnek a vendégeknek, de az interneten keresztül mi is utalhatunk a szervezetnek kisebb-nagyobb összegeket.
Az Unicef és a Cook for Ukraine adatai szerint akár több mint hét és félmillió gyermek lehet jelenleg Ukrajnában, akiknek a háború miatt nélkülözniük kell.
A Cook for Ukraine londoni és más angliai éttermek, bárok és egyéb vendéglátóipari egységek által is gyűjt segélyeket. Az éttermek külön az adománygyűjtésre szervezett, hagyományos ukrán ételeket kínáló vacsorákkal készülnek a vendégeknek, de az interneten keresztül mi is utalhatunk a szervezetnek kisebb-nagyobb összegeket.

Eke Angéla színésznő is csatlakozott a kezdeményezéshez / Fotó: Bartha Dorottya
A Cook for Ukraine-hez Magyarországon elsőként a Nosalty is csatlakozott: az online gasztromagazin Instagram-oldalán Steiner Kristóf és párja, Nimrod Dagan főzött élőben, akik az élő bejelentkezés alatt közel 100.000 Ft-ot gyűjtöttek össze a UNICEF részére, majd Kiss Norbert Ádám főzött nálunk, de itt volt még Havas Dóra gasztroblogger és műsorvezető, illetve Somogyi Dóri, a @dori_ir_receptek inzulinrezisztens receptekkel foglalkozó gasztrobloggere is.
Az adakozásra ösztönző élő főzés pedig folytatódik a Nosalty Instagram-profilján:
2022. április 10-én, vasárnap 19:00-tól ezúttal Eke Angéla színésznő két recepttel is várja azokat, akik szeretnek főzni, és egyúttal szívesen adakoznak az ukrajnai háborús menekültek megsegítéséért.
Hogy miket főz majd Angéla?
Ez a hét az édesszájúaknak kedvez majd, hiszen két desszert készül a konyhában. Tojáslikőr és házi karamellás popcorn, „a nagymama konyháját idéző hangulatban". De nemcsak a vasárnap esti filmhez valót készíthetjük el, hanem ahogy Angéla ígéri, „lesznek dallamok és történetek minden mennyiségben".
Mindenképpen legyen otthon:
- kb. 1 doboz tojás
- fél liter tej
- 1 doboz tejszín (Angéla növényi tejből készíti)
- vaníliarúd
- kb. 2,5 dl whiskey vagy vodka
A popcornhoz pedig:
- egy nagyobb csészényi pattogtatni való kukorica
- 10 dkg vaj
- 20 dkg barna cukor
- kukoricaszirup (opcionális)
Hogy hogyan csatlakozhatsz te is?
Kövess minket az Instagramon, és figyeld vasárnap este 19 órától az élőzést, miközben ezen a linken adakozol!
Minden adomány az UNICEF-hez megy, amit az ukrajnai menekültek megsegítésére fordítanak.
- adományfőzés
- eke angéla
- adakozás
- orosz-ukrán háború
- cook for ukraine
- főzz ukrajnáért
- adománygyűjtés
- unicef
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Agykaktusz és denevérvirág: 6 rémes szobanövény, mely nem csak halloweenkor...
Horrorisztikus, szúrós agytekervények, fekete levelek, denevérszerű kinézet, dudorok, tüskék, szőrszálak mindenütt! Hoztunk pár borzongató szobanövényt a téli időszakra.
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














